Továbbra is a 365-ös szint körül jár a forint az euróval szemben, vagyis érdemben nem tudott erősödni a magyar deviza. Innen egy lépés lenne a tavasszal látott történelmi mélypont 370-nél - írja a Portfolio.
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok Ausztriába szombattól, Magyarországról ugyanakkor korlátozás nélkül lehet beutazni Ausztriába, mert Magyarország pozitív jellegű biztonsági kockázati besorolást kapott - közölte
Az eljárás során a kerületi nyomozók egy XV. kerületi bevásárlóközpont egyik zálogházában több ékszert foglaltak le a bűncselekményekkel összefüggésben, jelenleg az ékszerek tulajdonosait keresik.
Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
A DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd azt írja: az országgyűlés ellenzéki pártjai minden olyan javaslatot támogattak eddig, és támogatnak ezután is, amely a vírusválság következményeinek enyhítését szolgálja, de "nem vállalunk felelősséget az Orbán-kormány okozta gazdasági válság további mélyítéséért".
A törzs mai tájékoztatóján az ausztriai határátkelésről, a be nem tartott intézkedések miatti bírságokról és a lélegeztetőgépen lévő betegek esélyeiről is szó volt.
Szijjártó Péternek két tesztje is negatív lett múlt hétfő óta - árulta el az ATV kérdésére a külügyminiszter, bár ő is ott volt Luxemburgban egy hete, miután az osztrák és a belga kollégája is koronavírusos lett.
Az OTP Bank november 2-án bevezeti az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ezt követően azoknál az ügyfeleknél, akik már megadták azonosítás céljából mobiltelefonszámukat a banknak, előfordulhat
Ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás miatt tesz feljelentést a független országgyűlési képviselő. Bíró Lászlótól pedig azt kéri: ne rágalmazás, hanem becsületsértés miatt jelentse fel.
Ma lett volna az első tárgyalása Berki Krisztián Puzsér Róberttel szemben indított büntetőperének. A tárgyalást viszont elhalasztották, mivel Berki ügyvédje egy újabb vádpontot nyújtott be a kritikus ellen.
Varga Judit igazságügyi miniszter szerint az eddigieknél is hiteltelenebbé vált a Magyarország elleni brüsszeli "boszorkányüldözés", a 7-es cikkelyes eljárástól az uniós költségvetési források kifizetésének jogállamisági kritériumokhoz kötéséig.
Ha a kölcsönös tiszteletet megadjuk egymásnak, a magyar-amerikai kapcsolatok jövője ugyanolyan szép lesz, mint a jelene. “Mi erre fogunk törekedni természetesen” - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére, miután a hétvégén keményen bírálta Joe Bident.
Varga Judit igazságügyi miniszter szerint az eddigieknél is hiteltelenebbé vált a Magyarország elleni brüsszeli "boszorkányüldözés", a 7-es cikkelyes eljárástól az uniós költségvetési források kifizetésének jogállamisági kritériumokhoz kötéséig.
Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
A Gazdasági Versenyhivatal ("GVH") 2017 decemberében versenyfelügyeleti eljárást indított a TESCO-val szemben. A GVH szerint a TESCO az online vásárlási szolgáltatása körében a termékek házhozszállítása, illetve az áruházi átvétele
Tiszta, finom, friss - ezek a legfontosabb tulajdonságok, amiket elvárunk a hazai csapvíztől, derül ki egy nyáron végzett lakossági felmérésből. Nem csoda, hiszen a csapvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszerünk. Mégis, ivóvízként
Nemcsak a mesterséges infrastruktúra fejlesztésére kell gondot fordítanunk, hanem a természet által létrehozottakra is – hívta fel a figyelmet Áder János.
Hétfőn délelőtt neves művészek - többek között Alföldi Róbert és Ónodi Eszter - is kiálltak az Innovációs és Technológiai Minisztérium elé, hogy a támogatásukról biztosítsák a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen tiltakozó diákokat. Az ITM pedig az ATV Híradónak válaszában elmondta, hogy a modellváltás célja a kormánytól való függe
A budapesti nemzetközi repülőtéren már készülnek a koronavírus elleni oltóanyag jövőbeni szállítására. A tervezett beruházásokat nem húzta keresztül a járvány miatt visszaeső személyforgalom, például új közlekedési csomópontot is kialakítanak.
A vlogger egy videóban reagált arra, hogy nemrég egy törvénymódosítással nehezebbé tették az örökbefogadást az egyedülállók és a nem házasságban élő párok számára is.
Azonnali kérdések: hétfő délután az ellenzéki politikusok kérdezték a miniszterelnököt, Orbán Viktort. Jakab Péter a borsodi időközi választás után szembesítette Orbánt a véleményével, ismét "krumplikirályozott".
Az idei téli gumi szezonban a kiszállítás fogja jelenteni a legnagyobb kihívást minden e-kereskedő számára. Évről évre nő azok száma, akik interneten vásárolnak gumiabroncsot. Amikor az időjárás miatt a téli gumi szezon jobban
Sorozatot indított az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembe szálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök - Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók.
Tehervonatnak ütközött egy autó vasárnap este a 40-es út 30-as kilométerénél, Cegléd közelében, a Kecskéscsárda vasúti átjáróban – számolt be a Katasztrófvédelem.
Egyes kutyafajták sokkal jobbak a házőrzésben, mint mások. Éppen ezért itt van most 5 TOP házőrző kutya, akik garantáltan távol tartják a betörőket. A kutya az ember legjobb barátja, és a legjobb házőrző "berendezés" is egyben.