2021. március 30. kedd

márc. 30
12:45
Fél nap után derült ki, hogy megint rekordközeli koronavírusos beteg halt meg egy nap alatt (SzMo)
Minden korábbinál több beteg van kórházban és lélegeztetőgépen, az új fertőzöttek száma viszont nem egyértelmű.
márc. 30
12:54
Kimaradnak az oltásból a gyermekotthonban dolgozó pedagógusok? (ATV)
Nem tudtak oltásra regisztrálni a gyermekotthonban dolgozó pedagógusok. A PDSZ válaszmányi elnökhelyettese az ATV Híradójának azt mondta: több kétségbeesett levelet is kaptak az intézményvezetőktől, és ott dolgozó pedagógusoktól, hogy számukra elérhetetlen az a rendszer, ahová a dolgozók adatait fel kell tölteni. Komjáthy Anna elmondta: a gyermekot
márc. 30
13:06
Százmilliárd forintos hitellel fejleszt az MVM (ATV)
Az MVM Energetika Zrt. március 25-én százmilliárd forint keretösszegű hitelmegállapodást írt alá egy három hazai bankból álló konzorciummal.
márc. 30
13:18
Salvini és Morawieczki Budapesten találkozik Orbán Viktorral (ATV)
Csütörtökön lesz a találkozó, és a napirenden a Fidesz, a Liga és a PiS közötti új európai szintű szövetség szerepel.
márc. 30
13:18
19 hajléktalanellátó szervezet nyílt levélben kéri a kormánytól a hajléktalankórház megtartását (444.hu)
Vagy ha már feltétlenül muszáj elvenni a jól felszerelt, kórháznak kialakított épületet, akkor biztosítson másik, ellátásra alkalmas ingatlant a célra.
márc. 30
13:27
Operatív törzs: hétfőn 655-en szegték meg a maszkviselési szabályokat (Demokrata)
A rendőrök 655 emberrel szemben intézkedtek hétfőn a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
márc. 30
13:30
Éjjel-nappal mentek a munkagépek: rengeteg melója volt a közutasoknak (Pénzcentrum)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. minden év november 10. napján áll át téli üzemre, amit a jogszabályi előírások szerint legalább március 15-ig fenntart. A tavaszi időjárás nyomán a közútkezelő az elmúlt hetekben újra normál munkarendre
márc. 30
13:33
Európa tanácsi biztos: Magyarország állítsa helyre a média szabadságát! (Demokrata)
A biztos aggasztónak nevezte, hogy „lejárató kampányok folynak az emberi jogok védelmezői és az oknyomozó újságírók ellen”.
márc. 30
13:48
Megint elmarad a kiugró húsvéti roham az üzletekben (ATV)
Emelkedik a forgalom az üzletekben a húsvéti időszakban a szokásoshoz képest, de az ünnepi felfutás idén sem lesz olyan nagy, mint a járvány előtt - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek kedden.
márc. 30
13:57
„Orbán Viktornak mennie kell!” - írta a Fidesz egyik alapítója Ádernek címzett levelében (SzMo)
Kardos József egy dolgot szeretne csak nagyon megélni a hátralévő éveiben: „ennek a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszernek a végleges bukását”.
márc. 30
14:00
A gyógyszerészek fontos figyelmeztetést adtak ki a koronavírus-receptek kiváltására (ATV)
Arra kéri a koronavírus-fertőzötteket a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége, hogy ne ők váltsák ki a gyógyszertárakban a favipiravir tartalmú gyógyszert, hanem kérjék meg hozzátartozóikat, ismerőseiket vagy forduljanak segítségért az önkormányzathoz.
márc. 30
14:06
Budapesten hozná össze Orbán az olasz és a lengyel jobboldalt (444.hu)
Salvini és Morawiecki csütörtökön idejönnek, hátha sikerül kibékíteni őket, és közös EP-frakciót szervezni vwlük. A lengyeleknek eddig túl putyinisták voltak az olaszok.
