2020. szeptember 29. kedd

szept. 29
16:12
Az Európai Bizottság alelnöke szerint Orbán Viktor beteg demokráciát épít - a kormányfő szerint a politikus megsértette Magyarországot, ezért a távozását… (ATV)
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerint Orbán Viktor beteg demokráciát épít. A magyar kormányfő ezért felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat Jourovával, szerinte a politikus megsértette Magyarországot, ezért a távozását követeli. Ön mit gondol erről?
szept. 29
16:12
Rétvári: novemberben húsz százalékkal emelik az ápolók, szakdolgozók fizetését (Ripost)
Ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat.
szept. 29
16:14
"Magyarországnak működnie kell" - Orbán Viktor a kirgiz elnököt fogadta (Ripost)
Működnie kell a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is.
szept. 29
16:15
Megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal új főigazgatója (Alternatív Energia)
Bárdos Szabolcs eddigi főigazgató-helyettes vezeti majd a szervezetet – értesült a Népszava.
szept. 29
16:17
Orbán Viktor közvetlen járatot akar Kirgizisztánba, hogy megélhessük népeink közös eredetét, barátságát (Alternatív Energia)
A kormányfő szerint a járványban most kell csak igazán a fogadós-utazós diplomácia. Eredmény: 50 millió dolláros magyar-kirgiz fejlesztési alap.
szept. 29
16:18
Kritizálták feleségét, durva kommentháborúba kezdett a fideszes politikus férje (ATV)
A Jobbik politikusa, Csányi Tamás szeptember 8-án kritizálta közösségi oldalán Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztost, a Fidesz parlamenti képviselőjét. A bejegyzés alá érkező kommentekre a politikus férje egyenként reagált, nem akármilyen stílusban.
szept. 29
16:18
Ujhelyi: nem fogjuk békén hagyni a kormányzatot (Demokrata)
Az MSZP továbbra is azt követeli, legyen ingyenes a koronavírus-teszt.
szept. 29
16:19
Metrófelújítás: ezekre a forgalomkorlátozásokra figyeljen (Alternatív Energia)
Hetekig útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani a 3-as metróvonal felújítása miatt Budapest belvárosában.
szept. 29
16:24
Varga Judit: elfogadhatatlan a német javaslat (Demokrata)
„Ez nem a jog uralma, hanem egyszerű zsarolás” – fogalmazott Varga Judit.
szept. 29
16:30
Deutsch: Jourovának mennie kell (ATV)
Vera Jourová megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan támadást intézett Magyarország ellen, ezért az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének mennie kell - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az uniós biztosnak a demokrácia magyarországi helyzetéről tett kijelentéseire reagál
szept. 29
16:30
Döbbenetes videó: óriási szakadékhoz vezet egy út Neszmélynél, és semmi sem figyelmeztet rá (SzMo)
Se tábla, se szalag, se szalagkorlát nem jelzi, hogy ott vége az útnak, utána pedig egy jókora szakadék következik.
szept. 29
16:36
Ez ütheti be durván a szeget a kávénak: mit fog így inni több millió magyar? (Pénzcentrum)
Bár Magyarország nem tartozik a világ nagy kávéfogyasztó nemzetei közé, azért idehaza is igazán fontos részét képzi a forró fekete ital a mindennapoknak. Az elmúlt évtizedek statisztikáiból ugyanakkor az is látszik, hogy a magyarok
szept. 29
16:48
Nem mondanak le a civilek a családi pótlék megduplázásáról (Alternatív Energia)
Azt látják, egyre szélesedik a dolgozói szegénységbe tartozó családok köre.
szept. 29
16:48
Választások előtt ismét rezsicsökkentés várható? (ATV)
A jegybank előrejelzése alapján a feldolgozatlan élelmiszereknél akár 12-13 százalékos is lehet az infláció. Baka F. Zoltán felhívta arra a figyelmet, hogy ez drágulás érzékenyebben érinti a nyugdíjasokat és az alacsonyabb jövedelműeket. Viszont arról is beszélt, hogy van-e esély újabb rezsicsökkentésre.
szept. 29
16:50
Pintér: tavaly közel 200-szor kellett bevetni a TEK-et, amúgy minden rendben (Alternatív Energia)
Nemzetközi fegyverkereskedőket, tucatnyi terrorkockázatot jelentő embert buktattak le, de a belügyminiszter szerint a közbiztonság kiegyensúlyozott.
szept. 29
17:00
20 százalékkal emelik az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését novemberben (SzMo)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jelentette be Maglódon.
szept. 29
17:06
Villamos hálózatának újabb szakaszát viszi a föld alá az E.ON (Demokrata)
Villamos légvezeték hálózatának újabb szakaszát viszi föld alá az E.ON a madarak védelmében.
