A koronavírus-járvány egyik legnagyobb adókönnyítése, a beszámoló és az éves adóbevallások halasztása, csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett, közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az
Egy pillanatig se legyen kétségünk: a médiacsatornák okos embereket ültetnek be közéleti beszélgetőműsoraikba. Hogy miért nem tűnnek mindig annak? Vagy legalábbis miért gondolhatjuk, hogy a napi témákról mi is elő tudunk annyit kaparni a fejünkből, mint ők? Egyszerű. Hiába okosabbak esetleg nálunk, ők sem tudnak többet a közélet, a politika esemény
Kuncze Gábor korábbi országgyűlési képviselő is elkapta a koronavírust. A volt belügyminisztert az intenzív osztályon kezelik. Kuncze Gábor is elkapta a koronavírust, jelenleg az intenzív osztályon kezelik a volt belügyminisztert
Oszkó Péter és Bajnai Gordon nyilvánosan reagált azokra a hírekre, amelyek szerint szerepük lenne a Momentum programalkotásában vagy kampányának előkészítésében. Az atv.hu felhívta a Momentummal szintén hírbe hozott V21 csoport társalapítóját, Balázs Péter volt külügyminisztert, aki kérdésünkre elmondta: a V21 nem egyik vagy másik párt programjának
Ha részben eltérnek a korok és a körülmények, szépen egymásba simul az autoriter rezsimek nyelvezete, legyen szó kőkemény diktatúráról, felpuhult gulyásszocializmusról vagy épp az Orbán-rezsimről. Minden kis- és nagyobb vezér egy bűnbak hátán áll, s onnan ágál imperialistákról, zsidókról, Brüsszelről. Megpróbálja a maga szolgálatába állítani a nyel
Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának.
Ellepték az építőipart a magukat szakembereknek mondó kókler munkások. A piaci árnál jóval alacsonyabb áron dolgoznak, de ennek később meg lesz a böjtje, a megrendelő közel sem azt kapja, amit szeretett volna. A szakemberek is dühösek, hiszen rontják az ő hitelüket is.
Tivornyákról, kábítószeres bulikról és esténként elszórt százezrekről tálalt ki V. Ákos, a kispesti baloldal éjszakai sofőrje. Prostituáltak és visszaosztott pénz.
Kuncze Gábor megerősítette, ő és a felesége is kórházban van koronavírus miatt. A volt belügyminisztert az intenzíven kezelik, mint írta, már mindketten gyógyulnak. Kuncze Gábor és felesége is elkapta a koronavírust: a korábbi
Két hete a Heti Napló azzal foglalkozott, hogy a szülőknek, gyerekeknek és tanároknak majdnem napi szinten kell új szabályokhoz alkalmazkodniuk a második hullám felívelése óta. Azóta kiderült, hogy nem csak a sulikban, ovikban, bölcsikben teljes a kavar, de a vírustesztelésben is.
Kuncze Gábor megerősítette, ő és a felesége is kórházban van koronavírus miatt. A volt belügyminisztert az intenzíven kezelik, mint írta, már mindketten gyógyulnak. Kuncze Gábor és felesége is elkapta a koronavírust: a korábbi
Az MSZP szerint a kormány intézkedései nem szolgálják a koronavírus-járvány okozta válságból való kilábalást - mondta az MSZP elnökhelyettese vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Zala megyei Becsehelyen.
A járványügyi intézkedésekről fog beszélni Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet este hatkor adnak le. A Pénzcentrum élőben közvetíti az interjút. Orbán Viktor a járványügyi intézkedésekről, a határzárról, és arról
A magyar 14 éves és idősebb népesség 44 százaléka a zsebében lévő okostelefonjával folyamatosan csatlakozik a világhálóra, még éjszakára sem kapcsolódik le - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérése. A
Hálaadó szentmise keretében átadták és megáldották vasárnap a felújított óföldeáki erődtemplomot, az Alföld egyetlen olyan templomát, amely vizesárokkal körülvett dombon áll.
Áll a ház előtt egy elhagyatott autó. Még nem teljesen roncs, de látszik, hogy innen a saját lábán, akarom mondani, a saját kerekén már el nem megy. Egy éve parkolhat ott, úgy saccolom a rárakódó por vastagsága alapján, az oldalát kicsit meghúzták, bent még az idilli állapot, a tulajdonlás, a valahová tartozás gyöngécske visszfényei: kajla fésű, ös
Kihúzták a Hatoslottó 2020/39. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 40. játékhéten 440 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben
Pozitív koronavírus-tesztek miatt home office-ban készül a Rádió 1 összes műsora. A Balázsék két műsorvezetője, Rákóczi Feri és Vadon Jani is pozitív eredményt kapott a hétvégén, ahogy Györke Attila is. Sebestyén Balázs tesztje negatív lett, elővigyázatosságból azonban ő is karanténba vonul.