2020. december 3. csütörtök

dec. 3
18:06
Orbán: Legkésőbb hétfőn dönt a kormány a karácsonyi és újévi járványügyi szabályokról (SzMo)
A jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések december 11-én járnak le.
dec. 3
18:30
Újabb harckocsik érkeztek Tatára (ATV)
Megérkezett Tatára a 12 Leopard 2A4 harckocsi közül az utolsó kettő, a páncélosok első lövései csütörtök délután dördültek el a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén.
dec. 3
18:42
Bűnügyi felügyelet alá került a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított helyettes államtitkár (ATV)
A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra elrendelte annak a két férfinak a bűnügyi felügyeletét, akiket vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.
dec. 3
18:54
Hollik István szerint lezártnak tekintik a Szájer-ügyet (ATV)
Mandátuma és Fidesz tagsága után soproni díszpolgári címéről is lemondott Szájer József. Közben újabb részletek derültek ki a brüsszeli orgiáról, amelyen a Fidesz-alapító Szájer is résztvett. A DK további válaszokat vár a miniszterelnöktől.
dec. 3
19:06
Gémesi az önkormányzati adóemelés tiltásáról: "alkotmányban rögzített önkormányzati alapjogot sért" (ATV)
Kitart az uniós vétó mellett a kormány és nem tart attól, hogy Magyarország ne kapná meg az országot megillető uniós pénzeket – jelentette ki Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt: a kormány a tavaly év végi szinten stabilizálta az adókat, tehát ennél magasabb adószintet az önkormányzatok
dec. 3
19:48
Pofont kapott az EU-val kardoskodó Orbán-kormány - Friss hírek 2020. december 03. 19:37 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/03/2591/
dec. 3
19:54
Újabb tisztségéről mondott le Szájer József (ATV)
A Népszava azt írja, hogy Szájer a Schmidt Mária-féle közalapítvány kuratóriumi tagságáról is lemondott.
dec. 3
20:18
Koronavírus: az elhunyt egészségügyi dolgozókra emlékezett Győrfi Pál (ATV)
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője Facebook-oldalán mindenkitől azt kéri, nagyon vigyázzunk egymásra.
dec. 3
20:30
A Töosz elnöke szerint adósságspirálba kerülhetnek egyes önkormányzatok (ATV)
Schmidt Jenő az InfoRádióban arról beszélt: a lakosság örülhet, az önkormányzati vezetők nem örülhetnek annak, hogy befagyasztották az adókat.
dec. 3
20:42
Gundel Takács a Szájer-ügyről: ez nem "botlás" (ATV)
A műsorvezető a Szemléleken megjelent cikkében azt fejtegeti, hogy Szájer József nemrég lemondott Fideszes EP képviselő nem csupán megbotlott.
dec. 3
20:54
Harangozó: Müller Cecília nem cáfolta, hogy titoktartási szerződést kötnek a dolgozókkal (ATV)
Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint nem minden kérdésre adott választ az országos tiszti főorvos, akit a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága hallgatott meg.
dec. 3
20:56
"Hihetetlen tragédia" - megszólalt édesapja haláláról Kis Grófo (ATV)
A zenész 49 éves édesapja, idősebb Kozák László Grófo koronavírus miatt hunyt el.
dec. 3
21:06
Videón az eresz, amelyen Szájer József menekülhetett (ATV)
Az Euronews brüsszeli tudósítója megtalálta az elmúlt napok történései miatt sokat emlegetett ereszt.
dec. 3
21:18
Megnyitott az eplényi sípálya (ATV)
Megnyitották az első sípályát az eplényi síarénában - közölte a síközpont csütörtökön a közösségi oldalán, ahol a járványügyi szabályok betartásának fontosságára is figyelmeztettek.
dec. 3
21:36
Videón az eresz, amin Szájer József menekülhetett a brüsszeli szexpartiról (SzMo)
Az Euronews brüsszeli tudósítója vette videóra az ereszcsatornát.
dec. 3
21:42
Fekete-Győr András a János kórháznál mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak (ATV)
A Momentum elnöke elárulta: ebben a kórházban született, ezért jött pont ide köszönetet nyilvánítani.
dec. 3
22:03
Arcok 1956-ból – Zöld Ádám (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
dec. 3
22:05
Orbán Viktor elárulta, mikor döntenek az ünnepi korlátozásokról (Infostart)
Járványügyi szakemberekkel egyeztetett a miniszterelnök, mert megalapozott döntést akar a kormány hozni.
dec. 3
22:07
Eplényben kinyitott a sípálya, nagy a hó és az elővigyázatosság (Infostart)
Megnyitották az első sípályát az eplényi síarénában – közölte a síközpont a közösségi oldalán, ahol a járványügyi szabályok betartásának fontosságára is figyelmeztettek.
dec. 3
22:18
Gundel Takács Gábor Szájer ügyéről: Ez nem botlás, hanem bukás (SzMo)
A műsorvezető szerint „ezt nem lehet ennyivel elintézni.”
dec. 3
22:54
Összefogtak az ország legnagyobb edzőtermeinek tulajdonosai, Arnold Schwarzenegger is támogatja őket (SzMo)
Segítséget várnak, mert ennek hiányában szerintük 1-2 hónap múlva az összes bérelt terem csődbe mehet.

