2020. október 11. vasárnap

okt. 11
19:21
Tarcalon várja az ellenzék a választási eredményeket (HírTV)
A teljes ellenzék felsorakozott Bíró László mögé, akiknek képviselőik egy tarcali étteremben várják a borsodi időközi választás eredményét. A HírTV a helyszínen van.
okt. 11
19:36
Komáromi: 720 ezer embernek nincs jelenleg háziorvosa (ATV)
Nem vonzó a háziorvosi pálya. Jelenleg 562 üres családorvosi praxis van Magyarországon, ez azt jelenti , hogy közel 720 ezer embernek nincs családorvosa. A kormányfő szombaton arról beszélt, céljuk az üres praxisok megszüntetése és a praxisközösségek létrehozása. A DK egészségpolitikusa szerint ez önmagában nem megoldás. A részletekről kedden egyez
okt. 11
20:03
Borsodi időközi – Hiányzott a „harci kedv” (Alternatív Energia)
A mezőzomboriak nem voltak túl közlények, amikor a szavazásról kérdeztük őket, egy idős bácsi mindössze annyit vetett oda foghegyről: ez a falu nyolcvan-kilencven százalékban mindig a Fideszre szavaz, szerinte most se lesz másképp. Riport a borsodi időközi választási kampány utolsó napjáról.
okt. 11
20:06
Víruskutató: romlani fognak a halálozási és megbetegedési mutatók, ha nem lépnek érvénybe további intézkedések (ATV)
1068 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 21 beteg, ennél több halálos áldozatot mindössze egy alkalommal regisztráltak. 1252 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 138-an vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor bejelentette: az egészségügyi dolgozók átvezénylése folytatódni fog, a szükséges kórházi á
okt. 11
20:06
Kevesebben mentek szavazni Szerencsen - Évi 86 liter pálinkát főzhet adómentesen mindenki - Friss hírek 2020. október 11. 19:53 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/11/2045/
okt. 11
20:12
Székelyföldért megmozgatjuk Európát (Demokrata)
Az SZNT arra kéri a székelyföldi önkormányzati képviselőket, hogy álljanak az október végi őrtűzgyújtási mozgalom élére.
okt. 11
20:42
A fideszes jelölt győzött Borsodban, Koncz Zsófia lesz a képviselő (SzMo)
Pedig eleinte az ellenzék közös jelöltje, Bíró László vezetett, de aztán fordult a kocka.
okt. 11
20:48
Koncz Zsófia nyert, Gyurcsányék szélsőséges jelöltje nagyot bukott (Demokrata)
A kormánypártok jelöltje, Koncz Zsófia nyerte az időközi országgyűlésiképviselő-választást Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében.
okt. 11
21:09
Koncz Zsófia nyerte a borsodi időközi választást (Alternatív Energia)
Egy ideig szoros volt a verseny, de aztán elhúzott a Fidesz jelöltje.
okt. 11
21:45
Orbán Viktor gratulált Koncz Zsófiának (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált Koncz Zsófiának, aki a Fidesz-Kdnp jelöltjeként megnyerte a borsodi időközi országgyűlési választást vasárnap.
okt. 11
22:48
Így fogadták az ellenzéki pártok a Fidesz győzelmét Borsodban (Alternatív Energia)
A nyilatkozatok szerint hisznek az összefogásban és abban, hogy 2022-ben sikerülhet a győzelem.

