2021. november 11. csütörtök

nov. 11
8:09
Müller Cecília a harmadik oltás fontosságára figyelmeztetett (Demokrata)
Aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a vakcinát, az most oltassa be magát a harmadikkal is – javasolta a tisztifőorvos.
nov. 11
8:21
Bige László annyi pénzt adna Márki-Zaynak, amennyit kér (444.hu)
A gigabírsággal sújtott, hűtlen kezeléssel vádolt vállalkozó bízik a független bírókban.
nov. 11
8:21
Vádemelés a korábbi jobbikos országgyűlési képviselő ügyében (Demokrata)
Egy tanú vallomása szerint Staudt Gábor is részt vett a milliárdos áfacsalásban.
nov. 11
8:27
Bemondták a Kossuth rádióban, hogy hazudtak Dobrev Kláráról (444.hu)
Tényként kezelték az Elkxrtuk narratíváját, miszerint Dobrev döntött 2006-ban az emberek szemkilövéséről és megveréséről.
nov. 11
8:39
Müller Cecília közölte: augusztus óta ennyi magyar oltott fertőződött meg koronavírussal (Blikk)
Korábban a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt írta, nem rendelkeznek ilyesfajta adatokkal, ám most mégis előkerültek ilyenek.
nov. 11
8:39
Házilag kotyvasztott teljesítménynövelőt (hirado.hu)
Illegális teljesítményfokozókat gyártott egy férfi Pest megyében
nov. 11
8:39
Videó: közel száz migráns egy teherautóban Dunaföldvárnál (Demokrata)
A járművet szerdán kora délután állították meg a rendőrök és a TEK-esek.
nov. 11
8:41
Orbán Viktor levele: a lengyel–magyar szövetség tovább erősödik (Demokrata)
Lengyelország nemzete összefogásával 123 év után tért vissza a világ térképére – írta levelében a miniszterelnök.
nov. 11
8:57
„Annyit adok neki, amennyit kér” – A „vörös bárónak” nevezett milliárdos Márki-Zay Péter kampányát támogatná (Blikk)
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet támogatja Bige László, Magyarország egyik milliárdosa, aki ellen jelenleg eljárás folyik költségvetési csalás miatt.
nov. 11
8:57
Családi körben, a nyilvánosság kizárásával vesznek végső búcsút Venczel Verától (ATV)
Nem volt véletlen, hogy sem a baráti kör, sem a pályatársak, sem Venczel Vera tisztelői nem tudtak semmit arról, mikor és hol vehetnek végső búcsút az október 22-én elhunyt színésznőtől – írja a Blikk.
nov. 11
8:57
Nem tudták, mi mekeg a budapesti ALDI mellett – sokan leültek a csodálkozástól (Ripost)
Úgy látszik, az állat is kedvet kapott a vásárláshoz.
nov. 11
8:59
Koronavírus: még idén elkezdődhet Magyarországon is az 5-11 évesek oltása (Blikk)
A szakértők szerint a járvány negyedik hullámában a legkisebbek sincsenek biztonságban, hétről hétre több gyermek kapja el a fertőzést, és a betegség már náluk is tünetekkel jelentkezik.
nov. 11
8:59
Tiltott teljesítményfokozókat gyártott egy férfi Pest megyében (ATV)
Elfogtak egy férfit, aki tiltott teljesítményfokozókat gyártott és adott el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
nov. 11
9:01
Orbán Viktor levelet írt a lengyel miniszterelnöknek (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök lengyel kollégájának, Mateusz Morawieckinek írt levelében fejezte ki jókívánságait a lengyel Nemzeti Függetlenség Napja alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
nov. 11
9:03
Márki-Zay Péter felkereste a Szájer József által híressé lett brüsszeli ereszcsatornát (SzMo)
A miniszterelnök-jelölt szerint a szimbolikus ereszen nemcsak Szájer, de az egész Fidesz ereszkedett le komoly erkölcsi mélységbe.
nov. 11
9:21
Áder János honvédségi különgéppel utazott a glasgow-i klímacsúcsra (444.hu)
Szél Bernadett szerint szlovák kollégájához, Zuzana Caputovához hasonlóan repülhetett volna menetrendszerinti járattal is.
nov. 11
9:21
Nagyon jó hírt kaptak ma reggel a nyugdíjasok (BorsOnline)
Ma kezdődik a nyugdíjprémium- és korrekció folyósítása.
nov. 11
9:27
Éves mélyponton a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizapiacon. A dollárral és a svájci frankkal szemben a forint idei leggyengébb jegyzését érte el. Az eurót a szerda esti 363,19 forint után csütörtök reggel 363,95 forinton jegyezték.