2020. december 4. péntek

dec. 4
0:06
A Daily Showban is téma volt Szájer lebukása (444.hu)
Igaz, Trevor Noah nem nagyon tudta szórakoztatóbbá tenni az eleve rendkívül szórakoztató történetet.
dec. 4
0:06
Újabb felháborító eset borzolja a kedélyeket Kispesten (Demokrata)
Az elmúlt egy évben nyilvánosságra került ügyletek szálai szinte minden esetben Kránitzhoz vezettek.
dec. 4
0:10
Elbontanák az Agrárminisztérium épületének egy részét, hogy háromszintes mélygarázst építsenek alá (444.hu)
Majd egy korábbi állapot szerint építenék vissza az épületet. A Partizán szerezte meg a terveket, melyek valódiságát a Kossuth tér átépítéséért felelős Wachsler Tamás is megerősítette.
dec. 4
4:48
Bodrogi Gyula elárulta, beoltatná-e magát a koronavírus ellen (ATV)
A Nemzet Színésze arról is beszélt egy interjúban, hogy hogyan intézi bevásárlásáait, illetve hogy hogyan tölti a karácsonyt.
dec. 4
5:24
Nem mindennapi találmány Pécsen: készségeket fejleszt a különleges LED-kocka (ATV)
Különleges LED-kockát fejlesztettek a Pécsi Tudományegyetemen. Az eszköz segíthet a matematikai logika fejlődésben, és fejleszti a diákok térlátását is. A kocka telefonon keresztül vezérelhető.
dec. 4
5:54
Rengeteg a fertőzött, mégsem zárnak be egy pécsváradi iskolát (ATV)
A rendszeres tesztelésnek köszönhetően egyre több pedagógusról derül ki, hogy koronavírusos. Ennek ellenére több érintett oktatási intézményben is úgy folyik tovább a munka, mintha semmi nem történt volna. Pécsváradon 14 dolgozóból kilencnek lett pozitív a tesztje. Egy nagykanizsai iskola felső tagozatán viszont mától szünetel az oktatás, mert a ta
dec. 4
6:42
Nemsokára minden nyugdíjas levelet kap a kormánytól (ATV)
A koronavírus elleni oltás ingyenes és önkéntes lesz, az idősek igényét pedig hamarosan levélben mérik fel.
dec. 4
6:54
Lehet, hogy több százezer forintnyi adót spórolhat meg a cége? (ATV)
A Pénzügyminisztérium számításai szerint akár 53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra (kiva) váltani, a váltással e cégek 2021-ben átlagosan csaknem 600 ezer forint adót takaríthatnak meg - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
dec. 4
7:06
Vitray Tamás gyászol (ATV)
A Kossuth- és Pulitzer-díjas riporter 1958-ban, akkor még teljesen kezdőként a 86 évesen meghalt Rafer Johnson egykori atlétával interjúzott.
dec. 4
7:12
Niedermüller: Erzsébetváros szembemegy a kormányrendelettel és adót emel (ATV)
A kormány a veszélyhelyzetet használva próbálja az önkormányzatok anyagi lehetőségeit lenullázni. Erről Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere beszélt a Spirit FM Kelj fel Jancsi című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak 2021-re helyi adóik emelését.
dec. 4
7:30
"Ennek a kockázatát harminc éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban" (444.hu)
A fideszes belső kör szexuális titkairól is beszélt Bayer Zsolt a Hír Tv-ben csütörtökön. Ő például húsz éve tud egy pedofil "harcostársról." Bogár László szerint pedig Szájer vonzalmait ismerte "mindenki".
dec. 4
7:36
„Utolsó pillanat, hogy megálljanak” - Schiffer András a Szájer-botrány következményeiről (ATV)
Orbán Viktor egyik legközelebbi harcostársa, a Fidesz alapító tagja az ereszcsatornán menekült Brüsszelben a rendőrök elől egy homoszexuális orgiáról, kábítószerrel a táskájában. A Heteknek nyilatkozó Schiffer András szerint Szájer József bukása „időzített bomba volt”, ami után a Fidesznek meg kell állni, ha nem akar zuhanó spirálba kerülni.