2020. október 12. hétfő

okt. 12
0:03
A madarak védelmében új rendeletben szabályozzák a fák kivágását a II. kerületben (444.hu)
Jövő januártól engedély kell a fakivágáshoz, amit a költési időszakban csak ornitológus szakember jóváhagyásával adnak meg.
okt. 12
0:06
Ragadjunk szelvényt: befutottak a hatos lottó e heti nyerőszámai (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 12
0:06
Havonta öt perc sokak életét megmenthetné (Infostart)
A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos betegség, évente 6-7 ezer új esetet diagnosztizálnak, és évente nagyjából 2500 nő hal bele a betegségbe. Mégsem veszik elég komolyan – legalábbis ez derül ki az Avon és a Pulzus most publikált felméréséből.
okt. 12
0:07
Bíró László vezet Tiszaújvárosban (444.hu)
Szoros eredmény lesz, 61,82 százalékos feldolgozottságnál alig 400 szavazat az előny.
okt. 12
0:10
Koncz Zsófia nyerte a borsodi időközi választást: a miniszter már gratulált, hogy megmaradt a Fidesz kétharmada (Blikk)
A Fidesz jelöltje nyert a borsodi időközi választáson. Varga Judit igazságügyi miniszter már 90 százalékos feldolgozottság mellett gratulált Koncz Zsófiának.
okt. 12
0:10
Nem a 10-20 ezer forintos bírságtól kell leginkább tartaniuk a szabálytalanul parkolóknak (Infostart)
Milyen büntetésre számíthat a villamossínekre parkoló járművezető? Van-e visszatartó ereje a szankciónak? A többi között ezekkel a kérdésekkel keresete meg az InfoRádió Rimóczi Edwardot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársát.
okt. 12
0:11
Már a fideszes Koncz Zsófia vezet 600 szavazattal Tiszaújvárosban (444.hu)
75,45 százalékos feldolgozás.
okt. 12
0:14
Kilencven új vitézt avattak fel a Ferenciek terén (Blikk)
A Vitézi Rend centenáriumi vitézavatását tartották a fővárosi Ferenciek tere templomában, ahol már korábban eltávozott hősöknek – mint Koszorús Ferenc vezérezredes és Pallavicini Antal őrgróf - is igazságot szolgáltattak.
okt. 12
0:14
Elhunyt id. Légli Ottó (Infostart)
89 éves volt a Balatonboglári Állami Gazdaság volt szőlésze, ágazatvezetője.
okt. 12
0:15
Varga Judit igazságügyminiszter már bejelentette, hogy győzött Koncz Zsófia (444.hu)
A választas.hu-n 90,91 százalékos feldolgozottságnál több mint 900 szavazattal vezet dr. Koncz Zsófia, a Fidesz jelöltje az ellenzéki Biró Lászlóval szemben. Varga Judit a Facebookon már gratulált:
okt. 12
0:18
Koronavírus: tényleg az agyunkra ment a járvány? (Blikk)
Immáron hét hónapja kell együtt élnünk a világjárvány miatti szabályokkal és ennyi időnk volt arra is, hogy életünk részévé tegyünk megannyi új szokást, mint például a maszkviselét.
okt. 12
0:18
Rendőrt kellett hívni az egyik szavazókörbe (Infostart)
Áramszünet is megzavarta a borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választást
okt. 12
0:19
Koncz Zsófia nyert Borsodban, maradhat a fideszes kétharmad (444.hu)
Több mint ötven százalékot kapott a kormánypárt jelöltje az időközi választáson.
okt. 12
0:22
Igazi veszélyforrás az online zaklatás (Infostart)
A netes zaklatás azért igen elterjedt, mert arc és név nélkül alacsony a zaklató számára a belépési küszöb. Az áldozatokból nagyon eltérő hatást válthat ki egy ilyen cselekmény. Kiemelten fontos hasonló helyzetben megosztani a terhet, ha pedig a felszólítás hatására is folytatódik a zaklatás, akkor érdemes a rendőrséghez fordulni és hívni a lelki s
okt. 12
0:23
Jakab Péter: Krumplikirály van Magyarországon, ma koronáztuk meg (444.hu)
Sem Jakab Péter, sem a DK-s Varju László nem mondta ki vasárnap, hogy Bíró Lászlóval, mint jelölttel bármi gond lett volna az elvesztett borsodi időközin, szerintük az erős fideszes ellenszél miatt bukott az ellenzéki jelölt. Az ellenzéki vezetők szerint az összefogásnak továbbra sincs alternatívája.
