2020. március 5. csütörtök

márc. 5
18:32
Koronavírus miatt változást vezettek be a magyarországi templomokban (Ripost)
A koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében rendelkezett a Magyar Katolikus Püspök Konferencia.
márc. 5
18:39
Az Iksz a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének támogatására hív fel (Igényesférfi.hu)
Egymillió aláírást kellene összegyűjteni.
márc. 5
18:51
Századvég: a magyarok nyolcvan százaléka továbbra is támogatja a szigorú határvédelmet (ATV)
A magyarok nyolcvan százaléka továbbra is támogatja a szigorú határvédelmet - közölte a Századvég Alapítvány a témában készített felmérésük eredményét ismertetve csütörtökön az MTI-vel.
márc. 5
18:57
Fidesz: Óbuda-Békásmegyer DK-s alpolgármestere visszaélt a hatalmával (Magyar Hírlap)
A nagyobbik kormánypárt helyi szervezete szerint Hazai András és párttársa, Rózsa László képviselő bűncselekményt követtek el, amikor verbálisan fenyegettek egészségügyi dolgozókat és jogosulatlanul írtak alá meghatalmazást
márc. 5
19:09
Index: csoportos nyelvtanfolyamon vett részt az egyik fertőzött iráni diák (ATV)
A koronavírussal megfertőződött egyik iráni diák február végén a budapesti Goethe Intézetben egy csoportos német nyelvtanfolyamon vett részt - tudta meg az Index.
márc. 5
19:15
Tizenöt köhögő japán turistát szállítottak a László Kórházba (Alternatív Energia)
Tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával - közölte a kormányzati tájékoztató honlap. Valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak. A kórházba szállítás után elkülönítették őket és megkezdődött a kivizsgálásuk.
márc. 5
19:15
Elhasaltak az Lmp népszavazási kezdeményezései (Igényesférfi.hu)
Schmuck Erzsébet két, Kendernay János négy kérdést nyújtott be hitelesítésre, de egyiket sem fogadták el.
márc. 5
19:21
Megjelent a koronavírus Magyarországon: fokozott takarítás, több fertőtlenítés a vendéglátóhelyeken, fürdőkben (ATV)
Fokozott fertőtlenítést rendeltek el a fővárosi fürdőkben. A takarítást éjszaka végzik, ezért felfüggesztették az éjszakai fürdőzést, és nem tartanak rendezvényeket sem. A szórakozóhelyek többségében is rendszeres a fertőtlenítés, és arra kérik a látogatókat, hogy ha betegek, ne menjenek bárokba.
márc. 5
19:33
Győrfi Pál videóban segít, mit tegyünk koronavírus ellen (Ripost)
Magyarország Kormánya Facebook-oldalán indított videósorozatot, melyben Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője segít eloszlatni a tévhiteket.
márc. 5
19:35
15 japán turistát vittek koronavírus-gyanúval a Szent László Kórházba (Ripost)
A Kálvin térről vitték a köhögő japán turistákat a László kórházba.
márc. 5
19:39
Győrfi Pál: Őrizzük meg a nyugalmunkat (Magyar Hírlap)
A Mentőszolgálat szóvivője videókban foglalta össze, hogy előzhetjük meg a koronavírusos fertőzést, hol tájékozódhatunk és mi a teendő, ha tüneteket észlelünk magunkon
márc. 5
19:51
Japán turistákat szállítottak kórházba: már 40-en vannak karanténban Magyarországon (ATV)
Csütörtök este 24-ről 40-re emelkedett az elkülönítettek száma, ami azt jelzi, hogy tizenhat újabb gyanús esetre bukkantak Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója óta.
márc. 5
19:57
Itt a pedagógusok válasza a Nemzeti Alaptanterve: mutatjuk, mit kifogásolnak (Pénzcentrum)
Miután a Nemzeti alaptanterv nem oldja meg a köznevelés jelenlegi problémáit, sőt, újabb feszültségeket gerjesztett a pedagógusok körében (lásd pl. az irodalom és történelem tantárgyakról szóló vitát), a Pedagógusok Szakszervezete...
márc. 5
19:57
Szie: Nem járt be az egyetemre a fertőzött doktorandusz (Igényesférfi.hu)
Február 28-án érkezett vissza Iránból, majd önkéntes karanténba vonult budapesti albérletében.
márc. 5
20:03
Szent István Egyetem: nem járt be az egyetemre a koronavírussal fertőzött hallgató (ATV)
Egy teheráni konferencián vett volna részt a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői karának doktorandusz hallgatója, akinél Magyarországon azonosították a koronavírust. A külföldi diák önkéntes karanténba vonult, nem látogatott egyetlen egyetemi campust sem - tájékoztatta a SZIE közleményben csütörtökön az MTI-t.
