A kormány gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akcióterve komolyan érinti az agráriumot és azon belül például a kertészeti ágazatban dolgozókat – mondta a kormányszóvivő szerdán, a Facebookon közzétett felvételen.
Az első magyarországi fertőzés megjelenése után „a betegek jelentős része önként lemondott a halasztható beavatkozásokról”, ennek következtében március végére további 24 százalékkal nőtt a szabad ágyak száma - írják közleményükben.
A kormány gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akcióterve komolyan érinti az agráriumot és azon belül például a kertészeti ágazatban dolgozókat – mondta a kormányszóvivő szerdán, a Facebookon közzétett felvételen.
A túlélési esély, és nem az életkor dönt majd arról, hogy ki kap lélegeztetőgépet, ha nem lesz elég eszköz és intenzív ágy a kórházakban - ez derül ki a Magyar Orvosi Kamara által készített etikai ajánlásból. Az emberi életekről nem a kezelőorvos, hanem a 3 főből álló triázs csapat vezetője dönthet. A Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnök
Újabb védőeszközökkel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs az idősotthonokat - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon.
Újabb védőeszközökkel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs az idősotthonokat - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Javában zajlanak a Covid-19 vírus genetikai vizsgálatai a Pécsi Tudományegyetem kutató központjában. A szakemberek több szerrel is kísérleteznek, egyértelműen pozitív eredmény azonban egyelőre nincs. Szlávik János szerint ugyanakkor már létezik egy készítmény, ami hamarosan Magyarországon is bevethető lesz a koronavírussal szemben. A pécsi kutatók
Pusztai Erzsébet szerint napra pontosan nem lehet megmondani, mikor tetőzik Magyarországon a koronavírus-járvány, de az utóbbi napok adataiból arra lehet következtetni, hogy már ennek közelében lehetünk.
Még több TAO-pénzt használhatnak fel a sportklubok, miután a kormány a koronavírus-helyzetre hivatkozva enyhített a szabályokon. Eddig önrészt is kellett biztosítaniuk az egyesületeknek, ezentúl azonban 100 százalékban TAO-ból utalhatják a sportolók fizetését. A DK azt állítja, hogy valójában erre kellett a kormánynak a felhatalmazási törvény.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/17. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten volt telitalálat, így a főnyeremény a 18. héten már 95 millió forint lesz. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:5;...
Kiadta az engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni első németországi fejlesztésű oltóanyag emberi tesztelésére szerdán a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet. A mainzi központú...
Meg sem próbál a Fidesz olyan megemlékezést tartani a rendszerváltást követő első demokratikus parlament megalakulása alkalmából, amit az ellenzék is jó szívvel támogathatna – ez derül ki annak a parlamenti határozatnak a szövegéből, aminek benyújtói között Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is szerepel.
Nem döntött a kormány a mai ülésén az érettségi vizsgák elhalasztásáról – kormányzati források azt mondták az atv.hu-nak, hogy a kérdés nem is volt napirenden, legfeljebb a jövő heti kormányülésen foglalkoznak az érettségi vizsgák kapcsán a május 4-i időponttal.
Jóval kevésbé fertőznek azok a betegek, akiknél a koronavírus-fertőzésből való felépülésük után másodszor is kimutatták a vírust - közölték szerdán dél-korai egészségügyi illetékesek. Dél-Koreában több mint 180 olyan...
Nem elegendő a klímaváltozás megállításához az üvegházhatású gázok kibocsátásának a koronavírus-járvány miatt bekövetkező csökkenése - közölte szerda a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerdán, a Föld napján, arra sürgetve...
Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás, kizárólagos időtartam rövidülésével és a szombati nap korlátozásainak eltörlésével - írja saját értesülésére hivatkozva...