Újra elárasztották a kéregetők Budapestet, pedig korábban a koldusmaffiát sikerült már kiűzni a fővárosból. Most azonban minden korábbinál pofátlanabbul szedik a pénzt, Zuglóban például terhes nőt küldenek az autók közé, hogy pocakját mutogatva keltsen szánalmat. Őt egy idős, beteg férfi követte. Az összekoldult pénzt aztán italra költik.
Egy 40 éves koronavírus-fertőzött is meghalt itthon. Összesen hét áldozata volt a járványnak egy nap alatt. 750 új fertőzöttet regisztráltak, többségében fiatalokat. Közben szigorú biztonsági intézkedésekkel várják a szervezők az esti szuperkupa-döntőt: testhőmérés után, csak szájmaszkban lehet bemenni a Puskás stadionba, és a legkisebb gyanú eseté
Az első sorban küzdenek a járvány ellen a mentők, eddig több mint 30 ezer esetben hívták ki őket koronavírus-fertőzés gyanújával. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Ripostnak adott interjúban egy érdekességről is beszámolt: 20 százalékkal kevesebbszer hívták viszont őket más esetekhez, így például ritkább volt a szívinfarktus és az
Készen áll a magyar egészségügy a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Az utasok 99 százaléka jól viseli a szájmaszkot a vonatokon, illetve ha felszólítják erre, akkor együttműködő - mondta Biber Anett, a MÁV szóvivője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Pénzre
Megvan a hely, és lesznek tanárok is – nyilatkozta híradónknak Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja, arra az esetre, ha az egyetem dolgozói sztrájkba kezdenek. Lajos Tamás azt is mondta, a sztrájk miatt bírósághoz fordulnak, szerintük ugyanis jogellenes a munkabeszüntetés, mert a Színművészeti do
Tizenegyesek után 4-1-es győzelemmel továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójából a MOL Fehérvár – számolt be közösségi oldalán az M4Sport.
Borúsabb, csapadékosabb idő várható a hétvégén. Ezzel együtt lehűlésre is készülni kell, helyenként napközben sem lesz 15 Celsius-foknál melegebb - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken
A borsodi időközi választáson a pártalkuk révén kijött legjobb jelölt Bíró László, aki mellett ő maga is szívesen kampányol, de mindenki beláthatja, hogy nem ideális jelölt Bíró László sem a Borsod 6-os számú választókerületben. Erről Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A gyakorlatban csak a maszkviselésre hívták fel a szurkolók figyelmét, illetve a lelátón több, de inkább kevesebb sikerrel tartatták be velük a kötelezően előírt távolságot. Testhőmérsékletet hőkapuval mértek.
Pókháló, omló vakolat - ez várja a betegeket a kiskunhalasi kórház covid-osztályán, állítja egy ott fekvő beteg. A minisztérium szerint nincsen se kosz, se bogár.