márc. 5
20:06
Koronavírus - Tizenöt japán turistát vittek kórházba a budapesti Kálvin térről (Infostart)
Közben kiderült, hogy egy Milánóban dolgozó debreceni férfinek és az egyik iráni fertőzött barátnőjének koronavírus-tesztje is pozitív lett.
márc. 5
20:09
Sote: 12 hallgató jelezte, hogy fertőzött területen járt (Igényesférfi.hu)
Megfigyelés alá helyezték őket.
márc. 5
20:15
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi a harmadik magyar koronavírusos beteg (ATV)
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett.
márc. 5
20:21
A Széchenyiben nem okozott pánikot a két fertőzött diáklány látogatása (Alternatív Energia)
A budapesti fürdők forgalma azért visszaesett.
márc. 5
20:21
"Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát?" - tájékoztató videót tett közzé a kormány (ATV)
"Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát?" címmel tettek fel videót a kormány Facebook-oldalára csütörtök este.
márc. 5
20:23
Önkéntes karanténban volt a Szent István Egyetem koronavírussal fertőzött hallgatója (Alternatív Energia)
Senkivel nem érintkezett, miután visszatért Iránból, de nem volt ilyen elővigyázatos a másik fertőzött, a Semmelweis Egyetem szintén iráni diákja.
márc. 5
20:25
Újabb hazai fertőzöttet találtak: egy debreceni férfi szervezetében mutatták ki a vírust (Alternatív Energia)
A férfi Milánóban dolgozik, rendszeresen ingázik Olaszország és Magyarország között.
márc. 5
20:27
Japán turistákat szállítottak a Szent László Kórházba (Igényesférfi.hu)
Mindannyian köhögnek, de fizikai állapotuk jó.
márc. 5
20:33
Debreceni férfi a koronavírus harmadik magyarországi fertőzöttje (Igényesférfi.hu)
A férfi rendszeresen ingázik Milánó és a hajdúsági megyeszékhely között.
márc. 5
20:36
Közölte az egyetem, a koronavírusos hallgató önkéntes karanténban volt (Ripost)
Tájékoztatást küldött a Ripostnak a Szent István Egyetem. Mint írják, a koronavírus terjedésével kapcsolatban kellő időben megtette az óvintézkedéseket, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott eljárásrenddel összhangban már 2020 januárjában megküldte a megelőzésre szolgáló higiénés rendszabályokról szóló információkat a munkatársak
márc. 5
20:38
Eláll a lélegzet, egy szál tangában ment le a szőke bombázó a kocsmába (Ripost)
A bár férfi vendégei nagyon örülhettek a nem mindennapi látványnak...
márc. 5
20:40
Újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon (Ripost)
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírustesztje is pozitív lett.
márc. 5
20:51
Kukában végezheti a koronavírus miatt felhalmozott élelmiszerek nagy része (Pénzcentrum)
Egy átlagos magyar évente 33 kg élelmiszert dob a szemétbe csak azért, mert túl sokat vásárolt egyes termékekből vagy nem megfelelően tárolta azokat. Ez a mennyiség tovább nőhet, ha sokan a nagybevásárlás során beszerzett, esetleg...
márc. 5
20:51
Kövér: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét (Magyar Hírlap)
„2010-ben új korszakot nyitottunk Magyarországon, lezártuk a posztkommunizmus fejezetét, és elindítottuk a nemzeti összetartozás megerősítésének időszakát, amikor a magyar állam nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét”
márc. 5
21:00
Bizakodásra okot adó hír érkezett az influenzáról (Infostart)
Az elmúlt napokban lassult a szezonális influenza terjedése Magyarországon – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentéséből. A fővárosi kórházak többségében azonban továbbra is részleges vagy teljes látogatási tilalom van érvényben.
márc. 5
21:09
Meghosszabbították a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet (Magyar Hírlap)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a balkáni migrációs útvonalon akár több százezres migránsáradat állhat össze és a magyar határnál a 2015-ös röszkei zavargásnál is súlyosabb helyzet állhat elő
márc. 5
21:18
Nem gondolná, kitől kapott bókot a kormány gazdaságpolitikája - Hetilapszemle (Infostart)
Mindegyik hetilap részletesen foglalkozik a koronavírus-járvánnyal. Ezen kívül olvashatnak az ismét népszerű szerződéses katonai szolgálatról, valamint egy interjút a Bajnai-kormány pénzügyminiszterével.
márc. 5
21:27
Négy éve válságállapotban: ismét hosszabbított a kormány (Alternatív Energia)
Ezúttal a törökök által gerjesztett menekülthullám miatt hosszabbították meg az először 2016 márciusában elrendelt krízishelyzetet.
márc. 5
21:27
Az idős korosztály a legveszélyeztetettebb, a háziorvosok nagy része pedig ide tartozik (ATV)
Az utóbbi 10 évben szisztematikusan leépítették a járványügyet, ezt most fogja megbosszulni magát, a Szent László kórház dolgozói nagyon le lesznek terhelve a következő időszakban - mondta Komáromi Zoltán háziorvos az ATV Egyenes beszéd műsorában.
