A járvány óriási hullámban tört Európára, így Magyarországra is, ezért kell zárni, de az üzletek online továbbra is nyitva tarthatnak, az interneten mindent meg lehet vásárolni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a Facebookra feltöltött posztjában.
Jogerősen két év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki fizetés nélkül távozott az ország 40 szállodájából - közölte a törvényszék szóvivője.
Ausztriában átmenetileg nem oltanak az AstraZeneca egy bizonyos adagjával, miután egy ember meghalt, egy másik pedig megbetegedett az oltását követően – közölte a Reuters.
A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, fegyelmezettnek kell maradni - erről írt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-bejegyzésében vasárnap.
Az oltóanyag az oltópontokon van, aki megjelent és jogosult az oltásra, az meg is kapta. Minden beadott oltás rögzítésre kerül az egészségügyi nyilvántartásban – írta az ATV Híradó megkeresésére a Koronavírus Sajtóközpont.
Az oktatáspolitikai civil szervezet szerint a kormány rendelete az ügyeleti rendszerről egyenértékű azzal, mintha az óvodákat és az alsó tagozatokat nem zárnák be, csak megengednék, hogy a szülők otthon tartsák a gyerekeket.
Izraelben megkezdődött a nyitás utolsó, harmadik szakasza, amelyben újraindult a vendéglátó- és szórakoztatóipar, valamint az oktatási rendszer a járványügyi előírások betartásának kötelezettségével, így szinte teljes egészében visszatért a normális kerékvágásba az élet - jelentette a helyi média vasárnap.
A jobboldali populisták le akarják választani a jobboldalt a politikai középről és a társadalom megosztására törekednek, amivel megnyitják az utat egy "baloldali Európa" előtt - hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője a Fidesz frakcióbeli tagságának megszüntetésével kapcsolatban egy vasárnap meg
"Az Európai Parlament honlapján is frissítették a fideszesek adatait. Deutschék hivatalosan is odakerültek, ahova valók: a frakció, barát, szövetséges nélküli “függetlenek” közé. A politikai senkiföldjére. Hát ennyi volt, fiúk, lányok! A vircsaft véget ért." - olvasható Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnökének Facebook-oldalán.
Az oltóanyag az oltópontokon van, aki megjelent és jogosult az oltásra, az meg is kapta. Továbbá minden beadott oltás rögzítésre kerül az egészségügyi nyilvántartásban.
A 3 éves kisfiú gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, februárban ragadta el a halál. A szülők hazavihették a temetés előtt, hogy elbúcsúzhassanak tőle.
Szigorúbb szabályozásokat vezetnek be Ausztriában azokon a településeken, körzetekben, ahol 100 ezer lakosra vetítve meghaladja a 400-at az új koronavírus okozta megbetegedések száma hét nap átlagában.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. Ajelenség országosan általánosnak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá.
A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, fegyelmezettnek kell maradni - erről írt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-bejegyzésében vasárnap.
Jöjjenek oltani! Nem, mégse jöjjenek. Azaz akár jöhetnének is. Nem, ne jöjjenek. Nyugodtan jöjjenek, megkapják az oltást. Ismétlem: ne jöjjenek. Jöjjenek nyugodtan. Időrendbe szedtük az elmúlt 4 nap kormányzati közléseit.
Bár még szerdán is előfordulhat néhol kisebb hózápor, a jövő héten fokozatosan melegszik az idő; a hétvégén 15 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn
Amióta a gyerekek online tanulnak, a szülők többsége az őrület szélén táncol. Vajon hogy lehet mindezt úgy megoldani, hogy a gyerek se maradjon le a tananyaggal, a szülő se terhelődjön túl, és közben valami hosszú távon hasznosat is megtanítsunk nekik?
A sikereket saját fejlesztéssel érik el a kiskunhalasi kórházban: a túlzott immunválaszt okozó molekulákat gyakorlatilag kimossák a koronavírusos beteg szervezetéből.
Megjelent a Magyar Közlönyben az óvodai és iskolai gyermekfelügyeletről szóló szabályozás: eszerint azt a szülőknek kell kérniük. A köznevelési államtitkár pénteken még arról beszélt, hogy nem biztosítanak felügyeletet, másnap viszont a Miniszterelnökséget vezető miniszter ennek az ellenkezőjéről számolt be. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szeri
A mosonmagyaróvári kórház szülészeti, nőgyógyászati és gyermekosztályán csütörtök óta nem tudják ellátni a sürgős eseteket, mivel a dolgozókat át kellett irányítani a Covid részlegre.