1961-ben az NDK kormányán növekedett a nyomás, hogy az állam demográfiai összeomlását a berlini belnémet határ lezárásával akadályozza meg, ugyanis akkor már havonta 30 ezer ember menekült a nyugati oldalra. Ugyan a közel 50 ezer fős nyugati munkavállaló fizetése volt az NDK egyik legfőbb valutaforrása, augusztus 12-éről 13-ra virradó éjjel az NDK
Megdöntötte a háromhavi csúcsot az új fertőzöttek száma Magyarországon. Az elmúlt 24 órában 45 új beteget regisztráltak. Közben elhunyt 2 idős, krónikus beteg, ezzel 607-re nőtt a halottak száma. A volt tiszti főorvos szerint nem a számok növekedése, hanem a tendencia aggasztó. Közben Budapesten és Debrecenben megnőtt a koronavírus örökítőanyagának
Csaknem teljes a zenekarok listája, akik részesülnek a kormányzati támogatásból. Közülük többen a háttérstábnak ajánlották fel a pénzt. Közben a rendezvényszervezők hasonló támogatásért fordultak a kormányhoz. Az ATV Híradónak az ágazati szövetség elnöke azt mondta: akár 30 ezren is elveszíthetik a munkájukat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/13/1348/
Lengyelország és a három balti ország (Észtország, Lettország, Litvánia) államfői csütörtöki közös felhívásban hívták fel Minszket az állampolgárokkal szemben alkalmazott erőszak azonnali beszüntetésére, a politikai foglyok szabadon bocsátására és a belpolitikai párbeszéd elindítására Fehéroroszországban.
Tudomásom szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma találkozót szervez a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése és a kuratórium között. Ezen a beszélgetésen józanság hangjának kell eljönnie - mondta Vidnyánszky Attila csütörtökön a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.
A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei arról is megállapodtak, hogy az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
Mészáros Lőrinc több mint ötszázmillió forintért vásárolt egy medencés nyaralónak látszó ingatlant Tihanyban. A telek viszont hivatalosan gyümölcsösként van nyilvántartva, így a területen nyaraló és lakóépület nem építhető.
Eldobható szemétként kezelik az emberek az egyszer használatos maszkot, holott nem az! Sokan kényszerűen használják a boltban és a tömegközlekedésben, majd ahol már nem kell, ott letépik magukról és a földre, jobb esetben a szemetesbe dobják, ahol fertőzhet.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke szerint életveszélyes lehet, ha a nyári strandolásnál "az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol". Bagyó Sándor erről csütörtökön beszélt Alsóörsön, ahol a vízimentők tipikus vízi baleseti szituációkat mutattak be.