2021. április 28. szerda

ápr. 28
9:06
Friss magyar adatok: 188 halott, több mint 150 ezer beadott oltás egy nap alatt (Infostart)
A közölt adatok szerint a hétvégén lelassuló hazai oltási program új erőre kapott, csaknem százezren kapták meg első koronavírus elleni vakcinájukat egy nap alatt. Csökken a kórházak terheltsége.
ápr. 28
9:09
Kétezer alatt az új fertőzöttek száma Magyarországonź (Demokrata)
Eddig 3 774 221 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 773 900-an már a második adag vakcinát is megkapták.
ápr. 28
9:12
Mi történt? Egy ideig AstraZeneca-oltásra is lehetett jelentkezni, ám mostanra eltűnt a lehetőség (Blikk)
Bár csak pár óráig volt elérhető, de az éjszaka folyamán a Sinopharm mellett megjelent az AstraZeneca vakcinája is az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) időpontfoglaló felületén.
ápr. 28
9:18
Karácsony Gergely: 992 beoltottból csak 11-nél nem volt antitest az idősotthonokban (Infostart)
Karácsony Gergely tájékoztatása szerint a városvezetés – múlt heti ígéretének megfelelően – megvizsgálta a legveszélyeztetettebb fővárosi intézmények lakóit és dolgozóit, van-e védettségük két oltás után. A főpolgármester úgy véli, „félrevezető táblázatok gyártása helyett inkább ezzel kellene foglalkoznia a kormánynak is”. Az ellenzéki politikus sz
ápr. 28
9:24
Látta valahol? Eltűnt egy férfi egy Viii. kerületi kórházból- fotó (Blikk)
A 61 éves férfit a rendőrök jelenleg is keresik.
ápr. 28
9:24
188 beteg halt meg az elmúlt 24 órában, 6 ezer alá csökkent a kórházban lévők száma (SzMo)
Utoljára március elsején voltak 6 ezernél kevesebben kórházban.
ápr. 28
9:27
Bécs és Székesfehérvár felé is leágazhat majd a Budapest-Varsó gyorsvasút (Demokrata)
A tervek szerint a következő évtizedben kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométer/órás sebességgel járhatnának a vonatok.
ápr. 28
9:29
Egy egész jogászhadserege van Niedermülleréknek (Demokrata)
Az erzsébetvárosi önkormányzattól kikért szerződésekből az látszik, hogy még a korábban becsült összegnél is többet költenek jogi kiadásokra.
ápr. 28
9:48
Bécs és Székesfehérvár felé is leágazhat majd a 300-nál is gyorsabban száguldó gyorsvonat (Infostart)
A visegrádi országok fővárosait felfűző nagy sebességű összeköttetés egy osztrák leágazással kapcsolhatja be a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. A tervek szerint a következő évtizedben kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométer/órás sebességgel járhatnának a vonatok. A pályát a belföldi InterCityk is használhatnák, például a b
ápr. 28
9:48
Egy nyolcadik kerületi kórházból tűnt el egy férfi, még mindig keresik (ATV)
A férfi éjszaka távozhatott.
ápr. 28
9:57
Mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége (Demokrata)
Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került – mondta Szlávik János.
ápr. 28
10:00
Nem tudja az Nnk, hányan kaptak oltást a nagyvárosokban (Blikk)
Bár teljesen logikus és elvárt lenne, ezzel az adattal nem rendelkezik az NNK (Nemzeti Népegészségügyi Központ).
ápr. 28
10:00
KSH: márciusban 4 százalékos volt a munkanélküliségi (ATV)
Márciusban a munkanélküliek száma 194 ezer volt, 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban, viszont 19 ezerrel kevesebb a februárinál. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal 4,0 százalékra emelkedett, az előző havihoz képest 0,4 százalékponttal csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 28
10:06
Ide utaznának idén a külföldre vágyó magyarok: még kedvező ajánlatokat csíphetünk el (Pénzcentrum)
A járvány előtti évhez képest elmarad a külföldi nyaralások foglaltsága az utazási irodáknál, de az oltási program előrehaladtával és az utazási korlátozások eltörlése után felpöröghet az érdeklődés – árulta el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
ápr. 28
10:18
Szél Bernadett feljelentés tett a kormány oltásos táblázata miatt (ATV)
A képviselő szerint a kormány álhírt terjesztett azzal a táblázattal, amiben az oltások utáni fertőzéseket és haláleseteket szedte össze.
ápr. 28
10:24
Karácsony Gergely közzétette a főváros oltáshatékonysági vizsgálatának eredményét - Ez áll benne! (Blikk)
Megvizsgálta a főváros a legveszélyeztetettebb fővárosi intézmények lakóit és dolgozóit, van-e védettségük két oltás után.