márc. 5
21:33
Szijjártó: karanténba került egy magyar állampolgár Brazíliában (ATV)
Koronavírussal fertőzött magyar állampolgár áll karanténintézkedés alatt Brazíliában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook közösségi portálon közzétett videójában.
márc. 5
21:51
Kövér: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét (Igényesférfi.hu)
A legfontosabb ugyanis az, amit mások leginkább el akartak tiporni bennünk: az összetartozásunk tudata – jelentette ki a házelnök a Xi. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának ünnepélyes megnyitóján.
márc. 5
22:33
5,5 milliárdot kapott a TEK, megszerzik a Hős utcai ingatlanokat is (Alternatív Energia)
Vadul építkezik terrorelhárítás, a bontásra ítélt társasházak helyén is építkezhetnek.
márc. 5
22:35
Fokozottan takarítják a BKV járatait (Alternatív Energia)
A koronavírus magyarországi megjelenésére tekintettel Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes csütörtökön összehívta a védekezéssel kapcsolatos önkormányzati döntések előkészítéséért felelős budapesti operatív törzset. A helyzet áttekintése után arra jutottak, hogy a hivatal, illetve a főváros cégei saját hatáskörükben felké

2020. március 6. péntek

márc. 6
1:33
„Megvédjük a határt!” (Magyar Hírlap)
Kovács Zoltán: Terveink szerint a március 15-e utáni héten kezdődhet az újabb nemzetikonzultáció íveinek postázása,ennél demokratikusabbeszközt nem tudok elképzelni
márc. 6
1:39
Koronavírus: diagnosztizálták a 4. beteget Magyarországon (Pénzcentrum)
Diagnosztizálták a 4. számú koronavírus-fertőzöttet, aki a már ugyancsak fertőzéssel diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője. Ő is már a Szent László Kórházban van. Diagnosztizálták a 4. számú koronavírus-fertőzöttet...
márc. 6
1:39
Jakab Péter tetten ért pálfordulása (Magyar Hírlap)
A Jobbik elnöke nem győzte bírálni Gyurcsányt
márc. 6
1:43
Szövevényes a csábítási ügy (Magyar Hírlap)
A DK elnöke most már arról beszél, a szocialista politikusok kifejezetten azért keresték meg, hogy átlépjenek a pártjába, miközben ő csak az ország dolgairól akart tárgyalni
márc. 6
1:45
Koronavírus: diagnosztizálták a 4. beteget Magyarországon (Pénzcentrum)
Diagnosztizálták a 4. számú koronavírus-fertőzöttet, aki a már ugyancsak fertőzéssel diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője. Ő is már a Szent László Kórházban van. Diagnosztizálták a 4. számú koronavírus-fertőzöttet...
márc. 6
5:54
Farkasréten temetik el Csukás Istvánt (Infostart)
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja február 24-én hunyt el, 84 éves volt.
márc. 6
6:03
Orosz Bernadett kéri: továbbra is tartsák távol a támadóját (Ripost)
Hamarosan lejár az a távoltartási végzés, ami megtiltja a felismerhetetlenségig összevert Orosz Bernadett exbarátjának, hogy a nő közelébe menjen. Bernadett attól tart, támadója felkeresi őt és bosszút áll, ezért kéri a végzés meghosszabbítását.
márc. 6
6:12
Koronavírus: extra figyelmet kap a bulinegyed (Infostart)
A koronavírus terjedése miatt Erzsébetváros vezetése összehangolt és szigorú higiéniai intézkedéseket kért a bulinegyed vendéglátóhelyeitől is. A szórakozóhelyek képviselői szerint egyre nehezebb a fertőtlenítőszerek beszerzése.
márc. 6
6:18
Vegetálni fognak a települések az iparűzési adó csökkentésével? (ATV)
Az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és forrásmegosztást Gémesi György szerint is újra kellene gondolni. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint Gödöllő esetében – ahol már évtizedek óta városvezető – a következő években a település bevétele már csak az óvodákat és bölcsődéket lesz képes fenntartani.
márc. 6
6:30
Megint meghosszabbította a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet (444.hu)
Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében.
márc. 6
6:36
Figyelem! Hétfőtől két metróállomást is lezárnak (ATV)
Hétfőtől lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást a 3-as metró felújítása miatt.
márc. 6
6:48
Koronavírus: újabb magyarországi fertőzöttről jött hír (Infostart)
Csütörtök éjjel, éjfél előtt került ki egy közlemény a kormányzati koronavírus-tájékoztatási portálra arról, hogy egy negyedik fertőzött is van Magyarországon. Közben új információk érkeztek a debreceni betegről, és megszólalt a Wizz Air is.

Keresés