Az oltóanyaggyártásról valamint védelmiipari- és energiapolitikai kérdésekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztossal pénteken a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az országos tisztifőorvos többek között elmondta: több csoportban is oltani kezdenek a következő napokban, és már a járóbeteg-ellátás keretein belül is használni fogják a Favipiravir nevű gyógyszert.
A bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés tényleges soron kívüli végrehajtását várják el a kormánytól – mondta az InfoRádiónak a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A hétvégi első nagy tömeges oltási akció elmarad. A behívott betegeket újabb üzenetben fogják értesíteni az időpontról és a helyszínről. Hogy mikor, egyelőre nem tudni.
A momentumos politikus hosszú Facebook-posztban mondta el véleményét. Szerinte most "káoszkormányzás" folyik, egyik napról a másikra születnek döntések. "De így nem lehet élni, így nem tudunk élni."
A miniszterelnök Facebook-on posztolt egy videót, ahogy aláírja a tegnap bejelentett szigorításokról szóló rendeleteket. Hozzátette: Nehéz két hét vár ránk, de együtt újra sikerülni fog.
Mindenki máshogy várja a lezárás részleteit: van, aki optimista, van, aki beletörődve pakolja el a hajfestőecsetet, de olyan is akad, aki egy utolsó, nagy, bezárás előtti dömpingre készül.
Toroczkai László tüntetésre hív minden olyan magyar embert, akinek elege van a lezárásokból és az „értelmetlen” korlátozásokból. A demonstrációt március 15-én 11 órakor tartják, a budapesti Vigadó térnél, ahonnan a Kossuth térre vonulnak. A Mi Hazánk elnöke azt mondta: nem vírus, hanem lezárásellenesek.
A hétvégére tervezett 74 ezer oltás elmarad, ezt a Momentum elnöke nem hagyta szó nélkül. Facebook-oldalán megírta, hogy szerinte mindez a kormány hibája.
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: a kormány mind a járványkezelésben, mind a gazdasági területen „elégtelen osztályzatot kapott”.
Hétfőtől két hétre újabb szigorítások jönnek, bezárnak az általános iskolák, óvodák, üzletek és a kaszinók, valamint a magánegészségügyet kivéve minden szolgáltatás szünetelni fog. Lantos Gabriella szerint, ha három héttel ezelőtt korlátoznak, akkor az általános iskolák és óvodák zárására nem lett volna szükség.
"Az Ön oltására egy későbbi időpontban, de rövidesen sor kerül. Kérjük, hogy a csütörtökön SMS-ben kapott meghívóját vegye tárgytalannak. Az esetéleges kellemetlenségekért elnézést kérünk. Üdvözlettel: Vakcinainfo" - áll a szövegben.
Hadházy Ákos megszerezte a kínai vakcinát engedélyező dokumentumot, és közzé is tette azt Facebook-oldalán. A posztban azt írja, hogy nincs utalás arra az engedélyben, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentációt és részletes vizsgálati eredményeket kapott volna a hatóság.
Megjelent a Magyar Közlönyben a következő két hétre vonatkozó új járványügyi szabályokról szóló rendelet. A rendelet szerint lakott területen belül mindenhol kötelező lesz a maszkhordás, valamint az is kiderült, mely szolgáltatások lesznek elérhetőek hétfőtől.
Nem zárnak be a bankok és a posták, nyitva tarthatnak például a piacok és az állateledelt forgalmazó üzletek is, és számos szolgáltatást sem érint majd a korlátozás.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szünetelnek a nyilvános szentmisék hétfőtől. A református templomokban is szüneteltetik a nyilvános istentiszteleteket.
Az egyre növekvő számú koronavírusos betegek folyamatos ellátásának biztosítása, a járvány megfékezése, valamint a kórházak tehermentesítése érdekében Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere ma délután utasítást adott ki valamennyi aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézmény és az Országos Mentőszolgálat vezetője részé
A reformátusoknál minden személyes jelenléttel járó istentisztelet, gyülekezeti alkalom és összejövetel szünetel, az evangélikusok csak ajánlásban fogalmazták ezt meg.
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán pénteken bejelentette, hogy egyeztetni fog a Google-lal, és konzultációkat kezdeményez a Facebook és más nagy technológiai cégek vezetőivel is.