ápr. 28
10:24
Változások az ATV-n: új műsorvezetői rend (ATV)
Az ATV már májusban megkezdi felkészülését az őszi ellenzéki előválasztásra és a 2022-es országgyűlési választásokra. A csatorna vezetése változtat a műsorvezetői beosztáson, hogy a nézők számára áttekinthetőbb, egyszerűbben követhető legyen. A műsorvezetők önálló műsorokat kapnak.
ápr. 28
10:24
Magyar Nemzet: Karácsony Gergely már megkezdte az országos választási kampányát (HírTV)
A vidéki szavazókra is kivetette hálóját Karácsony Gergely, ami azt jelzi, hogy a főpolgármester lehet a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Erről ír a lap.
ápr. 28
10:36
Kásler bejelentette, hogy milyen vizsgálatok indulnak újra (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere közölte, hogy túljutottunk a harmadik hullám kritikus szakaszán, így folytatódhatnak a vizsgálatok.
ápr. 28
10:54
Elmagyarázta egy fideszes képviselő, miért kellett alapítványokba szervezni a közvagyont (SzMo)
Hubay György szerint nem először adja a kormány alapítványok kezébe a nemzeti vagyont, és nem véletlenül.
ápr. 28
10:57
Kásler Miklós: újraindulnak a népegészségügyi szűrővizsgálatok (Demokrata)
Csütörtöktől újraindulnak a megelőzést szolgáló népegészségügyi célú, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok.
ápr. 28
11:06
Szlávik János: visszaszorulóban a járvány, de még több millió beoltottra van szükség (Infostart)
A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint össze kell fogni, nem szabad hinni az "álprófétáknak".
ápr. 28
11:06
Eperjes Károly a keresztényüldözésről forgat filmet (ATV)
Krisztus inge munkacímmel egész estés filmet forgat Eperjes Károly. Az alkotás az ötvenes évek azon időszakát idézi fel, amikor a kommunista diktatúra erőszakszervezete, az ÁVH brutális támadást indított a hazai szerzetesrendek, egyházi közösségek, a kereszténység ellen.
ápr. 28
11:06
Kiadták a figyelmeztetést: brutális vihar tarolja le az országot (Pénzcentrum)
Szerda késő délutánig, kora estig a déli és nyugati megyékben fordulhat elő időszakos, szemerkélő eső, majd csütörtöktől jönnek a viharok.
ápr. 28
11:12
Újranyitnak a repülőtéri BKK ügyfélszolgálatok (ATV)
Újra kinyitnak szombattól a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélszolgálatai a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
ápr. 28
11:18
Már AstraZenecára is lehet időpontot foglalni az oltópontokon, nem csak a kínai vakcinára (SzMo)
Eddig csak a Sinopharmra lehetett időpontot foglalni online.
ápr. 28
11:24
Dolgoznak a Hajógyári-sziget mestertervén (Infostart)
Demeter Szilárd szerint kormányzati ciklusokon átívelő fejlesztés jöhet létre.
ápr. 28
11:24
Kunetz Zsombor: Az sem biztos, hogy a harmadik hullámnak vége lesz (ATV)
Az egészségügyi szakértő szerint a kormány a napokban megosztott oltási táblázattal a járvány mellett beszélt és az oltásellenesek táborát erősítette. Kunetz úgy véli, a kormány fals metodika alapján készítette el a táblázatot.
ápr. 28
11:36
Újraindulnak az onkológiai szűrővizsgálatok (Infostart)
Kásler Miklós jelentette be, hogy csütörtökön indul újra a koronavírus-járvány miatt leállított szolgáltatás.
ápr. 28
11:36
Stumpf István: Nem privatizáció az egyetemek modellváltása (ATV)
Megszavazta a parlament a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok létrehozását. Összesen 21 egyetem kerül alapítványi fenntartásba, öt pedig marad állami kézben. Stumpf István, felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos szerint „az arctalan bürokráciát”, és „a status qou-orientáltságot” végre felválthatja egy „jövő-orientál
ápr. 28
11:36
Valakinek csak havi pár százzal, másnak 6180 forinttal pótolják ki a nyugdíját (SzMo)
A januári 3 százalékos nyugdíjemelés után nyár elején újabb kiegészítő emelés jön majd a járvány miatt.
ápr. 28
11:39
Schanda Tamás: a XXI. század követelményeinek megfelelő vasút kialakításán dolgoznak (Demokrata)
Schanda Tamás kiemelte, az elmúlt évtizedben folyamatosan azon dolgoztak, hogy szebb és tisztább állomások álljanak az utazók rendelkezésére.
