A kormány kiterjeszti a rezsicsökkentést a kisvállalkozókra, ők is ugyanannyiért kapják majd a gázt és a villanyáramot, mint a háztartások – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Az orvosoknak és ápolónőknek hamarosan fel kell venniük a harmadik adag vakcinát, ellenkező esetben akár életbe léphet a fizetés nélküli szabadságra küldés.
Hosszú hónapok után ismét a nyilvánosság elé állt Müller Cecília országos tisztifőorvos, ám szomorú, és egyben ijesztő dolgokat közölt a hazai koronavírus-járvány alakulásáról.
Új irányt vett a kommunikáció a hivatalos koronavírus tájékoztató oldalon: az oltatlanok a posztok szerint már nem csak önmagukat, de a társadalom egészét is veszélyeztetik azzal, hogy nem vették fel a COVID-vakcinát. Ennek tükrében is lehet érdekes, hogy csütörtökön a szokásos délelőtti időpont helyett 15 órára hirdetett kormányinfót Gulyás Gergel
Duda Ernő Szegedi Tudományegyetem immunológusa szerint már sokkal korábban és sokkal szigorúbban kellett volna alkalmazni a védettségi igazolvány kínálta lehetőségeket a vírus megfékezésében. Szerinte egy az egyik legnagyobb fegyver a koronavírus terjedése ellen.
Szokatlan időpontban tartott kormányinfót Gulyás Gergely. A kormány arról döntött, hogy szombattól zárt térben ismét kötelező lesz a maszkhasználat, védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az 500 fő feletti rendezvényeket. Az egészségügyben kötelező lesz a 3. oltás is.
A kormányinfón jelentették be a szigorítást, a közlekedési eszközökön kívül a boltokban, kulturális intézményekben, ügyfélszolgálatokon sem tartózkodhatunk maszk nélkül.
Drámaian növekszik a Covid-fertőzöttek száma, közöttük sok tanítónő, óvónő is lebetegedett, noha a nyár végén lezajlott tömeges oltási kampányban a mintegy 146 ezer pedagógus zöme már a második oltását is megkapta. A szülői csoportokban a negyedik hullám újra visszatérő kérdése, mi lesz akkor a gyerekcsoportokkal, ha az óvónénikről, tanítókról, gon
Sihell Ferryéknél tartottak házibulit Bogácsony, ahol a beszámolók szerint mindenki be volt oltva írja a Blikk. Maga a mulatóssztár is megfertőződött, egyik vendége, Csaba azonban 23 nappal a találkozó után életét vesztette.
A miniszterelnök-jelölt szerint a kormány már most több Európán kívüli migránst telepített az országba, mint amennyivel a 'Soros-tervben' ijesztgettek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A SARS-CoV-2 vírus megjelentését követően, a kezdeti tanácstalanság időszakában eltérő vélemények jelentek meg szakemberektől a maszk használatáról és hasznosságáról. Volt, aki haszontalannak, sőt egyenesen károsnak tartotta a hordását, mert, hogy nem véd, sőt ellenkezőleg, segíti a vírus terjedését, mások viszont szorgalmazták a használatát, a „t
Mészáros Lőrinc vezette és adta át a Takarékbank elnök-vezérigazgatójával, Vida Józseffel azt a – Magyarországon egyedülálló – terepjáró mentőautót, ami a Pest Megyei Kutató-Mentőszolgálatot szolgálja a jövőben.
Az év második negyedévére érkező globális növekedési hullám mára csillapodni látszik, miközben az is világossá vált, hogy az újraindítás nem várt mellékhatásokkal – nyersanyaghiánnyal és megugró inflációval – is járt. Az egyre inkább elszabaduló árak a korábban tervezettnél drasztikusabb lépésekre kényszeríthetik a világ jegybankjait, miközben felü
Az előző negyedévhez képest enyhén csökkent, éves összehasonlításban azonban továbbra is javul a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI indexe alapján. A lakossági fogyasztás szintje idén már eléri a járvány előtti mértéket, de az élesedő jövedelemkülönbségek miatt nem minden háztartás érzékeli a gazdasági növekedést.
Évtizedes titok az erdő mélyén – öt csodálatos kőszoborra bukkantak Balatonszentgyörgy közelében. Minden bizonnyal ellopták az alkotásokat, amiket a tolvaj rejthetett el a gyalogösvényektől távolabb, egy fás területen.
Karácsony Gergely ahelyett, hogy a minimális empátia jeleit mutatná, egész egyszerűen kijelenti: nem megy, hogy ezek az emberek naponta beüljenek az autóba, és Budapestre ingázzanak.
Rohamosan telnek a hazai intenzív osztályok, de Gulyás Gergely szerint a kórházi kapacitások felénél sem vagyunk, s még bővíteni is tudják az ágyszámot.
November 19-én a reggeli órákban kezdődik (tavaly reggel hétkor indult) az eMAG és az Extreme Digital első közös Black Friday, amelynek keretében mintegy félmillió akciós termék lesz elérhető szigorúan csak egy nap erejéig.