A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a „börtönbizniszen” – mondta Budai Gyula, a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón. Komoly, sok száz milliós összegekről van szó.
Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. Nem túlzás, mint ahogy egy rendező írta a közösségi oldalon, egy valódi gigász távozott. Tudtuk, hogy betegeskedik, az utóbbi időben nem is vállalt feladatot, mégis fontos volt, hogy közöttünk van. Az Andorai. Sok rendező noteszében ez volt az első szó, amit fe
A következő évek egyik kiemelt projektjének a HÉV-vonalak teljes felújításának kell lennie – mondta Fürjes Balázs államtitkár a Magyar Nemzetnek. Szóba került a Lánchíd felújítása és Karácsony Gergely első száz napja is.
Február 1-től egységes és szabályozott a meddőségi központok működése. Immár 12 helyen ingyenes a diagnosztikus eljárások teljes köre a férfiak és a nők számára egyaránt, és maximális, 100%-os támogatással érhetők el a meddőség...
A Fidesz továbbra is követeli, hogy az ügyvédek hozzák nyilvánosságra, mennyit kerestek a "börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.
Néhány órával ezelőtt a Liszt Ferenc repülőtéren elkülönítettek egy lázas utast, akit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak. A férfi nem kínai nemzetiségű volt, ugyanakkor állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban...
Alsóban 24, középiskolában 34 óra lesz a maximum. Modernebb eszközök és célok fogalmazódtak meg a módosított Nemzeti Alaptantervben, kérdés, hogy tanárok lesznek-e hozzájuk.
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője a debreceni büntetés-végrehajtási intézet gyártóüzemében.
A férfi nemrég megfordult a kínai Vuhan tartományban, ezúttal Dubajból érkezhetett Magyarországra. A Dél-Pesti Centrumkórház vezetője szerint nincs veszély.
A Momentum elnöke szerint a 20. század még nem ért véget, ha leváltják a Fideszt, akkor léphetünk át a 21. századba. A pártelnök bejelentette, hogy megalakítják a klímaköröket, amelyekkel nyomást fognak gyakorolni a politikusokra, az országjárást pedig folytatják.
Ancsáék a mesebeli találkozás után kijelölték a nagy napot. Már hat hónapja szervezték a menyegzőt, amikor a kerületi kormányhivatal rideg határozatban, kellő finomsággal Valentin-napon közölte: a házasságkötés feltételei nem adottak. Ancsa és Juan – merthogy a magyar lány Costa Rica-i fiúba szeretett bele – ma már házasok, de ez nem a magyar állam
Február 1-től százszázalékos a meddőségi kezelések és a meddőségi kezelésekben használt gyógyszerek támogatása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szóvivője szombaton a debreceni büntetés-végrehajtási intézet...
Tizenegy ezer tonna, azaz több mint 550 kamionnyi élelmiszert mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ezzel 27 és fél ezer tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesül a Föld, és annyi vizet spóroltak meg, ami egy Eger méretű város éves vízfogyasztásának felel meg.
Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, szombaton a portugáliai Beja városában.
Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, a portugáliai Beja városában.
Nem fertőződött koronavírussal az a férfi, aki Kínából indulva érkezett Budapestre - mondta a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombat délután sajtótájékoztatón.
Bűncselekményt követett el, ezért a Jobbik szerint le kell mondania a Fidesz egri képviselőjének, Nyitrai Zsoltnak és azoknak, akiknek közük lehetett az egri választópolgárok listázásához.
Kihúzták az Ötöslottó 5. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem telitalálat, így a következő héten a várható főnyeremény már 4 milliárd 444 millió forint. Az...
Nem koronavírussal fertőzött az a lázas beteg, akit délelőtt különítettek el a Liszt Ferenc repülőtéren. Ennek ellenére egy ideig még a Szent László kórházban marad, ahol megfigyelik. Közben a Budapest Airport közölte: felfüggesztik a Csungking-Budapest járatot. A 7 magyar, aki úgy döntött, hogy a járvány miatt hazajön Kínából, adásunkig még nem ér
Az 5 találatos szelvény várható főnyereménye az 5. játékhéten 4 milliárd 242 millió forint volt. Jöjjenek a nyertes számok!