nov. 11
9:27
Több mint nyolcezer új fertőzöttet regisztráltak szerdán (Demokrata)
Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg. Grafikon a cikkben.
nov. 11
9:33
Egyre tombol a negyedik hullám: kijöttek a számok, rengeteg az új fertőzött és a halálos áldozat (Blikk)
A beoltottak száma 5 986 727, közülük 5 764 573 személy már a második oltását is megkapta, míg 1 millió 475 ezren a harmadikat is felvették.
nov. 11
9:33
8294 új beteget regisztráltak, majdnem ötezren kórházban, és közel ötszázan lélegeztetőgépen vannak (SzMo)
Nagyot nőtt egy hét alatt a kórházban ápoltak száma, összesen több mint 83 ezren fertőzöttek jelenleg az országban.
nov. 11
9:33
Márki-Zay Péter kicsit bizonytalan az identitásával kapcsolatban (Demokrata)
Úgy tűnik, a Gyurcsányék vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje vagy nem tudja, melyik politikai oldalhoz tartozik, vagy mindig hazudik, aztán néha elfelejti, mi volt az előző hazugság.
nov. 11
9:57
Most nevet adhat a kis csíkosnak! (hirado.hu)
A Fővárosi Állat- és Növénykert nevet keres a már csaknem egyhónapos zebracsikónak.
nov. 11
9:57
Az orosz egészségügyi miniszter elárulta, mennyire hatékony a Szputnyik Magyarországon (ATV)
A magyar hatóságok – Mihail Murasko elmondása szerint – egész pontos adatokat küldtek az orosz kormánynak, melyekből kiderül, mennyire hatékony az orosz vakcina a magyarok körében.
nov. 11
10:15
Valótlan vallomásra akarta kényszeríteni volt élettársát, hosszú évekre rács mögé kerülhet (Blikk)
Az elkövetőre az élettársa hívta ki a rendőröket, akik a férfi taxijának hátsó ülésén lőfegyvert találtak, emiatt eljárást indítottak ellene. A férfi a vád szerint később arra próbálta kényszeríteni volt élettársát, hogy tegyen valótlan vallomást a bíróságon, vállalja magára, hogy a fegyver az övé volt. A bíróság ezért megismételt eljárásban elsőfo
nov. 11
10:27
Ön beoltatná 12 év alatti gyermekét koronavírus ellen? Talán már idén lehet (Blikk)
Megosztó kérdés a 12 év alatti kisgyermekek koronavírus elleni oltása. Nehéz döntés előtt állnak a szülők.
nov. 11
10:27
Márki-Zay újabb önellentmondása: Sosem voltam fideszes (hirado.hu)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje sorra cáfolja meg korábbi állításait.
nov. 11
10:27
Nagyon jó hír érkezett a nyugdíjasok számára (ATV)
Ma kezdődik a nyugdíjprémium- és korrekció folyósítása – emlékeztetett Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormány szóvivő.
nov. 11
10:33
Az oroszok tették közzé a pontos magyar adatokat - ennyire hatásos nálunk a Szputnyik vakcina (Blikk)
Az egészségügyi miniszter elmondása szerint hazánkban a halálesetek extrémen ritkák.
nov. 11
10:33
Áder János a hiteleségről és cselekvésről beszélt a klímacsúcson, de honvédségi magángéppel utazott a helyszínre (SzMo)
A glasgow-i reptérnek 400 magángépet kellett fogadnia, köztük Áder Jánosét is.
nov. 11
10:51
Napi cuki: tovább bővült Nyuszifalva lakóinak csapata az egyik hazai állatkertben (Blikk)
Bár Nyuszifalva lakói a hűvösebb idő beköszöntével téli szálláshelyükre költöztek, a Debreceni Állatkert örömhírrel szolgálhat a házuk tájáról, miután a csapatba nemrég két újabb oroszlánfejű törpenyúl érkezett az intézmény egyik adományozója jóvoltából. Jövő tavasszal a többi tapsifülessel együtt a két bak is birtokba veszi otthonát, ahol a látoga
nov. 11
10:51
3-4 millió ember rendelkezik megfelelő védettséggel Magyarországon Duda Ernő szerint (SzMo)
Várhatóan decemberben lesz a legnagyobb teher az egészségügyön, akkor akár napi 300 halott is lehet a járványmodell szerint.
nov. 11
10:57
Döbbenetes felvétel: behajtott az egyirányú utcába egy autós Budapesten, majd eltolt egy taxit, mert az útban volt (Blikk)
Elképesztő videót osztott meg a budapesti autósok közössége. Az egy olvasó által beküldött videón egy egyirányú utcába behajtó sofőr hagyott figyelmen kívül minden létező közlekedési szabályt, ráadásul a biztonságra is veszélyes volt.