márc. 30
14:09
György István: ezekben az órákban lépjük át a kétmillió beoltottat (Demokrata)
A magyar lakosságnak már több mint húsz százalékát beoltották, messze az uniós átlag fölött vagyunk, amely csak 10,6 százalék – mondta.
márc. 30
14:11
Gyógyszerészek: ne a beteg váltsa ki a favipiravirt tartalmazó orvosságot! (Demokrata)
A betegek kérjék meg hozzátartozóikat, ismerőseiket vagy forduljanak segítségért az önkormányzathoz.
márc. 30
14:13
Országos tisztifőorvos: Magyarország oltónemzet (Demokrata)
Magyarország oltónemzet, rövid időn belül kétmillióan lesznek azok, akik megkapták már legalább az első védőoltást a koronavírus ellen.
márc. 30
14:51
Nyílt levélben kérik a kormánytól a hajléktalankórház megtartását a szociális szervezetek (SzMo)
19 hajléktalanellátó szervezet fordult a kormányhoz a Szabolcs utcai kórház ügyében.
márc. 30
15:00
Salvini elárulta, mi lesz a budapesti találkozója témája (HírTV)
A Liga párt vezetője köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy miniszterelnökként fogadják őt, aki személyesen jelenleg nem tölt be kormánypozíciót.
márc. 30
15:06
Lánchíd-felújítás: április közepén zárják le a pesti gyalogos aluljárót, júniusban a budait (ATV)
A Lánchíd felújítása miatt az eredeti terveknek megfelelően április 16-án zárják le a híd pesti hídfőjének gyalogos aluljáróját, a budai oldalon lévőt azonban a koronavírus-járvány miatt megnövekedett kerékpárforgalomra tekintettel csak két hónappal később - közölte a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs és szervezetfejlesztési vezetője kedden
márc. 30
15:06
Bezár egy ózdi alkatrészgyár, ahol 800-an dolgoznak (444.hu)
Piaci keresletváltozás, automatizált gyárak, gazdasági fenntarthatatlanság.
márc. 30
15:09
Felavatták az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot (Demokrata)
Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén.
márc. 30
15:24
Orbán Viktor: Tíz év múlva egy egész más világban leszünk, mint amilyenben most vagyunk (ATV)
Biztos lábakon állnak a magyar-üzbég kapcsolatok, jó lendületet vett a két ország együttműködése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök keddi taskenti sajtónyilatkozatában.
márc. 30
15:27
A Pfizer jelentősen növeli a vakcinaszállítást Magyarországra a második negyedévben (SzMo)
A hazánkba szállított Pfizer-BioNTech oltóanyag mennyisége már most megközelíti az 1,5 millió adagot.
márc. 30
15:36
Rendkívül hasznos tárgyalásokon van túl Orbán Viktor (HírTV)
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Savkat Mirzijojev üzbég államfő fogadja Orbán Viktor magyar kormányfőt Taskentben.
márc. 30
15:54
Átmenetileg bezárnak a zuglói bölcsődék (ATV)
A dolgozók és a kisgyermekek védelmében, valamint a fertőzési gócpontok kialakulásának megelőzése érdekében április 1. és április 16. között rendkívüli szünetet rendelt el a Zuglói Egyesített Bölcsődék tagintézményeiben a kerület polgármestere, Horváth Csaba – erről a polgármester közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket.
márc. 30
16:00
Orbán Viktor ezzel a videóval jelentette be, hogy már 2 millió embert beoltottak (ATV)
Elérte a kétmilliót a koronavírus ellen beoltottak száma Magyarországon – közölte Facebook-oldalán Orbán Viktor egy videó formájában. A miniszterelnök mindössze annyit fűzött hozzá: „Még egy lépés előre.”
márc. 30
16:03
Kásler Miklós felkeresi az ellátórendszer legmegterheltebb egységeit (Demokrata)
A miniszter a legnagyobb megterhelésnek kitett egységeket és a frontvonalban helytálló egészségügyi dolgozókat keresi fel.
