2021. február 4. csütörtök

febr. 4
19:06
Megerősítette az EMMI: a kiszivárgott dokumentum tényleg az oltási terv, már hetek óta kész van (ATV)
Elkezdődött az idősek oltása, vasárnapig 1080 háziorvosi körzetben 10-10 regisztrált idős személy kaphat védőoltást.
febr. 4
19:12
A HungaroControl emeli a tétet a repülésbiztonság terén (Infostart)
Az idén megújul a budapesti repülőtér területén mozgó légi és földi járművek pontos követését, illetve azonosítását segítő rendszer. A beruházás a nagyszabású, mintegy hárommilliárd forintból megvalósuló mirTWR projekt fontos állomása, amely egyszersmind megalapozza a jövő repülőtéri irányítását.
febr. 4
19:18
Háromszor annyi pénzt adott a Fidesz a multiknak, mint a baloldali kormányok (ATV)
2020-ban 67 milliárdot 27 vállalat között osztott szét a kormány.
febr. 4
19:30
Kunhalmi: Egyetlen nemzeti konzultáció sem tudja elfedni azt a pénzhiányt, amit a magyarok ma megélnek (ATV)
Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. A kérdések várhatóan az ország újranyitásának lépéseiről szólnak majd. A Momentum úgy véli, hogy a kormánynak nem leveleznie, hanem cselekednie kellene. Az MSZP szerint viszont nincs olyan nemzeti konzultáció, amely elfedné az emberek hiányérzetét az állami támogatások elmaradása
febr. 4
19:42
Autós üldözés Budapesten: egy BMW nyomába eredtek a rendőrök (ATV)
A Blikk úgy tudja, a férfinál kábítószert találtak, ezért hajtott el a rendőrök elől.
febr. 4
19:54
Szakszervezeti szövetség az Orbán Viktor által ismertetett adatokról: Hiába dolgoznak sokan papíron, ha nem kapnak teljes fizetést (ATV)
Három ütemben tervezi a kormány a gazdaság újranyitását – ezt mondta Orbán Viktortól a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Az akcióterv egyik eleme egy tízmilliós, kamatmentes hitel, amit a kkv-szektor kaphat. A DK gazdasági szakértője úgy véli: garancia nélkül egyetlen pénzintézet sem ad majd kölcsönt. A miniszterelnök szerint
febr. 4
20:06
Továbbra is súlyos a járványhelyzet Svédországban, meghosszabbítják korlátozásokat (ATV)
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében a svéd kormány meghosszabbítja a korlátozásokat, egyebek mellett tilos lesz alkoholt árusítani este nyolc óra után - közölte a kabinet csütörtökön.
febr. 4
20:06
Orbán Viktor: 10 évre 10 millió forintos, 0 százalékos hitelprogram jön - Friss hírek 2021. február 04. 19:53 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/04/3247/
febr. 4
20:12
Novák Katalin: olyan lehetőségük van a fiataloknak ma, mint még sosem volt (ATV)
A családokért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta, hogy a most indult kölcsön nem olyan, mint a devizahitel. Mint mondta, minden fiatalnak igyekeznek segíteni.
febr. 4
20:24
Minden negyedik ember valamilyen daganatos betegségben hal meg Magyarországon (ATV)
Európai és világviszonylatban is az elsők között szerepel Magyarország a daganatos megbetegedések halálozási adataiban. Az onkológiai ellátás a koronavírus ellenére is zavartalanul működött, sokan azonban féltek kórházba menni a kezelésekre. Idén 21. alkalommal tartották meg február negyedikén a Magyar Rákellenes Világnapot.
febr. 4
20:36
Dobrev Klára: Orbán Viktor elveszítette a kontrollt a saját kormányzása fölött (ATV)
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint a miniszterelnök nem tud és nem is érdekelte soha a kormányzás. Dobrev Klára úgy fogalmazott: az Orbán-kormány brutálisan növelte a különbséget a legszegényebbek és a leggazdagabbak között.
febr. 4
20:48
Závecz: Az ellenzéki szavazók réges-rég túl vannak a Gyurcsány-dilemmán (ATV)
A Závecz Research alapítója úgy véli, a Fidesz számára kontraproduktív, hogy Gyurcsánnyal riogatja a szavazókat.
febr. 4
21:06
Leégett a Tordas Rádió, a legrégebbi magyar kalózadó épülete (ATV)
A tűz során a ház tetőszerkezete szinte teljesen leégett, és a falak is sérültek.
