A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/12/1340/
Jó lenne már egyszer tudni azt, hogy mi a kormány koncepciója, erről beszélt Híradónknak Karsai György, a Színművészeti Egyetem tanára. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy tegnap L. Simon László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott: más az egyetem, és más a kormány koncepciója, és nem lehet egyszerre két irányba haladni. Az intézmén
A Hiperkarma énekese augusztus 6-án egy óra késéssel kezdte meg fellépését Badacsonytomajon, négy szám után pedig be is fejezte, ugyanis a dalszerző-énekes aznap este „nem volt koncertképes állapotban”. Bérczesi Róbert most közösségi oldalán kért bocsánatot.
Elhelyezték a Szent István-bazilikában szerdán a Kárpát-medence Aratókoszorúját, amelyet az idén hajdúnánási gazdasszonyok fontak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részeként, ami tíz éve indult útjára.
Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte nem tudnának eredményesen szerepelni a következő választáson, ha a képviselő marad a pártban – szúrta ki a Magyar Narancs. Ruck Márton indoklásában nehezményezi azt is, hogy a költségvetési csalással vádolt országgyűl
Rekordmagasra, 262-re nőtt Görögországban a koronavírussal diagnosztizáltan fertőzöttek napi száma - közölte az egészségügyi minisztérium szerdán Athénban.
Újraindult a hazai és a nemzetközi filmgyártás Magyarországon. A forgatásokon szigorú óvintézkedésekkel próbálják megakadályozni, hogy a koronavírus-fertőzés megjelenjen a stábtagok között. Azt mondják, a stúdió most az egyik legbiztonságosabb terület az országban. Több stábtagnál ugyanis akár hetente háromszor is készítenek covid-tesztet.
Fegyvert fogott volt felesége fejéhez, és kést szorított a torkához egy férfi Pécsett. A férfi megverte a nőt, aki ezek után feljelentette egykori párját. Mivel a férfinek fegyvere is volt, végül kommandósok segítségével fogták el és vették őrizetbe.
Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben, a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet - mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.