okt. 12
0:26
A borsodi időközi választás eredményei - cikkünk frissül (Infostart)
Zajlik a szavazatok összeszámlálása, a valasztas.hu adatai alapján közöljük a részeredményeket.
okt. 12
0:30
Koncz Zsófia nyerte az időközi választást (Infostart)
A Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint a felét megszerezte, ezzel elnyerte a parlamenti mandátumot édesapja halála után.
okt. 12
0:34
Orbán Viktor üzent Koncz Zsófiának (Infostart)
A miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált Koncz Zsófiának, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként megnyerte a borsodi időközi országgyűlési választást vasárnap.
okt. 12
4:06
„Ha még egyszer meglátunk rólad egy hirdetést, ba*meg, megba*unk, érted?” – Haldokló férfira támadtak az állatvédők Mogyoródon (Blikk)
Saját otthonában szidalmazott, köpdösött le egy az ágyban haldokló, rákbeteg férfit egy állatvédő közösség vezetője. Papuccsal is megdobálta az erőtlen és láthatóan megrémült Istvánt.
okt. 12
4:18
Macskáival, puritán körülmények között él a lengyelek teljhatalmú ura (Blikk)
Fél évtizeden keresztül egyszerű képviselőként irányította a háttérből hazáját, a napokban azonban belépett a lengyel kormányba Európa talán legkülöncebb politikai vezetője.
okt. 12
5:06
Hiába esnek le a vírus tüskéi… Magyarok jöttek rá a koronavírus titkaira! (Metropol)
Dr. Kellermayer Miklós, a kutatócsoport vezetője mesélt bővebben a felfedezésről a Metropolnak.
okt. 12
5:16
Durva dolgokat talált a merész férfi az elhagyatott swingerklubban, lefotózta (Ripost)
Az Utopia nevű hely 2007-ben zárt be, 2018-ban pedig felgyújtották. Most egy kalandor úgy döntött, bemerészkedik!
okt. 12
5:18
Rendeletmódosítás: nehezebb dolga lesz az egyedülállóknak és az élettársi kapcsolatban élőknek (ATV)
Egy rendeletmódosítás miatt a jövőben nehezebb dolguk lehet azoknak, akik egyedülállóként vagy élettársi kapcsolatban élve szeretnének gyermeket örökbe fogadni. A gyermekjogi szakértő szerint ugyanakkor nem feltétlenül szolgálja a gyerekek érdekét, ha csak házaspárok fogadhatják őket örökbe: jelenleg is több ezer gyerek van a rendszerben, és ha szű
okt. 12
5:54
700 millió forintból indulhat parkoló és kerékpártároló fejlesztés Budapesten (ATV)
Jelentős parkoló és kerékpártároló fejlesztés indulhat Budapesten. Egy kormányhatározat háromezer P+R parkoló, valamint legalább kétezer B+R biciklitároló tervezésére ad engedélyt. Erre több száz millió forintot szán a kabinet. A tervezés megkezdéséért felelős Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt mondta Híradónknak: cél a fővárosba beár
okt. 12
6:06
Ez határozza meg, marad-e hosszú távon tünetünk a koronavírusból felépülve (Infostart)
A hosszú Covid jelenségében érintettek a gyógyulást követő negatív PCR-teszt produkálása után akár szív- és érrendszeri, idegrendszeri vagy veseproblémák jelentkezését is felfedezhetik magukon.
okt. 12
6:12
Jobban mozgósított a Fidesz, mint a teljes ellenzék Borsodban (444.hu)
Az időközi választáson jobb eredményt ért el a Fidesz jelöltje most, mint 2018-ban, az ellenzéki jelölt pedig valamivel rosszabbat, mint a három ellenzéki együttvéve. Ugyanakkor most sokkal jobban meg lehetett szorongatni a kormánypárt jelöltjét.