szept. 29
17:12
Vera Jourová ezidáig senki által át nem lépett vörös vonalat lépett át (Demokrata)
Magyarország a leghatározottabban visszautasítja, hogy bármely európai biztos durván támadjon bármely uniós tagállamot.
szept. 29
17:15
Megmentettek egy pesterzsébeti ápolónőt a közért dolgozói (Ripost)
Egyszer csak elsötétült a világ – így írta le a pillanatot a pesterzsébeti Albach Zsuzsanna, aki elájult az egyik helyi boltban. Vele volt a hároméves kisfia, Máté is. Az üzlet dolgozói mindkettejükre vigyáztak, amiért nagyon hálás.
szept. 29
17:17
Óriási öröm a gyerekeknek a Szerencsejáték Zrt. legújabb játszótere (Ripost)
A Szerencsejáték Zrt. kibővített „A játék összeköt!” befogadó játszótér-építési programjának köszönhetően immáron több ezer gyermek és szülő tölthet el önfeledt és derűs pillanatokat az inkluzív játszóterek egyikén. A kezdeményezés újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen az eddigi sikereket követően idén is folytatódott a program, így az ősz folyamán ú
szept. 29
17:30
Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó (ATV)
Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
szept. 29
17:42
Évi 20-25 fiatal öngyilkossága lenne megelőzhető – erre érdemes figyelni a szülőknek, barátoknak (SzMo)
Reményiné Csekeő Borbálával, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgettünk.
szept. 29
17:48
Téliesíteni kell a kiskunhalasi járványkórházat (ATV)
Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat”– tudta meg az ATV Híradója Harangozó Tamástól.
szept. 29
17:48
Férfierő kell az elefántlábú Dávid kezelésére – látványos a javulás (SzMo)
A cipője is nagy már a fiúra, pedig még egy hónapja sem jár speciális masszázsra és fáslizásra. Ritkábbak a fájdalmak, és ha így halad, szilveszterkor akár már táncolhat is. Ha lesz egyáltalán buli.
szept. 29
17:54
Katonabakancs a színpadon: egykori lövész tiszt lesz az SZFE új kancellárja (Alternatív Energia)
A korábbi vezető kedd reggel tudhatta meg, hogy közös megegyezéssel távozik.
szept. 29
18:00
Lecserélik az SZFE kancellárját, meglepő helyről érkezik az utód (ATV)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kerül – tudta meg a 444.hu. Az információról „több egyetemi forrásból” értesültek.
szept. 29
18:06
Orbán Viktor ennyi pénzt tett fel a Fradira Tippmixen (ATV)
Orbán Viktor 2000 forintban fogadott, hogy a Fradi ma este győzelmet arat a norvég Molde csapata fölött az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjében – derül a miniszterelnök Instagram-bejegyzéséből.
szept. 29
18:15
Ebben a nadrágban bomba lesz minden nő (Ripost)
A divat gyönyörűvé teszi a nőket! Így van ez a szuper nadrágokkal is. Hasonló fazonok, mégis egyedivé tesznek. Mutatjuk az új trendet.
szept. 29
18:24
Vidnyánszky egy katonatisztet nevezett ki az SZFE kancellárjának (SzMo)
Szarka Gábor gépesített lövész tisztként végzett a katonai főiskolán.
szept. 29
18:27
"Aktív fertőzött volt és más, krónikus betegségben is szenvedett" - emberek a statisztika mögött (Alternatív Energia)
A koronavírus-fertőzéses halálesetek száma szeptember végére elérte az egymilliót, az áldozatok harmada latin-amerikai. A napi hírekben csak a számokat halljuk, de sokan bele sem gondolnak, hogy a statisztikai adatok igazából gyerekek, szülők, nagyszülők, akik ugyanúgy élnek, mint bárki más, szeretik a zenét, van kedvenc foteljük vagy paucsuk. Az A
szept. 29
18:30
Keresztes hadjáratról és állammaffiáról beszélt Ujhelyi és Donáth Anna (Demokrata)
Az ellenzéki EP-képviselők a tőlük megszokott módon reagáltak a Vera Jourová-ügyre.
szept. 29
18:36
Orbánék és a Jourová-konfliktus: “Alperesből felperesek lettünk” (ATV)
Nem itt és nem most kell megnyerni a Jourová-konfliktust, folyamatában kell nézni a jogállamisági vitánkat Brüsszel - reagált az atv.hu-nak egy kormányközeli forrás arra, hogy Orbán Viktor kérése ellenére sem meneszti Ursula von der Leyen biztosát, bizottsági alelnökét, Vera Jourovát. De az időzítés nem véletlen - mondták forrásaink.