ápr. 28
11:48
Vadai nem hagyja annyiban a Kövér Lászlótól kapott kétmilliós büntetését (ATV)
A DK-s politikus március végén a házelnöktől egy valamivel több mint kétmilliós büntetést kapott, amiért bekiabált Dömötör Csaba beszédébe.
ápr. 28
11:54
AstraZeneca-oltásra is lehetett jelentkezni online (Infostart)
A figyelmesek kedden este vehették észre, hogy bővültek a lehetőségek.
ápr. 28
11:56
Bejelentéseket tesz az operatív törzs - cikkünk frissül (Infostart)
Napokon belül indul a 16-18 évesek oltása is Pfizer vakcinával - derült ki az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.
ápr. 28
12:06
Egy új kutatás szerint a járvány után csökkenhet a távmunka szerepe (ATV)
A koronavírus-járvány hatására a távmunka elkerülhetetlenül a mindennapok részévé vált, azonban a járvány után a hazai vállalatok csökkenteni tervezik a távmunkát - derül ki a GKI Gazdaságkutató legfrissebb, irodaterületek adataiból készített kutatásából, amelyet szerdán küldött az MTI-nek.
ápr. 28
12:12
Összeült a kormány és a főváros a Galvani híd ügyében, erre jutottak (Infostart)
Fürjes Balázs szerint közelednek az álláspontok, lát már esélyt arra, hogy Karácsony Gergely támogatását élvezze a projekt.
ápr. 28
12:18
A Fudan magyarországi egyetemét is alapítványba szervezik ki (444.hu)
Az alapítvány tulajdonába kerül majd a kampusz 26 hektáros területe, a kapcsolódó épületek, infrastruktúra, szállások is. Az egyetem fenntartását viszont költségvetési forrásokból is finanszíroznák.
ápr. 28
12:39
Fürjes Balázs: Hidakat építünk, nem barikádot! (Demokrata)
A Galvani híd szükségességéről egyeztetett Fürjes Balázs és Vitézy Dávid az érintett kerületek polgármestereivel.
ápr. 28
12:54
A nap képe: kiselefánt született a budapesti állatkertben (ATV)
Kiselefánt született a budapesti állatkertben. A nagyjából 80 kilós borjú születéséről kisfilmet is közzétettek, és csütörtökön az intézmény közösségi oldalán élő bejelentkezésben mutatják be.
ápr. 28
13:12
Riadót fújt a MÁV és a Volán: ezekre figyelj a vonatokon, buszokon (Pénzcentrum)
Noha a koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre kedvezőbbek a járványügyi mutatók, és folyamatosan nő a beoltottak száma, a MÁV-Volán-csoport továbbra is arra kéri utasait, a közösségi közlekedés igénybevétele során tartsanak be minden, a védekezéssel kapcsolatos előírást, vigyázva ezzel magukra és másokra is.
ápr. 28
13:18
Így bővül az online oltási regisztráció lehetősége - kisokos (Infostart)
A frissen kigyógyultak, a 18 év alattiak és a kínai vakcinát elutasítók számára folyamatosan új lehetőségek nyílnak.
ápr. 28
13:21
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alattiak szja-mentességét (Demokrata)
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán.
ápr. 28
13:27
György István: Magyarország az EU második legátoltottabb és legvédettebb országa (Demokrata)
A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar oltási terv kifejezetten sikeres.
ápr. 28
13:30
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alattiak szja-mentességéről szóló javaslatot (ATV)
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
ápr. 28
13:33
Operatív törzs: 612-en szegték meg a maszkviselési szabályokat kedden (Demokrata)
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 612 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden.
ápr. 28
13:36
Új hatóság dönthet a dohány- és kaszinókoncessziókról, az elnökét Orbán jelöli ki 9 évre (SzMo)
A Népszava szerint a várhatóan októberben felálló új hatóság kormányoktól függetlenül működne, miközben olyan szabályozói jogokat kap, amelyek eddig a kormányt vagy annak egyes tagjait illették meg.
ápr. 28
13:45
Szijjártó Péter: új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban (Demokrata)
A kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság újraindításával új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban.
ápr. 28
13:51
Potápi Árpád János: Magyar szemmel címmel fotópályázat indul (Demokrata)
Magyar szemmel címmel fotópályázatot hirdet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.
ápr. 28
13:57
Országos tisztifőorvos: Magyarországon mindenki számára van vakcina (Demokrata)
Annyi vakcina érkezett már Magyarországra, hogy mindenki számára jut – mondta Müller Cecília.

Keresés