Közeledik a téli gumicsere ideje. Akinek nincs vagy elhasználódott a korábbi, újat kell majd vennie. Vajon megéri a sima évszakos helyett egy négyévszakos abroncsra beruházni?
Hosszú hónapok után először múlt héten emelkedett, 30 százalékra, azoknak az aránya, akik a koronavírus ellen szigorúbb intézkedéseket várnak el. Éppen, hogy véget ért a Nézőpont Intézet kutatása, amikor a kormány már be is jelentette a negyedik hullámot fékező lépéseit. Az adat tovább növekedett, de az adatfelvétel végére lépett is a kormány.
Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan kilátogatnak a temetőbe, megemlékeznek elhunyt szeretteikről - a gyásztanácsadó szerint ezekhez a napokhoz nehéz érzelmek kapcsolódnak, ugyanakkor kapcsolatot is alkotnak az emberek között.
Egy ismeretlen katona bükki sírjánál gyújtott gyertyát Mindenszentek napján Jakab Péter, a Jobbik elnöke. „Emlékezzünk azokra is, akikre már lehet, hogy senki sem emlékszik” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Jakab.
Budapesten az átlagos szobafoglaltság 15 százalék volt 2021 első feléhez képest, ami a két évvel korábbi 74 százalékhoz képest 80 százalékos visszaesést jelent – derül ki az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből, melyet Portfolio ismertetett.
A kórházakba vezényelt katonák részt vesznek a logisztikai feladatokban, segédkeznek az érkező betegek testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban.
Alig pár hete startolt el a zöldhitel, de máris hatalmas az érdeklődés rá. Miben rejlik a sikere? Egyrészt abban, hogy a CSOK-kal is összevonható, így a családosok kamatmentességre is szert tehetnek.
Aktívvá vált a Facebook új Facebook Protect névre hallgató funkciója, több felhasználó pedig már meg is kapta a figyelmeztetést, hogy kapcsolják be a védelmi funkciókat, különben november 14-től kizárják őket a Facebookról – írta meg a Ripost.
Közeleg a tél, a magyar Jégember pedig csak ilyenkor érzi magát igazán elemében. Szilágyi Zoltán két elképesztő magyar csúcsteljesítménnyel a zsebében sem nyugszik le, ezúttal egy Guinness rekord felállításán töri a fejét. Sőt mi több, mindent pontosan eltervezett, és már el is kezdte a felkészülést az atrakcióra.
A szakértők egyetértenek abban, hogy nagyon kevés az esélye annak, hogy harmadik oltás után súlyos lefolyású betegség alakuljon ki. Azzal kapcsolatban ugyanakkor, hogy az oltottak hány százaléka kerül kórházba nincs hivatalos statisztika, így Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa saját tapasztalatairól számolt be Híradónknak.
Kószáló szarvast lőttek ki Miskolcon. Az állat először a Kis-Hunyad utcában, majd a Szentpéteri kapui köztemetőben járkált. Az arra járók a csodájára jártak neki.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/11/01/5663/
Kiderült, hogy hogy van most a koronavíruos Gulyás Gergely, valamint azt is elárulta a Miniszterelnökség, hogy többi kormánytagnak karanténba kell-e vonulnia.
Továbbra is sokan látogatnak ki a temetőkbe Mindenszentek napján. Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke híradónknak azt mondta: idén is drágult a temetés, és nem kizárt, hogy jövőre további tízszázalékos áremelkedés lesz. Szerinte az államnak át kellene vállalnia a temető fenntartás költségeit, és csökkenteni kellene a temetkezés
Akkor is megtartja a Civil Államfő Jelölési Bizottság az ellenzéki államfőjelöltekről szóló szavazást, ha a politikai pártok nem támogatják őket - mondta el híradónknak Magyar György, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy nem a szó szoros értelemben vett előválasztásról van szó. Márki-Zay Péter ellenzi a kezdeményezést, a pártok többsége pedig nem
A Miniszterelnökséget vezető miniszternek vasárnap lett pozitív a koronavírus-tesztje. Azt mondja, fáj a torka, náthás és időnként nem túl magas láza van.
Vegyesen mozgott a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: az euróhoz és a frankhoz képest gyengült, ugyanakkor a dollárral összevetve erősödött.
Glasgow nemcsak az ambíciók emeléséről, de a hitelesség visszaszerzéséről, a cselekvésről és a mielőbbi látható eredményekről is szól - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a skóciai nagyvárosban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülésén (Conference of the Parties, COP26).
Minden élet számít – írta Facebook-oldalán a Pest megyei Kutató-Mentő Szolgálat. Vasárnap érkezett a rémült hívás, hogy egy 23 méter mély, fedett kútba belezuhant egy család macskája.