dec. 4
7:48
Orbán Viktor: Az uniós migrációs terv, az maga a Soros-terv (Metropol)
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott.
dec. 4
8:00
Rossz hír érkezett a forintról (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel.
dec. 4
8:00
A magyarok háromnegyede nem tud félretenni - Friss hírek 2020. december 04. 07:49 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/04/2593/
dec. 4
8:03
Beszámol az operatív törzs a friss tudnivalókról - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A tervek szerint negyed tizenkettőtől jelentkeznek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos újabb információkkal.
dec. 4
8:05
Orbán Viktor: a tudósok mereven elleneznek mindenfajta enyhítést (Infostart)
Ha csak rajta múlna, nem csatlakozna Magyarország a közös EU-s hitelfelvételhez, ez ugyanis nem érdek, csak szolidaritási kérdés - fogalmazott a miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában.
dec. 4
8:12
Orbán Viktor a vétóról: A lengyel megoldás nem fog menni, nem most jöttünk le a falvédőről (ATV)
Az a megoldás, amit a lengyel miniszterelnök-helyettes jelentett be, "nem fog menni". Ez nem olyan, mint egy “tacepao”, amire bármit ki lehet tűzni - jelentette be Orbán Viktor a ma reggeli Kossuth Rádiós interjújában, egyértelművé téve: a kormány nem áll el a vétótól.
dec. 4
8:18
Orbán Viktor a vakcináról: aki kilépett az unióból, jobban tudja képviselni az érdekeit (ATV)
"Ellentmondó híreink vannak arról, mi lesz, azt tudjuk, ami már megtörtént. Kaptunk egy nagy pofont, Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, majd ők kapnak elsőként vakcinát, olyan vakcinát, amit mi is megrendeltünk Brüsszellel közösen" - mondta a koronavírus-vakcina kapcsán Orbán Viktor a pénteki Kossuth Rádiónak adott interjújában.
dec. 4
8:18
Bayer Zsolt Szájerről: Józsi küzdött ezzel a rettenetes démonával, nem tudom mióta (SzMo)
A publicista tud olyan „harcostársról”, aki Thaiföldre a kisfiúk miatt jár, Bogár László pedig „hibás szerkezetű embernek” nevezte Szájert.
dec. 4
8:24
Varga Judit: vérplazma-készítménnyel életeket menthetünk (Demokrata)
Vérplazma-készítménnyel életeket menthetünk a koronavírus-járvány alatt – hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
dec. 4
8:36
Egyedül maradhatunk a vétóval, de Orbán Viktor továbbra is ragaszkodik hozzá (SzMo)
„A helyreállítást és költségvetést le kell választani a politikai kérdésekről” - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
dec. 4
8:48
Orbán Viktor ismertette, elsőként kik kaphatnak Covid-oltást (Metropol)
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott.
dec. 4
8:51
December 11. után is marad a kijárási korlátozás? (Menedzsment Fórum)
Az operatv törzs ugyan csak a hétfő reggel 6 órakor kezdődő ülésén dönt a december 10-én éjfélig tartó szigorítások utáni időszakról, így a karácsonykor és szilveszterkor érvényes szabályokról, a járványügyi szakemberek azonban mereven elleneznek mindenfajta könnyítést - közölte Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában.
dec. 4
8:54
Orbán Viktor: A szakemberek minden nagyobb enyhítést elleneznek (Metropol)
Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott. Szó volt az oltásról és a korlátozó intézkedésekről is.
dec. 4
9:00
Hangfelvétel készült, milyen nagy a káosz az egészségügyben (ATV)
A Telexhez eljuttatott felvételen azok a rokonok várakoztak órákon át, akik a koronavírusban elhunyt hozzátartozójuk holmiját szerették volna átvenni. Valaki arról is összeszólalkozott az orvossal, hogy az apját idő előtt vették-e le a lélegeztetőgépről.
dec. 4
9:00
Orbán Viktor: az unió be akar hozni 34 millió migránst (Demokrata)
Nem Magyarország miatt nincs megállapodás, hanem azon országok miatt, amelyek rá akarják kényszeríteni Magyarországot arra, hogy változtassa meg migrációs politikáját– mondta a Kossuth rádióban Orbán Viktor.
dec. 4
9:06
Az egészségügyi dolgozók kapnak majd először a vakcinából, mondta Orbán, aki kitart az uniós vétó mellett (444.hu)
A tudósok mereven elleneznek minden enyhítést december 11-e után - árulta el a miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.
dec. 4
9:06
Hangfelvétel: „Nincs elég ember, a mi dolgozóink is kidőlnek” (SzMo)
Egy vidéki főorvos beszélt az állapotokról egy elhunyt beteg rokonának.

Keresés