A választópolgárok kezébe tenné a döntést az MSZP azzal kapcsolatban, hogy az egészségügyi védekezésre vagy feleslegesnek tűnő beruházásokra költenék inkább az uniós forrásokat – erről Ujhelyi István, a párt európai parlamenti képviselője számolt be szombaton, a közösségi oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.
A kormány döntésének értelmében szélesebb körben használhatnak fel szerzői jogi védelem alatt álló műveket a pedagógusok a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal szombaton. ...
"Úgy döntöttünk a járványhelyzet kezdetén, hogy nem a látvány, hanem a felelős munka fogja meghatározni Székesfehérvár védekezését, pontosan úgy, mint az elmúlt évtized minden napjának valós teljesítményét. Ezért mi inkább inkább tesztelünk, míg más levelez. Tesztelünk minden önkormányzati fenntartású szociális intézményünkben. Nem hirdetjük, csiná
A háziorvos a Facebookon írt arról, hogy a járvány elején 50 db sebészi maszkot és 3 db FFP1-es maszkot kaptak. Az újabb szállítmányban pedig már hajfestő kesztyűk érkeztek.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke komoly kritikát fogalmazott meg az iparkamarai elnökkel, Parragh Lászlóval szemben. Parragh a 168 Órának reagált a nyilatkozatra.
Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester - jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Győrfi Pál egy interjúban elárulta, szerinte mikor cseng le a járvány - ám hangsúlyozta, ez kifejezetten a magánvéleménye. Mentősként a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülnie. Győrfi Pál óriási népszerűségnek örvend...
Azt már lehetett tudni, hogy nemcsak a borsodnádasdi idősek otthonában vannak a településen fertőzöttek. Most az is kiderült, hogy eddig hány embernek lett pozitív a tesztje az intézményen kívül is.
Spanyolországban meghaladta a 20 ezret az új típusú koronavírus által okozott betegség következtében elhunytak száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton. A tartományi jelentésekből készült összesítés...
Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester – jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Vegyék fel a “Vörös Hadsereg Frakció elnevezést”, ez sokkal jobban lefedné a tevékenységüket - tanácsolta a köztévében Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a májusi érettségi vizsgák ellen ágáló Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének.
Az egyetlen baloldali parlamenti erő, az MSZP országgyűlési képviselői ahogy eddig, úgy ezután is a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba utalják a Fidesz által kiutalt fizetésemelést – közölte a szocialista párt. Mint írták, ebből az alapból a szocialisták különböző karitatív és segélyakciókat támogatnak, mint tették ezt karácsony előtt, ill
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján az látszik, hogy április közepéig a hazai szállodákba több mint 10 ezer foglalás érkezett külföldről. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetője...
Különleges gazdasági övezeteket jelöl ki a kormány – az első helyszín Göd. Az új szabályok alapján az azokra vonatkozó terhek és adóbevezetési jogok a településektől az adott megyéhez kerülnek át.
Már 18 idős otthonban regisztráltak koronavírus-fertőzöttet: 386 gondozott és 45 dolgozó fertőződött meg. A legtöbb beteg és áldozat a Pesti Úti Idősek Otthonában van. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta: felelőtlenül járt el a járványügyi hatóság, amikor csak egy hét késlekedéssel értesítette az intézményt, hogy több mint 70 ko
Visegrádot, Zebegényt, Szentendrét és Kisoroszit a hétvégére lezárták és több helyen a közterületi tartózkodást és a nem helybéliek kerékpáros forgalmát is megtiltották.
Ezen a hétvégén is sok települést és kirándulóhelyet lezártak – a húsvéti ünnep idejéhez hasonlóan – a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezettek be.
Ezen a hétvégén is sok települést és kirándulóhelyet lezártak - a húsvéti ünnep idejéhez hasonlóan - a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezettek be. Az önkormányzatok óvintézkedésként újabb...
„Együtt, közösen mérsékelni tudjuk a károkat. Ennek a legegyszerűbb módja, hogy ha tehetjük, hazai árut vásárolunk, és hazai vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokat választunk” – hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.
A másfél hónapja tartó milánói házi fogságunk alatt az ablak az egyedüli kapcsolat a fizikai valósággal. A mentőautók szűnni nem akaró, nyomasztó szirénái feledtetik, hogy pár hete még az erkélyen tapsolva, énekelve tartották egymásban a lelket az olaszok. Az emberek vissza, a válság pedig elhúzódott. Az ablakok csukva. Ezrek halnak meg naponta fel
A szombaton ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 15 ezret az új koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni jelentése szerint az elmúlt...
Egy hete még súlyos, bár nem válságos állapotban volt egy koronavírus fertőzéssel kezelt idős hölgy, akinek számos alapbetegsége is van, most pedig hazaküldik a kórházból - ezzel kereste meg Híradónkat egy hozzátartozója. Egy másik nézők pedig arról számolt be az ATV-nek, hogy mióta megkezdődött a kórházi ágyak felszabadítása végstádiumú rákos bete
"Hadházy Ákos és Szél Bernadett független parlamenti képviselők, valamint a Momentum Mozgalom április 20-ára egy közös akcióra hívják az emberek. A Dudálj, hogy a várban is hallják! megmozdulás lényege, hogy a Karmelita kolostorban is hallják: nemet mondunk a Kásler-tervre!" - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Momentum.
Miközben más országok vezetői a járványra való tekintettel lemondanak fizetésük egy bizonyos hányadáról, Magyarországon 11,4 százalékkal megemelték a tiszteletdíjukat. Ez jelentős, több százezres növekedést jelent. Így nincs már olyan képviselő akinek a bruttó havi tiszteletdíja egy millió forint alatt lenne.
Kihúzták az Ötöslottó 16. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem telitalálat, így a várható főnyeremény 838 millió forint lesz a 17. héten. Az Ötöslottó nyerőszámai...
Világszerte mintegy 38 460 új esettel emelkedett a hivatalosan igazolt koronavírus-megbetegedések száma az elmúlt 24 órában, derült kis a Worldometer szombat kora esti összesítéséből. Összességében már több mint 2,28 millióan kapták el a kórt. Ez ugyan jóval kedvezőbb adat a péntekinél, sok országból azonban még nem futottak be a legfrissebb számok
A májusi érettségi bojkottjára buzdít az egyik tanárszervezet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet szerint ha mindenki szabadságot vesz ki az érintett napokra, akkor akár érvénytelenné is válhat a vizsga, aminek a megtartását járványügyi szempontból kockázatosnak tartják. Az oktatási tárca közleménye szerint mindez politikai hangulatkeltés. To
Különleges gazdasági övezeteket tervez létrehozni a kormány. Az elsőt már ki is jelölte Gödön: azt a területet, amelyen a Samsung gyáregysége működik. A kormányrendelet az adó beszedésének jogát is elvette a helyi önkormányzattól, így az a fideszes vezetésű megyei önkormányzathoz kerül. Göd Momentumos polgármestere szerint a döntés gyakorlatilag a