Az LMP elnöke felhívta a figyelmet a székely aláírásgyűjtés határidejének vészes közelségére, valamint bírálta Potápi Árpád János államtitkárt és a Momentum elnökét is.
Videó! Nem késő, hogy leállítsák a hazugsággenerátort, sok erőt kívánok ehhez – mondta Dömötör Csaba a Gyurcsány-párti képviselőnek az országgyűlésben.
Videó! Kunhalmi Ágnes elmondta: az MSZP várja minden olyan demokrata jelentkezését, aki demokráciaőrként védeni akarja a 2022-es választások tisztaságát.
Járványidőszakban az egészségügy prioritásai közé tartozik a fertőzés leküzdése, de emellett a betegbiztonság és az ellátás minősége is fontos tényező - fogalmazott a miniszter.
Magyarország és Lengyelország "a liberális ideológiai véleményelnyomással" szembeni együttes fellépés érdekében közös összehasonlító jogi intézetet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután fogadta lengyel kollégáját, Zbigniew Raut.
A Jobbik azt szeretné, ha az önök arcára fagyna a mosoly október 11-én és 2022-ben is – gyalázkodott az országgyűlésben Szilágyi György. Dömötör Csaba reagált.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése szerint Matolcsy György jegybankelnök éppen most ébredt fel az álomvilágból - írja közleményében a DK.
Magyarországon brutálisan felülreprezentáltak az egy millió lakosra jutó szívkoszorúér-betegségek okozta halálesetek. Az egész EU-t figyelembe véve a legrosszabbul álló 10 régió közül 4 magyar, de legrosszabb 20 között már az összes
Felkészült és fegyelmezett a koronavírus-járvány elleni védekezés a köznevelésben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára egy budapesti iskola előtt hétfőn.
Nemrég kiderült, hogy a Rádió1 Balázsék című műsorából többeknek is pozitív lett a tesztjük, és mivel a Retro Rádióval közös épületben vannak, itt is vizsgálatokat rendeltek el.
Megszületett a német soros EU-elnökség javaslata az uniós kifizetéseket a jogállam tiszteletben tartásához kötő rendelettervezetről. Jelentősen megnehezítenék a pénzbüntetés kiszabását.
Magyarország és Lengyelország "a liberális ideológiai véleményelnyomással" szembeni együttes fellépés érdekében közös összehasonlító jogi intézetet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután fogadta lengyel kollégáját, Zbigniew Raut.
Mától több dunántúli vasútvonalon is új menetrend és tarifa lépett életbe. A MÁV-START így olcsóbb, sűrűbb és utasbarát kínálatot nyújt a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg
Legtöbbünknek az idei nyár nem a nagy jövés menésről szólt, éppen ezért nyugodt szívvel ajánljuk bárkinek, hogy vesse bele magát a kerti munkákba - épp itt van az ideje! Az aktív pihenés jegyében most meg tudjuk alapozni kertünk
Felkészült és fegyelmezett a koronavírus-járvány elleni védekezés a köznevelésben – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára egy budapesti iskola előtt hétfőn.
Szijjártó Péter miniszter lapunk értesülésére reagálva kijelentette, hogy elege van abból, hogy „egyes nyugat-európai politikusok bokszzsáknak nézik Magyarországot”.
Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején.
Raktárkoncertek keretében 150 zenekar kapott támogatást az államtól, Lovasi András, a Kiscsillag zenekar frontembere viszont saját pályázatot írt ki, amin szétosztja az államtól kapott gázsiját.
Szlovénia változtat az országok járványügyi besorolásán, Magyarország és Ausztria egyes közigazgatási területei is vörös listára kerülnek - közölte a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján. Szlovénia kéthetente
„Mi úgy ítéljük meg, hogy a határainkon korábban életbe léptetett korlátozó intézkedések feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne, és ez ellentétes azzal a célunkkal, amely úgy szól, hogy Magyarországnak működnie kell” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
Felkészült és fegyelmezett a koronavírus-járvány elleni védekezés a köznevelésben – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára egy budapesti iskola előtt hétfőn.
Elképesztő esetről számol be a Computerwolrd.hu egyik cikke: a szerző Google-fiókját hekkertámadás érte. A fiókhoz Gmail-fiók, Drive tárhely és YouTube-csatorna is tartozott, melyek tartalmait a tulajdonos valószínűleg örökre elveszítette, annak ellenére, hogy saját elmondása szerint minden tanácsolt óvintézkedést betartott annak érdekében, hogy il