Már el kell kezdeni a kezeléseket az allergiásoknál, kezdődik a szezon. Egy kellemetlen folyamatról is beszámolt Nékám Kristóf, a Magyar Allergiaszövetség elnöke.
Mivel egy albérlet havi százezres tétel, sokan nem engedhetik meg maguknak. Így akit a lakhelyétől távol vesznek fel egyetemre, más megoldás után kell néznie.
A Magyar Fürdőszövetség indította el a programot még 2010-ben, idén már 12. alkalommal rendezik meg a Strandok éjszakáját. 2021. július 31-én színes programokkal várják az érdeklődőket az ország számos fürdőjében.
Tabuk nélkül, részletesen beszélt családi tragédiájáról, illetve az őket érő folyamatos támadásokról. A brutálisan őszinte interjúban arról is szó van, hogy Orbán viktor mellett csak az ő családjával szemben alakult ki a közösségi portálokon külön csoport, amely tagjai azért léteznek, hogy őket utálják. És ennek néha egész komoly megnyilvánulásai v
A járvány alatt 0,64 évvel csökkent a magyarok várható élettartama: ez annak tekintetében méginkább aggasztó, hogy előtte évente 0,2-vel nőtt ez az érték. A redszerváltás óta nem volt arra példa, hogy Magyarországon csökkent volna az emberek várható élettartama.
Anonymous vasárnapi videóját látva a Demokrata kutatni kezdett, nem is hiába: megdöbbentő részletekre bukkantunk a Cseh család cégének 68 millió forintos uniós pályázata kapcsán.
Gulyás 2002 és 2009 között volt a nemzetbiztonsági bizottság tagja, és a Heti naplóban fejtette ki a véleményét a lehallgatási botrányról. Példátlannak nevezte az ügyet.
Keddtől beutazhatnak Magyarországra azok az orosz turisták, akik rendelkeznek oltással – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
Ha állandóan kormányzati intézkedésekre vagy ellenzéki nyilatkozatokra reagálunk, akkor elveszítjük a lényeget – mondja Balog Zoltán református püspök, volt miniszter.
Pintér Sándor belügyminiszter megjelent az ülésen, de mivel a bizottság határozatképtelen volt, és napirendet nem fogadhatott el a kormánypárti képviselők nélkül, így nem kellett a lehallgatási botrányról beszélnie.
A jelöltek augusztus 15-én éjfélig jelentkezhetnek. A szükséges dokumentumokat az előválasztás honlapján, a Regisztráció menüpont alatt találják meg az érdeklődők, ahol a nyilvántartásba vételi eljárásról is részletes leírást olvashatnak.
Elindult hétfőn az ellenzéki előválasztás nyilvántartásba vételi szakasza: a folyamatot felügyelő országos előválasztási bizottság e-mailen várja az előválasztáson indulni kívánó miniszterelnök-jelöltek, egyéni képviselőjelöltek és jelölőszervezetek jelentkezését – közölte a megmérettetést szervező hat ellenzéki párt az MTI-vel.
A szerb oktatási miniszter szerint mindenki azt szeretné az országban, ha a megszokott módon kezdődhetne el szeptemberben a tanév, de ez attól is függ, hogy milyen arányú lesz akkor az átoltottság, és hogy mit javasol a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
Már májusban is láthatta valaki a hatalmas barnamedvét Isaszeg közelében, ám akkor mindenki csak kinevette a férfit, amikor elmesélte ismerőseinek a történetet. Akkor a vadászok sem találtak nyomokat.
A vád szerint két férfi bűnszövetségként működve jutott több mint 40 millió forinthoz hamis euró felhasználásával. A vádlottakkal szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz.
Megvan az ország legdrágább mosdója, amit a győri Aranypart II tudhat magáénak. Az épületet 23 millió forintos EU-támogatásból újították fel, de a víz így is a rossz irányba folyik a zuhanyzóból.
Azt a tizenhét intézetet, amely a Nemzeti Kulturális Tanács tagjait képezi, 2021-ben 13,5 milliárd, egy évvel később pedig 17 milliárd forinttal több állami támogatással segítik majd.
Az M5-ös autópályán ketten haltak meg egy ütközés következtében, az M6-on pedig egy, a hatóságok elől menekülő embercsempész csapódott szalagkorlátnak.
Nyolcvanhét éves korában szombaton elhunyt Rázsó Pál, a Magyar Tollaslabda Szövetség alapítója és tiszteletbeli elnöke – számolt be közösségi oldalán a szervezet.