Többféle hosszú távú negatív hatása is lehet a főváros gazdasági szerkezetére, ha a főpolgármester kezdeményezése megvalósul, és emelt iparűzési adót kell fizetniük az ötmilliárdos adóalapot elérő cégeknek - erről Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke beszélt a Világgazdaságnak.
“Ne legyen ez egy ragadós példa”, és “mentsük a menthetőt” - erről beszélt a Színművészeti kapcsán Szarka Gábor, az SZFE Vidnányszky Attila által kinevezett kancellárja a Bayer Show-ban. Nem zárta ki, hogy a koronavírus miatt esetleg bezárják az SZFE Vas utcai épületét, jelenleg nem tartanak ott, “de ez még eljöhet” - jelentette ki.
Az egészségügy felkészült és minden eszköz rendelkezésre áll a koronavírus-járvány második hulláma alatt – mondta a kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a lovasversenyt, amely a járvány miatt az idén a helyszínen nem, csak interneten és tévén keresztül volt követhető. Ördög Alen lovával Hajós, Temerin, Kézdialmás és Baja versenyzőjét utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán, így a 2020 leggyorsabb lovasa címet elnyert porv
"A fertőzést életkortól függetlenül bárki elkaphatja, de a 75 éves nagyszülőnek kb. 220-szor nagyobb a kockázata a súlyos lefolyásra, mint a 27 éves unokájának" - mondta Oroszi Beatrix epidemiológus.
Szeptember 21. óta nem változott a benzin ára, egészen mostanáig: bruttó 2 forinttal kell kevesebbet fizetni a 95-ös benzinért, míg a gázolajé nem változik.
Magyarországon még viszonylag olcsó is a cigi, legalábbis egy gyűjtés szerint 41 országban biztosan drágább dohányozni, mint nálunk. Annak ellenére rengeteget pöfékelnek a magyarok, hogy amúgy 1500 forint körül van egy doboz cigi: 2018-ban
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint politikai okok miatt nem járhatnak még mindig a már több mint egy éve leszállított CAF-villamosok.
Több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, leginkább maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. között megrendezett
Az Országos Mentőszolgálat kifejlesztett egy elektronikus mintavételi űrlapot, amellyel sokkal egyszerűbb és gyorsabb a mintavétel megrendelése – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Az is kiderült, hogy 45 időseket gondozó intézményben 542 fertőzött van, 130 lakót kezelnek kórházban.
Az operatív törzs tájékoztatóján Müller Cecília megerősítette a mai adatokat: az elmúlt 24 órában 1173 új koronavírus-fertőzöttet találtak, több mint 26 ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 1418-an kórházi kezelésre szorulnak, 154-en vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt 24 órában 14 beteg hunyt el, ők 55-78 év közöttiek.
Sikeresen bevezették a reggeli hőmérést az intézményekben. Továbbá az őszi szünet is hamarosan megérkezik, ami alatt kisöpörhetik a vírust az épületekből.
Miközben naponta átlagosan ezernél is több új koronavírus-fertőzöttet azonosítanak Magyarországon, sokan még mindig nem tartják be a járvány megfékezését célzó előírásokat.
Ha be is látják, hogy a járvány miatt szükség van rá, a legtöbben kényelmetlennek találják, nem szeretik a maszkot. Nem így azok, akiknek éppen jól jön, hogy eltakarhatják a szájukat! Egyre többen keresik fel fogorvosukat, plasztikai sebészüket és csináltatják meg az esedékes beavatkozást most, hogy a jótékony maszk takarásában nem kell magyarázkod
Az egészségügy felkészült és minden eszköz rendelkezésre áll a koronavírus-járvány második hulláma alatt - mondta a kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Jelenleg 562 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Komáromi Zoltán szerint egy év alatt több mint 20 százalékkal emelkedett a betöltetlen háziorvosi praxisok száma, és önmagában a praxisközösség nem fog megoldást jelenteni.
Reggel 7 órakor 65 órás demonstrációba kezdtek a Karmelita kolostornál, hogy felhívják a magyar kormány figyelmét is arra, hogy az ökológiai katasztrófa elkerülése érdekében a kibocsátások 65 százalékos csökkentésére van szükség – mondta az InfoRádiónak a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampányának felelőse.
Sokan meglepődhetnek januárban, amikor újra elkezdik visszafizetni a kölcsönöket. A Bank360.hu elmagyarázza, mit tehetünk, ha problémát jelent a hitel törlesztése.
A Momentum elnöke szavazatszámlálóként vett részt Mezőzomboron, ahol az urnáknál mindent rendben talált, de nem messze a szavazóhelyiségtől már látott furcsaságokat.
Kedden fogadja Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Orvosi Kamarát - jelentette be a MOK elnöke az ATV műsorában. Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége közben a köztársasági elnökhöz fordult, szerintük ugyanis az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alkotmányellenes.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 20 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenység vizsgálatakor feltárt hiányosságai miatt - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
Michael Ignatieff, a Közép-Európai Egyetem (CEU) rektora felfedi szándékait, amikor elszántan törekszik az Európai Unió Bírósága által múlt kedden hozott végzés összekapcsolására azzal az uniós tervvel, amely a pénzügyi forrásokat a "jogállamisági mechanizmushoz" kötné - írta a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfői kiadásában megjelent