okt. 12
6:18
Életeket veszélyeztetnek most az oltásellenesek – Ostobaságokkal nyomulnak a közösségi oldalakon (Ripost)
Még csak tesztelik a koronavírus elleni oltóanyagokat, de máris felerősödtek az oltásellenes hangok. Ez azért különösen veszélyes most, mert idén minden korábbinál fontosabb az influenza elleni oltás is. A háziorvos figyelmeztet: ha az influenza miatt legyengült szervezet fertőződik meg koronavírussal, az végzetes lehet. Az oltásellenesek mások éle
okt. 12
6:24
Egy lépéssel közelebb a Budapest-Kolozsvár gyorsvasúthoz (Infostart)
A részletes megvalósíthatósági tanulmányt 750 millió forintért írhatják meg.
okt. 12
6:24
Újra a kormányt kérdezik a képviselők (Demokrata)
Újra a kormány tagjainak tehetnek fel azonnali kérdéseket a képviselők ma az Országgyűlésben.
okt. 12
6:26
Jobbik az ellenzéki bukásról: sikerült helytállni (Demokrata)
A Jobbik értékelése szerint az összellenzéki Bíró László komoly eredményt ért el.
okt. 12
6:27
A doktorok nem optimisták – A pénz nem minden (Alternatív Energia)
A 2023-ra ígért orvosbérek sem teszik versenyképessé Európában a magyar egészségügyet. S a szakemberek hazatérésük szempontjából nem csak ezt mérlegelik.
okt. 12
6:29
Európa Tanács: a magyar államnak meg kell állítania a romák iskolai szegregációját (Alternatív Energia)
A befogadó társadalmi környezetet hiányolja Magyarországon az Európa Tanács, amely a cigányság helyzetével kapcsolatban is komoly kifogásokat támaszt.
okt. 12
6:30
Tóth Bertalan az ellenzéki bukásról: az összefogás sikeres próbája volt (Demokrata)
A borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választás az ellenzéki összefogás sikeres próbája volt Tóth Bertalan szerint.
okt. 12
6:36
Kunhalmi Ágnes az ellenzéki bukásról: ott vagyunk a Fidesz mögött (Demokrata)
Kunhalmi Ágnes szerint ami ma negyvenhat, az holnap ötvenegy százalék lesz. Kunhalmi Ágnes az időközi országgyűlésiképviselő-választáson elért ellenzéki eredményre reagált közösségi oldalán.
okt. 12
6:42
Borsodi időközi választás: az ellenzéki Biró László gratulált a fideszes Koncz Zsófiának (ATV)
Gratulált a borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választáson elért győzelméhez Koncz Zsófiának (Fidesz-KDNP) Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP).
okt. 12
6:42
Erős széllel és sok esővel indul a hét, de a java még csak utána jön (BorsOnline)
Erős szél, kiadós eső és lehűlés jellemzik majd a jövő hét elejének időjárás
okt. 12
6:48
Mindent letarolt, majd egy fának csapódott egy autó Berhidán (Blikk)
Nem igazán jött össze a manőverezés annak a sárga seatosnak, aki akkor kezdett bele egy előzésbe, amikor az előtte haladó autós épp balra akart kanyarodni.
okt. 12
6:54
A parlamenti bizottságok viszik a prímet a héten (Infostart)
Napirend előtti felszólalásokkal és azonnali kérdésekkel, illetve kérdésekkel folytatja múlt héten megkezdett munkáját az Országgyűlés. Az InfoRádió parlamenti tudósítója, Herczeg Zsolt átnézte a plenáris ülés és a bizottságok napirendjét.
okt. 12
6:54
Bodnár Attila és Pap Rita óriási bejelentést tett (ATV)
16 év után költöznek haza Ausztriából.

Keresés