Mind a miniszterelnök-jelöltről, mind a listáról, mind az egyéni képviselői helyekről előválasztással kell döntenie az embereknek – írről indított petíciót a Momentum Mozgalom.
Vízvezeték-felújítás miatt lezárások lesznek 2021-től a pesti alsó rakparton – közölte a főpolgármester kabinetfőnöke egy online háttérbeszélgetésen. Balogh Samu arról is beszélt, hogy még nem született megállapodás a főváros és a kormány között a rakpart átalakításáról.
Egyfajta halálos fenyegetéseket küldenek nekem, lámpavasra akasztanának, szétloccsantanák a fejem, élve elásnának – mondta Boldogkői Zsolt virológus az RTL Híradónak, miután közösségi oldalán is közzétett egy neki szánt üzenetet, melyben azt írták: „48 órát adunk, hogy visszaszívja az oltásra vonatkozó kijelentést”.
Ezzel kapcsolatban a kormány még egyeztet az érintettekkel és az Idősügyi Tanáccsal is - derült ki a Kormányinfón. Gulyás Gergely beszélt még arról is, hogy az év végén, a jövő év elején jön a vakcina, amire fontos regisztrálni, illetve arról is, hogy betiltják a szilveszteri petárdázást.
A koronavírus-járvány határozta meg idén a nemzetközi politikai folyamatokat, így a külügyminisztérium feladatait is. Komoly szerepet róttak a tárcára a járvány miatt előállt egészségügyi, gazdasági és társadalmi kihívások - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki ülésén.
Embertelen nyomás nehezedik Magyarországra és a magyar kormányra, amiért megvétóztuk, hogy a következő uniós költségvetést és a közös hitelfelvételt összekössék a homályos jogállami kitétellel. Varga Judit igazságügyi miniszterrel arról beszélgetett a Demokrata, megnyerhetjük-e ezt a méltatlan csatát a birodalomépítőkkel szemben.
Kovács Zoltán társaságában Gulyás Gergely a kormányinfón közölte, hogy a kormány a tegnapi ülésén a járvány helyzettel foglalkozott. Az ATV megkérdezte, hogy lesz-e központi oltási kampány, Gulyás közölte, hogy várható az alacsony oltási hajlandóság növelése érdekében.
Tizennyolc milliárd forintnyi beruházásról és 1700 munkahely megvédéséről írt alá megállapodást négy magyarországi vállalkozással Varga Mihály pénzügyminiszter.
"Vicces kezdeményezéssel élt a Momentum: az előválasztásért indítottak petíciót, noha ebben eddig sem volt vita a baloldali összefogás pártjai között." - írja közleményében Volner János független országgyűlési képviselő.
Több mint hatszáz szombathelyi lakásban szünetel átmenetileg a távhőszolgáltatás egy meghibásodott vezetékrész cseréje miatt csütörtök reggel nyolc órától - közölte az MTI érdeklődésére a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. sajtóreferense.
A kormány meghosszabbítja az ingyenes parkolást és a digitális oktatásban résztvevőknek szóló ingyenes internetszolgáltatást – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán.
Hárommilliárd forint keretösszeggel elindítja ötödik városi vállalkozásfejlesztési tőkealapját Veszprémben az MFB Csoporthoz tartozó, kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója Veszprémben csütörtökön.
A roma felzárkózásban kormányzati szinten koncepcióváltás történt, e szerint általában is kell dolgozni a felzárkózáson, de koncentrált feladatokat kell végrehajtani bizonyos településeken - mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön, az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága előtti éves meghallgatásán.
"A saját szavaival bizonyítjuk be: Orbán elvesztette a háborút Európa ellen! Lehet sikert hazudozni a vétó visszavonásáról, de ez bizony egy történelmi vereség a Fidesznek." - olvasható Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatója felett.
Donáth Anna Facebook-oldalán szedte 13+1 pontba, miért nehéz úgy értelmezni, a magyar vétó feladását, hogy Orbán Viktor nyert, miközben valójában meghátrált.
Az elmúlt napokban Debrecenben, Szegeden, Miskolcon és Budapest XI. kerületében volt magasabb újfertőzött-szám- hívta fel a figyelmet Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője az operatív törzs tájékoztatóján.
Csütörtök reggel megtartották Szijjártó Péter külügyminiszter éves meghallgatását, itt mondta el azt is, hogy a kormány 57,5 millió dollárért vett egy teherszállító repülőgépet.
Az a kérdés, hogy a Néppárt jól érzi-e magát a Tusk-vezetése alatt - ezt válaszolta az ATV kérdésére Gulyás Gergely a kormányinfón, hogy Orbán Viktor új konstrukciós javaslata a Fidesz kilépését készíti-e elő az Európai Néppártból.
A belváros forgalomcsillapítását, jobb közlekedési kapcsolatokat és a környező területek fejlődését várják leginkább az emberek az új Duna-hídtól - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) Nonprofit Zrt. felmérésének eredményét.
A koronavírus-járvány határozta meg idén a nemzetközi politikai folyamatokat, így a külügyminisztérium feladatait is. Komoly szerepet róttak a tárcára a járvány miatt előállt egészségügyi, gazdasági és társadalmi kihívások - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki ülésén.