Dobrev Klára, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Jakab Péter és Fekete-Győr András – 50 választókerület szavazatszámlálása után ez a miniszterelnök-jelöltek sorrendje az ellenzéki előválasztáson. Az eddigi eredmények elemzésére kértük Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet vezetőjét, valamint Pulai Andrást, a Publicus Intézet ügyvezetőjét, strat
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter Facebook-oldalán, egy videóban mondott köszönetet mindenkinek, aki részt vett az előválasztásban, és közölte: nem fog bejutni a második fordulóba a legjobb három közé - írta meg az Index.
Újra megjelentek a katonák az egészségügyi intézményekben és folyamatosan segítik a rendőrök munkáját a határvédelemben – mondta a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Spirit FM Katonadolog című műsorában. Szabó István szerint a járvány előző hullámai idején is tapasztalt katonai jelenlét miatt szükség van a honvédség hátországára, az
Egy kőbányai üzlet előtt szolgálati autóval elhaladó pénzügyőrök figyeltek fel arra, hogy a boltot hirtelen bezárják és az ajtón lévő függönyt behúzzák.
A Momentum miniszterelnök-jelöltje szerint az előválasztással sikerült visszahozni Magyarországra azt, amit Orbán Viktor rendszere már régen elvett: egy felemelő versenyben jelöltek, víziók, programok csaptak össze azért, hogy képviselhessék az ellenzéki választókat, és részesei lehessenek a 2022-es kormányváltásnak.
A pártoknak konszenzussal kell dönteni arról a javaslatról, hogy a tervezettnél később legyen az ellenzéki előválasztás második fordulója, ahol a miniszterelnök-jelöltet választják ki – mondta Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a miniszterelnök vezetésével kihelyezett ülést tart a kormány a hajmáskéri Központi Gyakorló- és Lőtéren kialakított tábori sátorban.
Az igazi siker az, hogy lett előválasztás - erről Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt az ATV Start című műsorában. Hozzátette: a Republikon 2014 óta szorgalmazza, hogy legyen előválasztás.
Csehországban nincsenek illegális bevándorlók, hiszen Magyarország megvédte a schengeni határokat 2015-ben - jelentette ki Andrej Babis Orbán Viktorral tartott közös tájékoztatóján.
Bár még nincsenek végleges eredmények, az már körvonalazódni látszik, hogy melyik jelöltek jutnak tovább az előválasztás második fordulójába. Eddig úgy látszik, Dobrev Klára tarolt vidéken, Karácsony Gergely a legerősebb Budapesten, Márki-Zay Péter pedig a vártnál jóval magasabb szavazatarányt szerzett meg. De minek köszönhető a jelöltek sikere: va
Gréczy Zsolt, a DK politikusa a Spirit FM Aktuál című műsorában kifejtette, hogy az eddigi eredmények alapján egyértelmű, hogy az előválasztást főlényesen vezeti Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció.
A kormány nem támogatja Brüsszel bevándorláspárti politikáját, a migránsok betelepítését, különösen az olyan eljárásokat, amelyek végén állampolgársághoz és szavazathoz juthatnának a letelepült migránsok - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.
Az ellenzéki elválasztás első fordulójának a szavazatszámlálása még tart, de a várhatóan harmadikként a második körbe továbblépő miniszterelnök-jelölt már arról beszél, milyen körülmények között maradna távol az újabb szavazástól.
Domokos László beszélt arról is, hogy a világjárvány okozta krízis arra is rávilágított, hogy nemcsak a nemzetgazdaság, vagy a költségvetés szintjén van szükség rugalmas alkalmazkodóképességre, hanem az egyének szintjén is.
A lufi újból és ezúttal végérvényesen kipukkadt. Igazán megérte feladni az elveit az új Jobbiknak a Momentummal együtt – írta közösségi oldalán Sneider Tamás, a Polgári Válasz politikusa.
A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata állami kitüntetés átadása dr. Zeneemyadar Batbayar, Mongólia budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/30/5376/
A kormány nem támogatja Brüsszel bevándorláspárti politikáját, a migránsok betelepítését, különösen az olyan eljárásokat, amelyek végén állampolgársághoz és szavazathoz juthatnának a letelepült migránsok - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.