febr. 4
21:18
Szlávik: Az idősek körében magasabb az oltási hajlandóság (ATV)
Az idősek körében magasabb az oltási hajlandóság, ami helyes is, mert ők a koronavírus által legveszélyeztetettebb csoport - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

2021. február 5. péntek

febr. 5
0:06
Új divatos hívószó van a reklámokban, de 37 százalékban átverés (Infostart)
Problémákat tárt fel a zöld reklámokkal kapcsolatban a közös európai hatósági vizsgálat, az összehangolt akcióban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is részt vett.
febr. 5
0:06
Orbán elárulta, mi lenne, ha az egyik gyereke meleg lenne vagy muszlimmal járna (444.hu)
Német újságírók kérdeztek rá erre, de az MTI ezeket a részeket inkább kihagyta az összefoglalójából.
febr. 5
0:10
Rengeteg a tévhit a rákbetegség körül (Infostart)
Minél koraibb stádiumban ismernek fel egy daganatos betegségek, annál nagyobb az esély a gyógyulásra - hangsúlyozta az InfoRádiónak nyilatkozó onkológus főorvos. Kocsis Judit kiemelte továbbá a szűrővizsgálatok fontosságát is, amelyekkel a korai, tünetmentes daganatok még időben felismerhetők és hatékonyan kezelhetők.
febr. 5
0:10
Niedermüller: A bulinegyed vendéglátósainak 40 százaléka biztos, hogy tönkre ment (444.hu)
A VII. kerület polgármestere szerint a turizmus és a vendéglátás elért a falig, innen nincs tovább.
febr. 5
4:48
Szerednyey Béla is átesett a koronavíruson, csaknem egy év után is érzi a betegség utóhatását (ATV)
A színész a Retro Rádió Abaházi presszó című műsorában mesélt arról, hogyan élte meg a betegséget.
febr. 5
5:54
Hétfőtől szigorítják a határellenőrzést Ausztriában, az ingázók hatalmas torlódásokra készülnek (ATV)
Jövő hét hétfőtől szigorítja Ausztria a határellenőrzést. Kötelezővé teszi a koronavírus-tesztet és regisztrációs kötelezettséget írnak elő az Ausztriában dolgozók, vagyis az ingázók számára. A határon csak azokat a teszteket ismerik el, amelyeket szakember végez el és hivatalos ambuláns lapot mutatnak be az eredményről. Híradónk stábja már most ta
febr. 5
6:06
Komoly: hamarosan egy radírhoz vagy celluxhoz is használati útmutató kell (Infostart)
A civil fogyasztóvédelem szerint a kormánynak inkább a párbeszéddel kellene kezdenie, hisz rengeteg adminisztratív terhet hoztak létre a nyáron érvénybe lépő törvénnyel. Kispál Edit FEOSZ-szóvivő mindjárt ajánl is két területet az InfoRádión keresztül.
febr. 5
6:06
Nagy beruházások miatt nőtt 70 milliárddal Mészáros Lőrinc vagyona (ATV)
A Forbes idén is összeállította az 50 leggazdagabb magyarról szóló listáját. A tetején álló Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Veres Tibor összesen több mint 1100 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik.
febr. 5
6:18
Fél Pesten keresztül üldözték a rendőrök az árkon-bokron áthajtó autóst (Infostart)
Három kerületet megjárt a rendőrök elől menekülő autós, de Újpesten végül csak megfogták.
febr. 5
6:30
SIM-kártyák miatt támadt utódjára a volt tiszacsegei polgármester (ATV)
Az új polgármester vissza szerette volna szerezni a volt polgármester birtokában maradt, az önkormányzati flottába tartozó két telefont.
febr. 5
6:54
Több kerületen keresztül üldöztek a rendőrök egy autóst (ATV)
A férfit új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítják.
febr. 5
7:06
Már hetek múlva jöhet a digitális vakcinaigazolás (ATV)
A 24.hu megkereste az észt Guardtime nevű céget, amely oltási információs platformot fejleszt. Ennek tesztelése várhatóan február végéig tart, a vállalat szerint ezt követően a kormány a különböző modulokat fokozatosan teheti elérhetővé az állampolgárok számára.
febr. 5
7:06
Még a tömeges oltások előtt nyilvánosságra hozzák a kínai és az orosz vakcina dokumentációját (SzMo)
Az OGYÉI vezetője szerint jóval azelőtt nyilvánosak lesznek a dokumentumok, hogy az orvosoknak szüksége lenne rájuk.
febr. 5
7:06
Itthon már márciusban jöhet a vakcinaigazolás - Friss hírek 2021. február 05. 06:53 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/05/3250/
febr. 5
7:18
Kiderült a titok: ezért van mindig napszemüvegben Kóbor János (ATV)
Az Omega énekesét csak ritkán látni napszemüveg nélkül, de most elárulta ragaszkodása okát.