márc. 30
16:09
Minden ötödik magyar állampolgár megkapta az oltást (Demokrata)
Magyarország továbbra is az uniós oltási ranglista élén szerepel.
márc. 30
16:12
A pillanat, amikor Dobrev Klára több mint egy hónap után találkozik a kisfiával (ATV)
Több mint egy hónap után találkozhatott újra kisfiával Dobrev Klára, aki az elmúlt hetekben esett át a koronavíruson. Az örömteli pillanatról fénykép is készült, melyet a DK-s politikus Facebook-oldalán is megosztott.
márc. 30
16:24
Másodjára is beoltották Orbán Viktort (ATV)
A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a 24.hu kérdésére közölte, hogy a miniszterelnök időben megkapta a második adag kínai vakcinát is.
márc. 30
16:36
Felkeresi az ellátórendszer legmegterheltebb egységeit Kásler Miklót (ATV)
Látogatásának célja, hogy a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés legkritikusabb időszakában közvetlen tapasztalatokat szerezzen.
márc. 30
16:57
Több mint 165 ezer adag vakcinát szállított a Pfizer Magyarországra (Demokrata)
Közelíti a másfél milliót a Pfizer által Magyarországra szállított koronavírus elleni vakcina mennyisége.
márc. 30
17:00
Unokázós csalókat kapcsoltak le a rendőrök Nógrád megyében (ATV)
Unokázós csalókat fogtak el Nógrád megyében, a szlovák tettesek több embertől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében - tájékoztatta a Nógrád megyei főügyész kedden az MTI-t.
márc. 30
17:03
Elfogult és tények helyett feltételezéseken alapszik a hazánkról szóló jelentés (Demokrata)
Elfogult, tények helyett feltételezéseken alapszik, évekkel ezelőtt lezárt kérdéseket vet fel az Európa Tanács emberi jogi biztosa memoranduma.
márc. 30
17:12
Az Orbán Comics bemutatja Puskást, a foci-Jézust (444.hu)
A Terror Háza megteremtette az Orbán-univerzum következő főhősét.
márc. 30
17:18
Már közel másfél millió vakcinát szállított a Pfizer Magyarországra (ATV)
Közelíti a másfél milliót a Pfizer által Magyarországra szállított koronavírus elleni vakcina mennyisége - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.
márc. 30
17:24
A DK visszautasítja, hogy Dobrev Klára fertőzte volna meg COVID-ban elhunyt képviselőjüket (ATV)
Két olyan emberrel is találkozhatott Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke kampánykörútján, akik később koronavírusban meghaltak – írta hétfőn az Origo. Most Konczer Erik DK-s politikus, a Komárom-Esztergom megyei ellenzéki frakcióvezető reagált az állításokra.
márc. 30
17:33
Morawiecki: az EP működése lesz a budapesti találkozó egyik témája (Demokrata)
Morawiecki elmondta: „különféle európai ügyeket”, az EP működésével összefüggő kérdéseket vitatnak meg majd Budapesten.
márc. 30
18:24
Bezárja ózdi üzemét az elektronikai gyártó – Palkovics azt ígéri, a kormány Ózd segítségére siet (ATV)
Ahogy a tavalyi gyárbezárás után eredményesen segítettünk a borsodi város lakóin, úgy ezúttal is mindent megteszünk a helyi foglalkoztatás szinten tartása, a munkavállalók és családjaik érdekében – hangsúlyozta Palkovics László a Johnson Electric Hungary Kft. bejelentésére reagálva.
márc. 30
18:54
Egy budapesti háziorvos szerint nem kaptak végrehajtási utasítást a háziorvosok a kismamák oltásához (ATV)
Nem kaptak végrehajtási utasítást a háziorvosok a kismamák oltásához – ezt mondta híradónknak az egyik XIII. kerületi háziorvos, akinél már hétfő óta jelentkeznek a kismamák beutalóért az oltópontra. Híradónk kereste az EMMI-t, hogy kiderüljön, hány oltópontra mehetnek a kismamák és várandósok, ám a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.
