Az EMMI részéről azt a tájékoztatást adták az atv.hunak, hogy közel 90 százalékos a tanárok átoltottsága. Az elvárt oltás miatt az EMMI nem számit működési zavarra, “az oktatás zavartalanságát” az veszélyezteti a tárca szerint, ha a megbetegszenek a tanárok.
Újabb milliárdos támogatja Márki-Zay Pétert. Bojár Gábor üzletember az ATV Híradójának számolt be arról, hogy időnként 1-2 millió forinttal finanszírozta a Mindenki Magyarországa Mozgalmat. Márki-Zay Péter egyébként őt is felkérte arra, hogy segítsen elkészíteni a választási programját. Erről a Partizánnak beszélt az ellenzék közös miniszterelnök-j
Csak részben tartja sikeresnek a glasgow-i klímacsúcsot a Párbeszéd. A zöld párt szerint visszalépés, hogy nem sikerült lépéseket tenni a karbon-semleges világ felé. Áder János közben Budapesten arról beszélt, hogy klímaváltozás elleni küzdelem főterepe a városok lesznek. Márki-Zay Péter egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "a jövő vagy zöld les
Az egészségügyi dolgozók leromlott állapotú helyen, megalázó körülmények között kénytelenek élni, a vasutas szakszervezet szerint akár meg is tagadhatnák a munkát.
Ma este fél 9-től folytatódik a Géniusz, az ATV tudásalapú vetélkedője. Hacsek Gábor gyerekorvos méri össze tudását Siposs Andrással, aki az ATV korábbi kvízműsorában sikeresen szerepelt. A mai adás tétje, hogy Hacsek Gábor képes-e fordítani, ugyanis ellenfele a múlt héten 2:0-ás vezetést szerzett. Az ATV Híradójának riportja.
„Kicsit olyan érzésem van, mint amikor a bankrendszert elkezdték átszervezni a különböző oligarchák területére” – mondta a korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkár az ATV Start című műsorában.
Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, bár a jegybank kamatdöntésére az első reakciója gyengülés volt, ami új idei árfolyammélypontot is eredményezett a dollár ellenében.
Tíz pontban foglalta össze a pénzügyminiszter a költségvetési politika elmúlt egy évi eredményeit az Országgyűlés költségvetési bizottságában. Varga Mihály egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságpolitika támogató maradt, és segítséget tudott nyújtani, jelentős erőforrásokat tudott mozgósítani a gazdaság újraindítása érdekében.
Magyarország biztos partner a kiberbűnözés elleni harcban - jelentette ki a belügyminiszter kedden egy kiberbűnözéssel foglalkozó konferencia megnyitóján, Budapesten.
Az emberi erőforrás miniszter a mai miniszteri meghallgatásán a vakcinák hatékonysága mellett arról is beszélt, hogy nem jósok és celebek, hanem „dedikált tudósok” véleményére alapozva döntöttek arról, milyen vakcinákat alkalmazzanak.
Az európai nemzetállamoknak erősnek kell lenniük, képesnek kell lenniük önállóan megfelelni az esetlegesen jelentkező külső és belső kihívásoknak és a kockázatoknak – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
Sorozatot indított az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembeszálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók.
Mit tehetünk annak elkerülésére, hogy a koronavírus után egy újabb, gyorsan terjedő jövevénnyel kössünk nem várt szorosabb ismeretséget? Vajon milyen újabb kórokozók várakoznak a holnap kivágandó esőerdők mélyén vagy a trópusi állatpiacok zsúfolt zugaiban? E kérdésekre is válaszolt Kemenesi Gábor és Földvári Gábor biológus a Magyar Tudomány Ünnepén
Biztosítóberendezés hibája miatt a ceglédi vonal fővárosi szakaszán 30-50 perccel megnőhet a menetidő, vonatkimaradásokra is számítani kell – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
Újabb rejtélyes felvétel került elő, ebben szóba kerül, hogy jutaléki rendszer működhet a fővárosi önkormányzatnál egyes ingatlanügyletek esetében. Karácsony Gergely és Kiss Ambrus cáfolta az állításokat, és feljelentést tesz.
Fel kell készülni, hogy az olcsó élelmiszerárakat a jó minőségű, de drágább termékek válthatják fel – erről beszélt Raskó György a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. Az agrárközgazdász szerint semmi jóra nem lehet számítani 2022-ben az élelmiszerárak kapcsán.
A Tett és Védelem Alapítvány titkára szerint komoly tévképzetek vannak az európai polgárokban, erre pedig csak az oktatás lehet a megoldás, új alapokra kell helyezni a holokauszttal kapcsolatos információátadást.
Amikor szükség van rá, megnyitják a járványkórházat, és a dolgozókat is “kellő számban” biztosítják - jelentette ki az EMMI minisztere a parlament népjóléti bizottságában.