febr. 5
7:30
Sűrű napja lesz ma Orbán Viktornak (ATV)
A miniszterelnök korán reggel már az operatív törzs ülésén volt.
febr. 5
7:48
Orbán Viktor bemondta a mai korona-számokat (Menedzsment Fórum)
"A helyzet javulása megállt" - értékelt a miniszterelnök.
febr. 5
7:54
Blikk: gondnokság alá helyezné M. Richárdot családja (ATV)
A férfi egy közeli ismerős szerint dühkitörései miatt nem tudja kontrollálni tetteit.
febr. 5
8:00
Orbán Viktor nem foglalt állást a nyitás kérdésében: az lesz, amit a magyarok akarnak (ATV)
1576 új fertőzöttünk van, elhunyt 98 krónikus, kórházban 3638 embert ápolnak és 302 ember van lélegeztetőgépen. Ha az elmúlt 3-4 napot összenézzük, a helyzet javulása megállt, stagnálásról tudok beszámolni- mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
febr. 5
8:06
Orbán Viktor: édesanyám azt mondta, most már csináljak valamit (Infostart)
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban azt közölte, legkésőbb április elejére védett lesz 2 millió ember a koronavírus okozta megbetegedéstől.
febr. 5
8:06
A Sajóban próbálta elrejteni nem mindennapi zsákmányát a tolvaj (ATV)
Ellopta, eladta, visszavette, majd a Sajóba gurította az értékes oldtimer motort az a sajókazai férfi, akit a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
febr. 5
8:06
Orbán: március 15-re minden 60 év feletti regisztrált magyart be fogunk oltani (SzMo)
A kormányfő szerint: „ha a kínai vakcinát is használni tudjuk, akkor április elején a beoltottak és a fertőzésen átesettek, azaz minden védett ember száma meghaladja a 2 milliót”.
febr. 5
8:18
Drágulás a benzinkutakon (Infostart)
Két hét után változnak újra az árak.
febr. 5
8:18
Fürdőszobaszőnyeg miatt sérült meg egy idős budapesti házaspár (ATV)
Szinte hihetetlen történetről számolt be az Országos Mentőszolgálat.
febr. 5
8:24
Egyre nagyobb az oltási hajlandóság Magyarországon (Demokrata)
Az idősek körében magasabb az oltási hajlandóság – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
febr. 5
8:30
Ma újra kormányinfó - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ad tájékoztatást.
febr. 5
8:30
Eszenyi Enikő újra rendez (ATV)
Csehov Sirály című darabjával debütált Csengerben a Vígszínház volt igazgatója.
febr. 5
8:30
Március 15-éig minden regisztrált 60 év fölöttit be fognak oltani a kormány számítása szerint (444.hu)
Orbán Viktor a pénteki interjújában elmondta azt is, hogy jövő héten kezdődhet az oltás az orosz vakcinával.
febr. 5
8:48
Orbán Viktor: most már mi támadunk, nem a vírus (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújának egyik központi témája a járvány- és vakcinahelyzet volt.
febr. 5
8:48
ITM: idén nem lesz nyelvvizsga-amnesztia (ATV)
A minisztérium nem változtat a szabályokon.
febr. 5
8:48
Meghalt 98 beteg, ismét 1500 felett az új fertőzöttek száma (SzMo)
Kórházban 3638 koronavírusos beteget ápolnak, lélegeztetőgépen pedig 302-en vannak.
febr. 5
9:00
Kunetz Zsombor nyilvánosságra hozta a tervezett oltóhelyek országos listáját (ATV)
Az egészségügyi szakértő csütörtökön Facebook-oldalán mutatta be a levelet, amelyben az Országos Kórházi Főigazgatóság számol be az oltás tervezett menetéről. Most közzétette a kórházaktól elvárt oltóhelyek számait is, megyére, intézetre bontva.
febr. 5
9:00
A Frontex nélkül is tesszük a dolgunkat (Demokrata)
Németh Szilárd államtitkárral a határvédelem mellett a csepeli sportélet megújulásáról is beszélgettünk.
febr. 5
9:02
A gyógyultak száma 275 ezer fölé nőtt hazánkban (Demokrata)
Az aktív fertőzöttek száma 84 ezer Magyarországon. Grafikon a cikkben.
febr. 5
9:06
Napi adatok: újra egyre magasabb a napi halálozások száma (Infostart)
A koronavírus-járvány napi számainak egy részét a kormányfő ismertette, ám most kiegészítő információkat is közölt a koronavírus-portál.
febr. 5
9:06
Koronavírus: 1576 új fertőzött van, 98 beteg elhunyt (ATV)
1576 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 373 564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 930 főre emelkedett.

Keresés