márc. 30
19:06
Ide menekítik pénzüket a tehetős magyarok a járvány elől: így nem kell félniük (Pénzcentrum)
Friss űtárgybefektetési-index szerint hiába taszította recesszióba a világgazdaságot a pandémia, a műtárgybefektetés lehetősége vonzóbbá vált a magyar lakosság körében. A 2021-es hazai műtárgybefektetői hangulatot mérő index eredményei
márc. 30
19:36
Csütörtökön kezdődik a pedagógusok oltása, sokan attól tartanak, nem lesz elég idő a megfelelő védettség kialakulására (ATV)
Két ütemben, csütörtökön kezdődik a pedagógusok oltása. A köznevelésben dolgozók Pfizer-vakcinát kapnak. Az egészségügyi szakértők és az öt oktatási szervezet közös közleményben kérik a kormányt, hogy az iskolák csak akkor nyissanak ki, ha kialakult a dolgozóknál a védettség. Müller Cecília szerint a pedagógusoknak nem kell ettől tartaniuk, mert –
márc. 30
19:39
Eltűnt a kórház-főigazgatóság oldaláról egy új igazoló dokumentum - Friss hírek 2021. március 30. 19:29 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/30/3780/
márc. 30
19:45
Magyarországon is érezhető földrengés volt Bécs közelében (Demokrata)
Magyarországon is érezhető földrengés volt az osztrák főváros, Bécs közelében kedden.
márc. 30
19:48
Falus Ferenc: ez egy új világjárvány, nem az, ami tavaly Vuhanból jött (ATV)
"Nem aktuális nyitásról beszélni, a jelenlegi járványügyi adatok alapján az összes matematikus arra a következtetésre jutott, hogy a következő hat hétben nem érdemes a nyitásról beszélnünk. Ki kell bírnunk ez a következő hat hetet, ha nem akarjuk, hogy az elhunytak száma elérje az 50 ezer főt"- mondta Falus Ferenc.
márc. 30
20:09
A várandósok regisztráljanak, majd jelezzék ezt a háziorvosnál (Demokrata)
A háziorvosok ki tudják szűrni a különösen veszélyeztetett kismamákat.
márc. 30
20:12
Önkéntesként segítik a nagykanizsai háziorvos munkáját a helyi művelődési központ munkatársai (ATV)
Önkéntesként segítenek a nagykanizsai háziorvosnak a helyi művelődési központ munkatársai. A központ jelenleg zárva tart, így a dolgozóknak van idejük arra, hogy önkéntesként az adminisztratív teendőket ellássák. A háziorvosokra jelentős terhet ró a védőoltásokkal kapcsolatos munka elvégzése, és vakcinázás mellett ugyanúgy kell foglalkozniuk azokka
márc. 30
20:42
Orbán Viktor történelmi kezdetről beszélt legújabb videójában (ATV)
Üzbegisztáni látogatását értékelő – Facebookon megosztott – videójában a miniszterelnök azt mondta: a mostani megállapodásokkal és tárgyalásokkal „jó lendületet vettek”. „Remélem, hogy ma mindannyian egy történelmi kezdetnek lehettünk a részesei” – fogalmazott Orbán Viktor.
márc. 30
21:06
Varga Judit reagált az Európa Tanács jelentésére a magyar sajtószabadságról (ATV)
"Az objektivitás és pártatlanság látszatára sem adó jelentésben foglaltakkal szemben Magyarország azon kevés tagállamok egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben" - írta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.

2021. március 31. szerda

márc. 31
0:03
Fontos dologra kérik az oltásra váró kismamákat (Blikk)
A háziorvosok ki tudják szűrni a különösen veszélyeztetett kismamákat, akiknél sürgető, hogy megkapják a koronavírus elleni védőoltást – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
márc. 31
0:06
Megváltozik a Lánchíd budai aluljárója (Infostart)
Nem egyszerre zárják le a pesti és a budai részt.

Keresés