A hétvégén kezdetét veszi a tömeges oltókampány, ám az adatalapú oltásbehívással akadtak gondok – mondta el Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. Hozzátette: a rendszert leállították, és megváltoztatják.
Az Európai Unió elismerte a kéknyelvbetegség-mentesítési program eredményességét Magyarországon. A nyilatkozattal egyidejűleg az ország teljes területén feloldották a betegség miatt elrendelt korlátozásokat – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium (AM).
Több rendbeli lopással vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a két fiatalt, akik a vád szerint nemcsak ellopták a számítógépeket az egyik szabolcsi településen lévő önkormányzattól, de még fel is gyújtották a polgármesteri hivatal épületét és a könyvtárat.
Lukács Sándor, a Vígszínház Kossuth-díjas, vezető színésze hosszabb interjút adott az Origón Szilléry Évának. Ebben - sok más mellett - a baloldal oltásellenessége is szóba kerül.
A magát puritánnak beállító Jakab Péter havonta legalább 2,4 millió forintot visz haza, saját sofőrrel jár, 847 ezer forintért bérelhet irodát és közel félmillió forintért ingatlant. Ennek ellenére a Jobbik elnöke mindenkivel próbálja elhitetni, hogy átlagember.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint nem kell dömpingszerűen vásárolni, mert „az elmúlt egy év bebizonyította: senki nem marad enni- és innivaló, gyógyszerek, fertőtlenítők, alaptermékek nélkül”.
A DK EP-képviselőjének a mai nappal fejeződik be az országjáró körútja. Friss posztjában Dobrev azt írta, hogy mindenhol ugyanazt a küzdelmet tapasztalta: "harcot a kifosztás ellen".
A Telex szúrta ki, hogy a friss adatokat közlő hivatalos honlapon egy ideig fenn volt, hogy "az erre a hétvégére tervezett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad."
A magát puritánnak beállító Jakab Péter havonta legalább 2,4 millió forintot visz haza. Ennek ellenére mindenkivel próbálja elhitetni, hogy átlagember.
A miniszterelnök szerint 20 ezerre is nőhet a kórházakban ápoltak száma, ezért már egyeztetnek arról, hogy a magánegészségügyben dolgozók is részt vegyenek a fertőzöttek ellátásában.
Idén idejekorán bejelentette a kormány a majdani lezárásokat, ám sok részlet még ismeretlen, miközben mindenki arra kíváncsi, az ő életére milyen szabályok fognak vonatkozni hétfőtől.
A Fidesz-Néppárt konfliktus kapcsán Donáth Anna megjegyezte, hogy Magyarország szempontjából minél tovább húzódik egy ilyen konfliktus, az annál rosszabb fényt vett ránk. A politikus szerint a Fidesz elszigetelődése zajlik Európában, ami vereséget fog eredményezni.
Ma Orbán Viktor a reggeli rádiós interjújában néhány plusz részletet árult el az előző nap bejelentett országos lezárás kapcsán. Erre reflektált délelőtt Jakab Péter, a Jobbik elnöke, frakcióvezetője.
A katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani, de a megyés püspökök felmentést adnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) pénteken az MTI-t.
Közleményükben azt írják, ha már a kormány nem rendeli el a bölcsődék bezárását, akkor legalább kapjanak soron kívül oltást a dolgozók, hiszen ők nem tudják 2 méteres távolságból végezni a munkájukat.
Pályakarbantartás miatt nem jár a H8-as HÉV szombaton és vasárnap Kerepes és Gödöllő között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A miniszterelnök reggeli Kossuth Rádiós interjújában a műsorvezető rákérdezett az oltásoknál “a technikai problémára” - és a miniszterelnök válaszolt is.
Egy nemrégiben készült online felmérés arra kereste a választ, mennyire népszerűek a különböző okoseszközök a magyarok körében, melyek a legfontosabb szempontjaik egy ilyen termék megvásárlásakor, és jellemzően mely funkcióit használják.
A képviselő szerint ezekben „utalás sincsen arra, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentumokat, részletes vizsgálati eredményeket” kaptak volna a magyar hatóságok.
A lezárások hétfőtől megkezdődnek - a nőnapra tekintettel a virágosok aznap még nyitva maradhatnak. Kezdődik viszont az alsó tagozatosok online oktatása, több szolgáltatás is leáll, a nem létfontosságú üzletek bezárnak - a dohányboltok és a barkácsboltok nyitva lehetnek.