szept. 29
18:54
Ez a koronavírus teszt megbízhatóbb és gyorsabb, mint az eddigiek (Pénzcentrum)
Az új koronavírus teszt elsősorban mobil tesztközpontokban történő használatra fejlesztették ki, szenzitivitása 98 százalék, specifikussága pedig 100 százalék. Október elejétől egyetlen teszttel akár öt ember egyidejű vizsgálata
szept. 29
19:00
Megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása (ATV)
Megkezdődött a debreceni Csokonai Színház teljes rekonstrukciója, a beruházást a kormány a Modern városok program keretében 6,3 milliárd forinttal, a Debrecen 2030 fejlesztési projekt keretében további 2,5 milliárd forinttal támogatja - hangzott el a felújítás megkezdése alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden.
szept. 29
19:12
Virológus: Ha a koronavírus és az influenza együttesen fertőz, annak beláthatatlan következményei lehetnek (ATV)
Sokan kérik az influenza elleni ingyenes védőoltást, ám azt csak az egészségesek kaphatják meg, ugyanakkor nincs lehetőség az igénylők koronavírus tesztelésére - írta meg a Népszava. Híradónknak az egészségügyi szakértő azt mondta: ha panaszmentes, és nem kontaktszemély az oltásra váró, akkor beadják neki a védőoltást.
szept. 29
19:18
Késve fizette be a gázszámlát, 40 eurós behajtási költséggel sújtották (ATV)
40 eurós, azaz több mint 14 ezer forintos plusz díjat postázott ki az állami közműcég egy férfinak, miután az késve fizette be a gázszámlát az általa üzemeltetett presszóban. A férfi elismeri hibáját, a büntetés mértékét mégis méltánytalannak tartja. A behajtási költségátalány egy uniós irányelv alapján 2016-ban került be a magyar jogrendbe. A híra
szept. 29
19:33
Nem teljesül Orbán követelése (Alternatív Energia)
Szerdán új német javaslat kerülhet az asztalra a jogállami mulasztásokat pénzügyi szankciókkal sújtó rendelettervezetről.
szept. 29
19:36
Pintér: Az emberek 73 százaléka bízik a rendőrségben (ATV)
Az emberek elégedettek a rendőrség teljesítményével - mondta a belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
szept. 29
19:42
Hivatalos: kinevezték az SZFE új kancellárját (ATV)
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává – számolt be a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleményében.
szept. 29
19:42
Videón, ahogy Fekete-Győr András füstbombát dob a rendőrök felé (SzMo)
Emiatt vádolták meg most hivatalos személy elleni erőszakkal a Momentum elnökét.
szept. 29
20:36
Romániában ingyenesen terjeszthetővé váltak a magyar közmédia műsorai (Demokrata)
Románia egész területén ingyenesen terjeszthetővé válnak októbertől a magyar közmédia rádió- és tévéműsorai.
szept. 29
20:39
Varga Judit szerint példa a magyar roma-stratégia (Alternatív Energia)
A magyar jogállam állapotáról vitázott kedden este a Tranzit Garázs-viták sorozat első állomásán Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
szept. 29
20:41
Kósa Lajos megkérdezte Pintér Sándortól, hogy muszáj-e börtönbe küldeni a gazdasági bűnözőket (Alternatív Energia)
A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint a pénzbüntetés is elég lenne a csalóknak. A belügyminiszter elmondta, hogy ez miért nem jó ötlet.
szept. 29
20:48
Itt a lista: ezekbe az országokba utazhatunk szabadon (ATV)
A magyarok utazási lehetőségei egyre szűkebbek: az országok folyamatosan veszik le a zöldről, vagy teszik rá a sárga esetleg piros (A vagy B, illetve egyéb) listára hazánkat – írja az Index, aki összegyűjtötte, hány országba utazhatunk most szabadon.
szept. 29
21:06
Fürjes Balázs: a főváros két kézzel szórja a pénzt (ATV)
Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy 2000 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen a koronavírus, amit csak közös teherviseléssel lehet mérsékelni. Szerinte a kormány magán is spórol, a főváros pedig egyes területeken két kézzel szórja a pénzt.
szept. 29
21:15
Orbán Viktor nemet mondott Angela Merkelnek - Müller Cecília szerint már lehet bizakodni - Friss hírek 2020. szeptember 29. 21:07 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/29/1902/
szept. 29
21:24
Hadházy Ákos nagyon kiakadt Müller Cecíliára: "Ha egy tesztet sem végeznek, akkor 0 lenne az esetszám és vége lenne a járványnak?" (ATV)
Müller Cecília jó hírként számolt be arról, hogy ezer alatt marad a naponta regisztrált új fertőzöttek száma – idézi fel közösségi oldalán Hadházy Ákos. Bejegyzésében arra is rámutat: az utóbbi napokban drámaian visszaesett az elvégzett tesztek mennyisége.
szept. 29
22:48
Orbán saját közösségi oldalán reklámozott szerencsejátékot (Alternatív Energia)
A miniszterelnök a Fradi győzelmére tett fel 2000 forintot, azt sem titkolta, melyik felületen.

Keresés