Karnevál hangulatú vonulásra invitálták vasárnap estére a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak ügyével szimpatizálókat. A Hősök terén tartott gyülekező után Kocsis Gergely színész, az SZFE egykori diákja és tanára tartott beszédet, majd énekszóra indult el a fegyelmezett, kicsikből és nagyokból, biciklisekből és rolleresekből álló maszkos
Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb koronavírusos beteg, de már Fejér, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyékben is ezer felett van a regisztrált fertőzöttek száma.
A Financial Times idén is összeállította a legjobb menedzsment képzéseket listázó nemzetközi rangsorát, amelyen a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés mesterképzési programja is helyet kapott.
A fertőzöttek számának dinamikus emelkedése miatt hamarosan meg kell nyitni a tavasszal felállított kiskunhalasi járványkórházat. A járványügyi dinamika azt mutatja, hogy nem olyan sokára meg kell nyitni a mobil konténerkórházat.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese a napokban egy fotót tett közzé arról, ahogy ledarál egy mesekönyvet, amelyben többek között szerepelnek benne LMBTQ karakterek is. Erre reagált most Fluor.
A koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989-90-es rendszerváltozás hasonlítható - jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely a hétfői lapszámban jelent meg.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szeptember 23-án visszavonta a Hajógyári-sziget árvízvédelmi fejlesztésére vonatkozó kérelmét. A WWF környezetpolitikai szakértője azt mondta, javasolják a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a sziget természetvédelmi terület legyen.
A konzultációt kitöltők véleményét Farkas Örs így foglalta össze: „védjük meg mindenkinek az egészségét, de az ország azért közben ne álljon le, s ebben a szellemiségben dolgozunk”.
Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte letartóztatását - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Újabb 703 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban hétfőre virradóan és 13 beteg meghalt. Az operatív törzs ma is élőben tájékoztat a legfrissebb információkról.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szeptember 23-án visszavonta a Hajógyári-sziget árvízvédelmi fejlesztésére vonatkozó kérelmét. A WWF környezetpolitikai szakértője azt mondta, javasolják a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a sziget természetvédelmi terület legyen.
Kedden kezdik meg az érintés nélküli hőmérők, illetve nagyobb oktatási intézményekbe a hőkapuk kiszállítását, és csütörtöktől ellenőrzik a diákok testhőmérsékletét – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy már nincsenek gócpontok, a közösségi terekben terjed a járvány, és bárhol f
Az Arany János utcai épület – amelyben Gianni Annoni étterme, a Trattoria Pomo D’Oro áll – lakói gyakorta törnek borsot az orra alá. Apró kellemetlenségek okozása mellett már több alkalommal is feljelentették az éttermet, rendőrt küldtek Gianniék a nyakára – erről az étteremtulajdonos az ATV Mondd el Tatár Csillának! című műsorában beszélt.
Egy év és tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 34 éves férfit, aki egy tizenhárom éves lánnyal, az ő beleegyezésével közösült - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forint értékben kaptak orvostechnológiai és informatikai eszközöket a központi régió egészségügyi ellátói.
A főpolgármester korábban a Galvani megépítéséről beszélt. “Most 10 évig nem akar új hidat. Nem értem, remélem tisztázzuk” - írja a legfrissebb tweetjében Fürjes Balázs, Budapestért felelős államtitkár. Legközelebb október 15-én egyeztethetnek a közfejlesztési tanácsban.
A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy október 1-től is fennmarad-e a határzár. A külügyminiszter egyértelművé tette: a visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések.
Az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján kijelentette, hogy a közösségi terjedés miatt sajnos már nem áll meg gócpontokban a fertőzés.
Uniós támogatásból egymilliárdos pályázatot írt ki a kormány az elektromos rásegítésű biciklivásárlás támogatására. Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerint az egész világ a biciklik térnyerésének irányába halad. Azt is megjegyezte, hogy a kerékpározás kérdése itthon keresztbe metszi a pártpolitik
A pénzintézet emlékeztet, e-mailen soha nem kérnek adatokat ügyfeleitől az internetes bankfiókjaikkal kapcsolatban, erre vonatkozó információkat semmiképp ne szolgáltassanak ki.
Az operatív törzs tájékoztatóján szóba került a maszkhasználat átlagos időtartama, a gyerekek láza és iskolai tartózkodása és a betegség csúcspontja utáni lehetséges kúrák is.
Több mint nyolcvan embert igyekeznek a kambodzsai egészségügyi hatóságok felkutatni és letesztelni, miután egy koronavírussal fertőzött magyar férfi idő előtt elhagyta a karantént - közölte a kambodzsai egészségügyi minisztérium.
Az egészségügyi szakértő a Klubrádióban arról beszélt: ősrégi, elavult, ma már használhatatlan koncepciót követ az egészségügyi kormányzat, amikor néhány nagy intézménybe koncentrálja a koronavírusos betegek ellátását, és oda vezényel orvosokat, ápolókat.
Videó! Én itt egy gyógypedagógus türelmével magyarázom önöknek az alapjövedelmet – gyalázkodott Tordai Bence. Schanda Tamás tette helyre az ellenzéki politikust.