Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a járványügyi eljárásrendben nem történt lényegi változás, az egyetlen jelentősebb rendelkezés, hogy 10 napra csökken a hatósági házi karantén időtartama.
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja, az Eurostat nemrégiben közzétett adatai szerint 4 százalékkal Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az európai országok közül. Különösen az élelmiszerek árának emelkedése érinti érzékenyen az embereket - mára a friss gyümölcs-, zöldség-, húsárak az egekbe szöktek.
Várja a bocsánatkérő telefonhívást Kunhalmi Ágnestől az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezete – jelentette ki Kovács Barnabás, a szervezet elnökségének vezetője az ATV Start című műsorában. Kunhalmi Ágnes ugyanis „fideszbérencnek” nevezte a Pest megyei szervezet tagjait, akik a feloszlatást követően demonstrációt szerveztek, mivel úgy gondolják:
Egy Csongrád-Csanád megyei húsüzemben tartottak élelmiszerhigiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést 2020 szeptemberében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A létesítményben 12,6 tonnányi termék nem felelt
Kitartásból és küzdésből jelesre vizsgázott Borsodi Bence. A 27 éves férfi komoly előzetes edzések után négy nap alatt „hajtotta” körbe a Balatont, egészen pontosan 227 kilométert tett meg.
Segíti a villanyautók elterjedését, hogy a tisztán elektromos járművek megvásárlásához adható támogatási keretet 882 millió forinttal kibővítette a kormány, így minden pályázó hozzájuthat a dotációhoz - közölte a Magyar Lízingszövetség
A rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 20 éves nővel szemben jogtalan elsajátítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytattak.
A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten 10 esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott - írja közleményében a MÁV. A maszkhasználati szabályok tovább szigorodtak, szeptember 21-től a maszk használata már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem minden állomási és megállóhelyi helyiségben kötelező, ahol vonatra várakozn
Az LMP országos elnökségének titkára szerint addig nem kapnak méltó ellátást az idősek, amíg az állam nem emel bért az idősgondozásban, a munkaerőhiányt ugyanis csak ez oldhatja meg.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy francia állampolgár átadási letartóztatását, mivel hazájában megszegte a területelhagyási tilalom szabályait és a hatóságok előtti jelentkezési kötelezettségét. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben terrorcselekmény megelőzése érdekében.
A járványhelyzet miatt bár számos változással találkozhattak a diákok, a kötelező iskolai közösségi szolgálat teljesítését a legtöbb helyen rugalmasan meg tudták oldani az intézmények és a fiatalok is, például a digitális tér segítségével. Érettségi emiatt nem maradt el.
Megható posztban adta hírül az erdélyi kisfiú, az Érkörtvélyesen élő Ölyüs Noel anyukája, hogy a kisfiú annyi közdelem és izgalom után végre megkapta a több mint 700 millió forintba kerülő génterápiát. Egyúttal felhívja a figyelmet: most egy kazincbarcikai kisgyermeknek, Zsombornak gyűjtenek, amiben Noel családja is segít.
A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese kedden online sajtótájékoztatón. Kiss
Rétvári Bence a WHO számaival küzdött ma az igyenes tesztelést követelő ellenzékkel a parlamentben. Az államtitkár azt mondta az őt kérdező DK-s politikusnak, hogy Magyarország megelőz egy sor országot, Svájcot, Belgiumot, és a svédeket is.
A koronavírus-járvány megfékezésére a rendkívüli jogrend idején hozott és a parlament által jóváhagyott magyarországi intézkedések kiállták minden nemzetközi jogrendszer próbáját, és semmilyen módon nem voltak károsak az emberi és szabadságjogok szempontjából - emelte ki Szijjártó Péter Strasbourgban az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.
Évről évre egyre több instant tésztaleves fogy a világon, melyben toronymagasan vezetnek az ázsiai országok. Egy nap alatt világszerte 290 millió adag leves fogy el. A TOP50 legnagyobb keresletű országba Magyarország is bekerült, a magunk
A pénzügyminiszter közösségi oldalán számolt be a döntésekről, amelyek célja a beruházások gyorsítása, valamint a gyorsabb és egyszerűbb hatósági eljárások.
A külgazdasági és külügyminiszter az Európa Tanács vezetőivel folytatott tanácskozását követően közölte: a járvány első hulláma idején Magyarországnak példátlan támadásokkal kellett szembenéznie a nemzetközi intézmények vagy más uniós tagországok részéről.
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott - közölte kedden az MNB.