A kormány még nem tudja, vagy nem akarja közölni, milyen feltételekkel mehetünk újra moziba, meccsre, koncertre. Rusvai Miklós virológus viszont elmondta, mi mire figyeljünk az örömteli nyitás közepette.
„Képes 26 ezer elhunyt magyar után másnap reggel röhögcsélve arról beszélni, hogy magára is vár egy korsó sör a teraszán?!” - írja a DK elnöke. De több ellenzéki politikus is kiakadt a kormányfőre.
Egy csatát már megnyertünk, de a világjárványt még nem győztük le - ezt mondta többek között Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.
Balogh Samu várostervező és kabinetfőnök írt arról a Facebook-oldalán, hogy az új tervezetek szerint kivennék a döntést az önkormányzatok kezéből, hogy Budapesten milyen magas házak épülhetnek meg.
A kormány egy salátatörvényben privatizálná az állami vagyon egy részét. Erre egy új intézményt, az úgynevezett Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságot hoznának létre. Az ellenzék tiltakozik. Közleményükben azt írják, hogy az Orbán-kormány mindent vinne, ami az állami vagyonból még mozdítható. A Magyar Nemzeti Bank volt alel
Balogh Samu kritizálta a kormány új tervezetét, ami alapján Budapest nem szólhatna bele abba, hogy a területén milyen magas épületeket húznak fel. A várostervező szerint ez élhetetlenné tenné a fővárost.
12 család kilakoltatását szeretnék megakadályozni Hajdúhadházon – ezzel keresték meg az érintettek az ATV Híradó szerkesztőségét. A stáb a helyszínen megtudta, hogy olyan bérlőkről van szó, akiknek lejár a szerződése. Mivel rossz állapotú ingatlanokban laknak, ezeket az önkormányzat fel szeretné újítani. A város jegyzője azt mondta, hogy segítenek
Március óta több millió magyar kapta meg a védettségi igazolványt, amelyet a védőoltás után vagy azután kaphat meg valaki, miután átesett a koronavíruson.
A kétezer lelkes Tolna megyei Bogyiszlón a járvány harmadik hulláma olyan súlyos helyzetet teremtett, hogy a megyében gócpontként emlegetik a települést. Az idén már tíz ember vesztette életét, és nagyon sokan fertőződtek meg. A falu háziorvosa ugyanakkor azt mondta, hogy a számok már javulnak.
Este tíz helyett tizenegykor kezdődik a kijárási tilalom, a teraszon fél tízig lehetnek majd nyitva – jelent meg a kormányrendelet hivatalosan a Magyar Közlönyben.
Az államtitkár Facebook-oldalán arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció politikusa az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, ha baj volt, ők ott álltak a kormány mögött.
Nem támasztják alá a nemzetközi kutatások Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentéseit, amely szerint a Szputnyik lenne a legjobb elérhető vakcina.
4 millió beoltottnál megnyitják a szolgáltatások széles körét a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt, sokan azonban diszkriminatívnak érzik a lépést.
Csak késő őszre várja a turistákat, így nehéz hónapokra számít Zsidai Zoltán Roy. Az étteremtulajdonos arról is beszélt, hogy bár a növekvő alapanyagárak indokolttá tennék, nem fognak árakat emelni az újranyitáskor.
Úgy látják, a védettségi igazolvány valójában egyáltalán nem a védettséget igazolja, ugyanis a kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, amikor még nem alakult ki a védettsége, így ha a kártyával rendelkezők is fertőzőképesek, akkor a különbségtétel alapja csak az lesz, hogy kinek van kártyája és kinek nincs.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/23/3993/
Szigorú járványügyi előírások betartása mellett szombattól fogadhatnak látogatókat a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ idős gondozottjai - közölte a nyírségi megyeszékhely sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Orbán ezzel a tervvel akarja meggyőzni az EU-t. Az antikorrupciós szervezet viszont úgy látja, hogy a dokumentum csak látszatintézkedéseket tartalmaz és nem beszél a korrupció valódi okairól.
Egyre több olvasónkkal gyarapodik népszerű kaparós játékunk, a Legyen ön is győző! nyerteseinek tábora. Ezúttal egy ruha-, valamint két élelmiszer-utalvány talált gazdára. Összesen 10 millió forintot osztunk szét június 6-ig a szerencsések között, s közülük kerülnek ki egymillió forintos nyerteseink is.
Mindenki ismeri a világhírű mese, a 101 kiskutya főgonoszát, Szörnyella de Frászt: az Újpesti Állatmentő Liga munkatársait rá emlékezteti az az idős asszony – és így is nevezik őt maguk között –, aki hónapok óta igyekszik megkeseríteni az életüket.
Kórházi ágyba, kisebb műtétre kényszerült Szőnyi Ferenc (56), a Vasember, aki többször teljesítette a világ legnehezebb és leghosszabb futó-, kerékpár- vagy triatlontávjait.
A láthatatlan gyilkos, a koronavírus nem ismer könyörületet, ezúttal egy teljes családot ragadott magával a halálba. A takaros százhalombattai kertes házban együtt éltek a szülők és felnőtt gyermekeik, most a kerítésen elhelyezett mécsesek és virágok jelzik a felfoghatatlan tragédiát – egyikük sincs többé.
- Legalább 600 gyerek maradt árván a koronavírus járvány miatt, Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita alapítvánnyal segítené az életüket. A First Lady a a Blikknek elárulta: személyesen is érintettek a koronavírus okozta tragédiában.
A Somogy megyei Lengyeltótiban ütött rajta a TEK azon a két férfin, akiket orvvadászat miatt kellett elfogni. A fonyódi rendőrök kérték a terrorelhárítók segítségét azt követően, hogy még januárban egy hivatásos vadász tettenérte a párost Buzsák határában. Akkor mindent hátrahagyva kereket oldottak, de most sikerült elfogni őket.
A legnagyobb problémát az okozza jelenleg a vendéglátósoknak, hogy a pénzük elfogyott, a tartalékaikat felélték, viszont a terasznyitások miatt be kell ruházniuk.
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a jövő héttől "roham lesz", ám amelyik szolgáltató a külföldi vendégekre alapoz, még nem fog kinyitni. A szállodák teraszai esetleg.
Spirit FM Exluzív Novák Andrással című műsorának vendége volt Rajnai Zoltán, az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájának helyettes vezetője, országos kiberkoordinátor, aki elmondta: a home office előtérbe kerülésével a felhasználók is sokkal erősebben ki vannak téve a támadásoknak, mint korábban.
Teljes hosszában megnyitják a gyalogosok előtt az Andrássy utat és a városligeti Kós Károly sétányt a Föld napjához kapcsolódva ma reggel 5 órától vasárnap estig - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.
Az otthoni kávézásra havonta átlagosan 3 ezer forintot költenek a magyarok a Costa Coffee és a GKI Digital közös, kávézási szokásokat felmérő kutatásában, amelyben 2700 embert kérdeztek meg, közülük több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka ennél is többet, 3-5 ezer forint költ kávézásra, míg 5 ezer forint feletti össz