A kormány szerint a kampányfinanszírozással kapcsolatos visszaélések visszaszorítása érdekében fontos módosítás, hogy a jövőben az eddigi 27 helyett 50 egyéni jelöltre lenne szükség országos lista állításához az országgyűlési választáson - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az Országgyűlésben, a választási tárgyú tör
Az országos tisztifőorvos szerint már a magyarországi települések 88 százalékán azonosítottak koronavírusos fertőzést. Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben jelentős mértékű a fertőzöttség
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában - közölte a román elnöki hivatal.
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy egy esetleges kormányváltás után a szakmai kamarák és érdekképviseleti szervezetek bevonásával változtatja meg az egészségügyi törvényt.
A tb-jogviszony felsőoktatási és munkaviszonyból is származhat, folyamatosnak akkor számít, ha az elmúlt egy évben legfeljebb 30 napra szakították meg.
Fél Olaszország oxigén nélkül maradt a La Repubblica című napilap szerdai adatai szerint, amelyekből az derül ki, hogy a kórházakban és a hatósági karanténban levő koronavírusos betegek számára sincsen elegendő mennyiségű orvosi oxigén.
A Ski43 Program Nonprofit Zrt. országos programja lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat, így a 2020/2021-es síszezonban akár 20.000 diák élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen Eplényben.
Az ellenzéki pártok vezetői, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Schmuck Erzsébet, Kanász-Nagy Máté, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan, Szabó Tímea és Karácsony Gergely egy közös felszólalásban hangsúlyozta, hogy nem értenek egyet a kormány válságkezelésével, és szükség van az uniós támogatásokra.
Bodnár Zoltán szerint Magyarország jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy nélkülözni tudná a támogatási alapból és az uniós költségvetésből érkező forrásokat, mivel devizatartalékai igen szerények.
A kecskeméti nő március 20-án telefonált többször, hogy a lánya lázas, és kórházi ellátásra van szükség. A mentősök, majd az orvosok úgy látták, a gyerek jól van, mire az anyja benyugtatózta, hogy mégis felvegyék.
A DK, az LMP és a Párbeszéd vezérszónoka is kifogásolta a választási törvényeket módosító javaslat tartalmát és időzítését szerdán a parlamentben. Szabó Tímea azt mondta, a kormány a járványhelyzet közepette nyújtott be "egy rakás" olyan törvényjavaslatot, amelynek semmi köze a koronavírus-járvány kezeléséhez.
A Háttér Társaság és a szivárványcsaládok közösségének új kampányának célja, hogy jobban megismertessék magukat és a jogi problémáikat a társadalommal.
Az Omega alapító tagja 77 évesen hunyt el, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig egy közleménybe tudatta, hogy a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Benkőt a saját halottjuknak tekintik.
Egy nem létező futballcsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magy községben. 2010-ben a tabella 12. helyén végeztek, azután azonban nyomtalanul eltűnt a klub - tudta meg az ATV Híradó.
Érdek- és értékalapú szövetség jött létre Magyarország és Brazília között - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán, miután Ernesto Araújo brazil külügyminiszterrel tárgyalt.
Mindezt Várkonyi Attila jelentette be a Retro Rádióban a család engedélyével, és arra kérte a hallgatóktól, hogy gondoljanak a zenészre, hogy javuljon az állapota.
Orbán Viktor szerint Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, amelyik beengedi a migránsokat. A miniszterelnök többek között ezzel indokolta, miért vétózta meg az Európai Unió hétéves költségvetését és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást. Az ellenzék tiltakozik, és közös levélben fordult az uniós vezetőkhöz.
A bajor politikus tehát kimondta a magyar kormány korábbi érvét, miszerint jogi szempontból aggályos a dokumentum– értesült a Magyar Nemzet néppárti forrásokból.
Donald Tusk egyik 2018-as nyilatkozatát posztolta Novák Katalin. A miniszter által idézett cikk szerint a Néppárt elnökének akkor az volt a véleménye: Lengyelország EU-költségvetéséből történő finanszírozásának a jogállamiságtól való függővé tétele “kockázatos lépés és rossz irányba mutat”.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/18/2443/
Hatékony lehet egy orrspray a koronavírus tüneteinek csökkentésében, de akár a megelőzésben is - legalábbis ezt állítják azok, akik már kipróbálták. Az orrspray-t gyártó német cég és egy bécsi kutatólabor közös tesztelésbe kezdett, az eredmények akár karácsonyra meglehetnek.
A kormánynak az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslata a hazánk, a családok és a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Országgyűlés szerdai ülésén.
77 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Benkő László, az Omega alapítója - tudatta a zenekar. Közösségi oldalukon azt írták, hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét és szeretetteljes mosolyát". Hozzátették, hogy Benkő Laci örökre velünk marad. Híradónknak Kóbor János azt mondta, Benkő László az elmúlt öt év
A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár úgy látja, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának az a dolga, hogy megoldást keressen a kis- és középvállalkozások problémáira, ugyanakkor megérti azokat a településvezetőket is, akik a javaslat hallatán aggódni kezdtek.
Az Európai Bizottság arra kérte az európai uniós tagországokat szerdán, hogy a tél közeledtével általánosítsák az antigénalapú gyorstesztek alkalmazását.
A Momentum EP-képviselője számolt be a tárgyalásról, és leírta, hogy a főpolgármesterrel, hogy soha nem volt még olyan nagy szükség arra, hogy az uniós források a lehető leghamarabb és hiánytalanul megérkezzenek a tagállamokba, mint most, a koronavírus-járvány és a nyomában járó egészségügyi, valamint gazdasági válság idején.
Csak a sürgős eseteket látják el, valamint a terhesgondozás protokollban leírt vizsgálatokat tudják elvégezni - foglalta össze a helyzetet az RTL Híradó.