Müller Cecília a nyolcadik lett a magazin listáján, megelőzve Orbán Viktor feleségét, a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel viszont a második lett Varga Judit igazságügyi miniszter előtt.
Több mint 270 millió forintból újul meg a Kettős-Körös folyóhoz tartó Dobozi úti kerékpárút Gyulán, a munkát legkésőbb nyár végéig be kell fejezni - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán a kiviteli szerződés aláírásakor és a munkaterület átadásakor.
Az egészségügyi dolgozók 5 százaléka nem írta alá az új jogviszonyról szóló szerződést. A Magyar Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke szerint ez egy jó arány, korábban 75 ezer fő nem akarta aláírni az új jogviszonyról szóló szerződést. Dénes Tamás azt is leszögezte, hogy ez a rendszer jobb, mint az egy évvel ezelőtt.
A Nézőpont Intézet vezetője szerint a kilépés pillanatában vélhetően gyengül, de később akár erősödhet is a Fidesz érdekérvényesítő ereje az európai politikában.
Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben "a magyar nép iránti barátságot és közelséget" hangsúlyozta - közölte az olasz politikus pártja szerdán.
Ismét megkezdték Budapest tizenkilenc zöldövezetes kerületében a zöldhulladék járatszerű begyűjtését, az "FKF logós" zsákokat hetente egyszer, meghatározott napon szállítják el. Az FKF Nonprofit Zrt. szerdai közleménye szerint
A fertőzés súlyos formája egyre inkább a 40-es éveikben járókat is érinti, akik kórházi kezelésre is szorulnak, ami nagyfokú terhelést jelent az egészségügynek - mondta a tisztifőorvos.
Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének az lett volna a feladata, hogy egyben tartsa a frakciót, nem az, hogy legyengítse azt - közölte az igazságügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A Portfolio járta körbe az ügyet, miután múlt héten kiderült, Magyarországnak több Moderna-vakcina járna a közös uniós beszerzésből, mint amennyit a kormány lekötött.
Az Európai Néppárt (EPP) balra tolódik, folyamatosan veszíti el karakterét. A Fidesz véleménye szerint ideje lenne, hogy a pártcsoport visszatérjen a Nemzetek Európája koncepcióhoz, és elfogadja: a hagyományos kereszténydemokrata értékeknek helye van az európai politikában - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő
A Semmelweis Egyetem rektora a kormany.hu-nak azt mondta: nagyrészt rajtunk múlik, hogy szükség lesz-e újabb korlátozásokra a koronavírus járvány harmadik hulláma miatt.
Az álláskeresők száma februárban 1,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában februárban 302 200 álláskereső szerepelt.
A lapunknak nyilatkozó belgyógyász egy fővárosi kórházban dolgozott. Nem írta alá az új szerződését, önkéntesként folytatja. „Ha az amúgy is éppen csak működő covid-osztályról elmegyek, akkor majdhogynem bedől az osztály és a belgyógyászat is.”
Miután a Fidesz ma kilépett az Európai Néppárt parlamenti frakciójából, megkérdeztük a Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnökét: ebből az is következik-e, hogy magából a pártcsaládból kilép a Fidesz.
Zacher Gábor korábban bizonytalan volt a keleti oltóanyaggal kapcsolatban, azonban most azt mondta: ahogy tanuljuk ezt a betegséget, úgy kell megváltoztatni a véleményünket, a koronavírusnál pedig mindegyik oltás jobb.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Néppárt(EPP) frakciójának nagy többsége a koronavírus-járvány közepette is "kiszorítósdival" foglalkozik, ezért a párt tizenkét EP-képviselője szerdán kilépett a képviselőcsoportból és függetlenként folytatja munkáját - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán a közméd
Huszonegy éves szövetség bomlott fel szerdán délelőtt a Fidesz és az Európai Néppárt között, amikor Orbán Viktor bejelentette: a magyar kormánypárt kilép a jobbközép európai pártcsalád frakciójából.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakciójában megkezdett munkáját - közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva szerdán.
Három megyei kórház teljes dolgozói létszámának felel meg, az az 5500 fő, akik nem írták alá az új munkaszerződést. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta, a későbbiekben tovább nőhet a felmondási hullám, ami még nehezebb helyzet elé állítja az egyébként is régóta munkaerőhiánnyal küzdő egészségügyet. Egy felmérése szerint a szerz
Függetlenként folytatja az Európai Néppártból kilépett 12 fideszes képviselő – jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/03/3516/
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakciójában megkezdett munkáját – közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva szerdán.
Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben "a magyar nép iránti barátságot és közelségét" hangsúlyozta - közölte az olasz politikus pártja szerdán. Salvini telefonon is beszélt a magyar kormányfővel.
A 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.
Kilépett a Fidesz az Európai Néppárt parlamenti képviselőcsoportjából. A kormányfő már a hétvégén egyértelművé tette: ha a frakció megszavazza az alapszabály-módosítást, amelynek nyomán nemcsak tagokat, hanem egész delegációkat ki lehet zárni a képviselőcsoportból, akkor a Fidesz elhagyja a frakciót. Az ellenzéki pártok szerint valójában vesztett a
"Tök mindegy, hogy az öt vakcina közül melyiket kapjuk" - mondta az ATV Híradónak az orvos, aki korábban bizalmatlan volt a keleti oltóanyaggal kapcsolatban.
A DK EP-képviselője az Egyenes beszéd vendégeként beszélt az országjárás során szerzett tapasztalatairól, és arról is, hogyan értékeli a Fidesz távozását a Néppárt frakciójából. Szerinte a kormánynak jelenleg nincs szövetségese az EU-ban.
Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-ren döntöttek - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) szerdán az MTI-vel.
Készül a közös európai vakcina-útlevél, ami azt is tartalmazni fogja, ki melyik vakcinát kapta meg. Ujhelyi István elmondta, hogy az erről szóló irányelvet Orbán Viktor is elfogadta, ezzel szemben a magyar igazoláson nem szerepel az oltás típusa.
Fekete-Győr András az Egyenes beszédben a lehetséges kormányváltás utáni elszámoltatást részletezte, hogy például a legfőbb ügyésznek, Polt Péternek mennie kell.
Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán - tudta meg az MTI. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében "beindult" egy füstgránát.