nov. 11
10:57
Kövesse nálunk a kormányinfót! (hirado.hu)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatóját itt követhetik élőben.
nov. 11
10:59
Kormányinfó: november 15-től 480 forinton rögzítik a benzin és a gázolaj árát (Blikk)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ma 10:30-tól is megtartották sajtótájékoztatójukat Mit miért tesz a kormány? címmel.
nov. 11
11:09
480 forintos felső határt szab a benzinárnak a kormány (444.hu)
Az egészségügyben ellátási zavar sehol nem áll fenn, a kapacitások bőségesen rendelkezésre állnak, mondta el Gulyás Gergely a kormányinfón.
nov. 11
11:09
Fontos bejelentéseket tett a kormány (BorsOnline)
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra csütörtökön fontos dolgokat jelentett be.
nov. 11
11:11
rögzíti a kormány a benzin árát, 480 forintnál nem lehet drágább (BorsOnline)
Gulyás Gergely bejelentette, a kormány rögzíti a benzin árát.
nov. 11
11:15
Gulyás Gergely: Az oltások védettségi hatékonysága hat hónap után csökken, kell a harmadik oltás (hirado.hu)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatóját itt követhetik élőben.
nov. 11
11:21
Varga Judit: sosem árultunk zsákbamacskát (Demokrata)
Érveink tiszták és egyenesek: elutasítjuk a kettős mércét – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
nov. 11
11:27
Gulyás bejelentette: 480 forintban rögzítik a benzinárak felső határát (ATV)
A kormány arról döntött, november 15-től elrendelik a benzinárak felső határának rögzítését - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ezt három hónap múlva fogják felülvizsgálja. Gulyás úgy tudja, minden fideszes képviselő be van oltva, és meglepődne, ha az államtitkárok között lenne oltatlan.
nov. 11
11:33
Gulyás: Az ötödik hullámban már csak az lesz érdemben védett, aki felvette a harmadik oltást is (SzMo)
A vakcinák hatékonysága 6 hónap után elkezd csökkenni, ezért nagyon fontos, hogy mindenki kérje az emlékeztető oltást – hangzott el a Kormányinfón.
nov. 11
11:39
Márki-Zay Szájer ereszénél járt: erős mondatokkal ostorozta a kormánypártot (Blikk)
Az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje Brüsszelbe utazott, ahogy azt az elutazás előtt is említette, ellátogatott a város ikonikus ereszéhez, ahol annak idején Szájer József, a Fidesz EU-képviselője aláereszkedett egy orgia után. Nem bánt szerényen a durva jelzőkkel Márki-Zay Péter.
nov. 11
11:39
Teljes blackout: már az iskolásokat is hosszan tartó áramkimaradásra készítik Németországban (BorsOnline)
Pánikszerűen készítik fel a német és osztrák lakosságot arra, hogy mit kell tenniük, ha több napig tartó áramkimaradás következne be.
nov. 11
11:51
Kormányinfó: rögzítik az üzemanyagárakat (Demokrata)
Videó! A kormány bízik abban, hogy az ár felső határának rögzítése segítséget jelent a gazdaságnak.
nov. 11
12:15
Hamis és veszélyes pirulákat gyártott otthon egy férfi, nagyon megjárta (Pénzcentrum)
Elfogtak egy férfit, aki tiltott teljesítményfokozókat gyártott és adott el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
nov. 11
12:21
Szepesi Niki akkora pofonokat kapott, hogy két emelettel feljebb is hallották - még egy úszó kitálalt Turi György módszereiről (SzMo)
Reményi Diána 21 évesen vonult vissza, javarészt Turi György miatt.
nov. 11
12:39
Hatalmas egyetemi beruházás készül Budapest belvárosában (Blikk)
A volt Magyar Rádió egykori tömbjében, a Bródy Sándor utca és a Pollack Mihály tér közötti területen kap helyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) új épületegyüttese.
nov. 11
12:39
Márki-Zay Péternek annyi pénzt ad Bige László, amennyit csak szeretne (SzMo)
Bigétől megkérdezték, hogy mennyit ér meg neki a kormányváltás, mennyi támogatást adna Márki-Zaynak.
nov. 11
12:57
Rusvai: Ráeresztették az emberekre a járványt (ATV)
A virológus a Heteknek azt mondta, szerinte elkerülhetetlen, hogy a járványt ráeresszék a társadalomra, és ez már történik is, ugyanakkor reméli, hogy amennyiben még rosszabbak lesznek a számok, akkor a kormány bevezeti azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket korábban is alkalmaztak már a járványgörbe ellaposítása érdekében.

Keresés