Közös levélben kéri a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Civil Közoktatási Platform, valamint több civil és szakmai szervezet a kormánytól, hogy a koronavírus-járvány miatt függessze fel a Nemzeti alaptanterv (Nat) szeptemberi bevezetését és átmenetileg a szakképzés átalakítását is.
Az azonnali kérdések órájában az ellenzék a koronavírus ügyében árasztotta el kérdésekkel a kormányfőt. Orbán Viktor kéri az embereket, viseljenek maszkot az utcán, de ezt előírni nem tudja, mert az egészségügy nem tud garantálni annyi maszkot, amennyi kell.
Nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma a koronavírus-járvány idején, mert az otthoni összezártság miatt több feszültség keletkezhet az emberek között.
Több mint 120 millió dollárt adományoz a koronavírus elleni védekezésben résztvevőknek és a reklámra szánt összeget a munkatársai biztonságára fordítja a globális üdítőitalgyártó.
Április elején nyithatják meg az ideiglenes kerékpáros útvonalakat, így próbálják meg kiváltani a közösségi közlekedés használatát és csökkenteni a fertőzésveszélyt.
Április 6-án vagy 7-én a legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervet fogja bemutatni a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben. {{KAPCSOLODO:1091638}}Azt mondta, "sok minden van a fejükben", de itt számokról...
A kormánypárti többség szavazata alapján a kormány a parlament nélkül egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, vagy azoktól eltérhet, rendkívüli intézkedéseket hozhat. Ön egyetért ezzel?
Hatékony válságkezelést vár az Európai Uniótól az LMP. Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője egyebek mellett a kis- és középvállakozások közvetlen támogatását sürgeti.
De jó lenne, ha ezt az adományt kicsinyes és méltatlan félremagyarázások helyett mindenki annak látná, ami: egy nagyvonalú és nemes gesztusnak, érdemi segítségnek. Pont úgy, ahogyan a városhoz érkező más felajánlásokat kezeljük, vagy ahogyan fogadtuk, amikor a miniszterelnök segélyfelhívására szintén Soros György szintén egymillió euróval segített
Ahogy korábban megírtuk, hétfőn a parlamentben a Fidesz elfogadta a "felhatalmazási" törvényt. Kövér László házelnök aláírására nem kellett sokat várni. A labda most Áder János köztársasági elnöknél pattog.
Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan - közölte Áder János államfő, miután elrendelte a jogszabály kihirdetését.
A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok egymillió eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre - írta közleményében magyar származású milliárdos. Karácsony Gergely Facebook-oldalán reagált a hírre.
Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan - közölte Áder János államfő, miután hétfőn elrendelte a jogszabály kihirdetését.
A kormány intézkedései a kis szálláshelyeken nem igazán segítenek, kevés a tartalék, de az emberek reménykednek. Mindenki abban bízik, hogy nyárra legalább a belföldi helyzet helyreáll.
A pénzt a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközökre, a kerületi járóbeteg- és alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók, a szociális intézményeink munkatársainak vírustesztelésére szeretnék fordítani.
A lombardiai helyzetről szóló első jelentések szerint a betegek mintegy felét, akiknek CPAP-műszerrel segítettek, nem kellett a lélegeztetőgépre tenni.
- Eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, képviselői kérdésre válaszolva.
Ferenc pápa pénteken nyilvánosan imádkozott a Szent Péter téren a járvány sújtotta világért. Ám most a megszokottal ellentétben a sajtó képviselőin kívül egy lélek sem volt a lezárt téren és hangulatra még az eleredő eső is ráerősített. A katolikus egyházfő szerint olyan ez a járvány, mint egy hatalmas vihar, amelynek a nyomában nemcsak a pusztulás
Egy személyszállítási applikáció pár héten belül elindítja ételrendelő szolgáltatását itthon elsőként Budapesten. A vállalat több százezer regisztrált felhasználóval rendelkezik Magyarországon, akik közül sokan épp home office-ban...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult a koronavírussal fertőzött betegek passzív immunizálása céljából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
A miniszterelnök válaszában felidézte, hogy az előző kormányzat forrásokat vont ki az ágazatból, elvette az egészségügyi dolgozók bérét, a kórházak pedig adósságokat halmoztak fel.
Rendeljék meg a régit és majd az újat szállítjuk, amikor kész lesz - javasolta a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) intézményvezetőknek, hogyan hidalják át az új Nemzeti Alaptantervhez kötődő, összehangolatlan tankönyv-rendelési határidőkkel kapcsolatos problémát.
A járványügyi veszélyhelyzet miatt nagy bizonytalanság övezi a tavaszi vizsgaidőszakot – ezt jelzi egy „amatőr” felmérés is, amit egy tanuló készített diákok körében. A minisztérium szerint a megfelelő időben döntenek majd az érettségikről.
Gyógyszervizsgálatok sokasága folyik jelenleg a világban, és már a klinikai vakcina tesztek is elkezdődtek – egyebek mellett erről beszélt Lisziewicz Julianna az ATV Start című műsorban. Az immunológus szerint ha nem találnak megoldást a koronavírus ellen, akkor a betegség második hulláma is feltűnhet később.
Csalók egy vállalati videókonferencia alkalmazásra hivatkozva próbálják meg átverni a távmunkában dolgozó felhasználókat - hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI).
Elkeseredett csatát vív a polgármester a somogyi Karádon: hazajöttek a koronavírussal súlyosan fertőzött területekről a nyaralótulajdonosok, de elmászkálnak otthonról – mindenki attól fél, hogy megfertőzik a környék lakóit.