Egy rendeletmódosítás megnehezíti azt, hogy a nem házasságban élők gyereket fogadhassanak örökbe - írja a hvg.hu. A lap ismerteti, hogy az eddig örökbefogadásról szóló jogszabály szerint, ha a gyermekvédelmi szakszolgálat
Az elsőként Magyarországon védettnek nyilvánított túzokra nagy veszélyt jelentenek a felsővezetékek, ezért az E-on Dévaványa és Túrkeve között földkábelt fektet a tervek szerint 18 kilométer hosszan.
Kilincsekről, liftgombokról, falakról, wc-lenyomókról, kapcsolókról vagy a levegőből vett mintákkal dolgoznak egy új, hazai fejlesztésű covid-felületteszt fejlesztői.
Az új koronavírus elleni védőoltás megjelenése nem a varázsütésszerű változást, sokkal inkább a védekezés harmadik fázisát hozza el – mondta az InfoRádió Aréna című műsorának Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, a Semmelweis Egyetem munkatársa.
Az oktatás ugyan valamivel nyitottabbá vált az eddig „elhallgatott” témák iránt, de továbbra is óriási fekete lyukak vannak a jogi és gazdasági ismeretekben.
Semmi meglepő nincs abban, hogy EP-képviselők a saját pártcsaládjukhoz tartozó biztosokkal beszélnek, Európában ez így működik, még ha a magyar kormány nem is áll szóba senkivel – így reagált az ATV Híradójának megkeresésére Donáth Anna arra, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: bebizonyosodott, hogy a Momentum együttműködik Soros Gyö
Pusztai Erzsébet az ATV Híradójának nyilatkozott. Szerinte az, hogy a regisztrált fertőzöttek életkora egyre magasabb, azt jelzi, hogy a tesztelésekkel nem az összes fertőzöttet találják meg, csak a súlyosabb eseteket.
A kiberbizonság, a dróntechnológia és honvédelmi célú offroad katonai autonómjármű fejlesztésében vállal szerepet a jövőben a hadsereggel együttműködve a Budapesti Műszaki Egyetem.
Kisebb földrengést észleltek szombat délután a Pest megyei Nagykáta közelében - közölte a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Felfutás jellemezte az elmúlt két hetet, és ez fogja jellemezni az előttünk álló heteket - mondta el friss bejelntésében Orbán Viktor, aki beszélt az aktuális járványhelyzetről, az orvosátvezénylésekről, és a háziorvosi praxisok
Két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzéremmel zárta a villányi Maul Pincészet a londoni Decanter Word Wine borversenyt. Maul Sándor borász a szüret közepén járva úgy látja, kiváló a termés minősége, a must nagyon magas alkoholtartalmat ígér.
Kihúzták az Ötöslottó 41. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos, így a jövő héten 2 milliárd 480 millió forint keresi a gazdáját. Az Ötöslottó
"Óriási megtiszteltetés számomra,hogy Miniszterelnök Úr személyes gratulációját küldte az én drága kislányom születéséhez. Nagyon szépen köszönjük!" – írta Radics a poszthoz, amiből kiderül, Orbán Viktor úgy gondolja, hogy (más családokkal ellentétben) itt nemcsak a rokonság, de az egész ország osztozik Radics örömében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/10/2035/
Az igazságügyi miniszter szerint a momentumos EP-képviselő, "ország-világ előtt letagadta, hogy rendszeresen informális egyeztetéseket folytat Vera Jourova bizottsági alelnökkel a magyar jogállamiság" ügyében.
"Mindenekelőtt minden demokratikus választás garanciáját: tisztességes, átlátható és szabad választások biztosítását! Várhatnak továbbá tőlem a helyi tisztségviselőkkel, hatósági személyekkel és a szavazóköri delegált kollégákkal szemben tanúsított jóhiszeműséget: nem konfrontálódni megyek, hanem segíteni!" - kezdi friss Facebook-posztját a Momentu
Az 5 találatos szelvény várható főnyereménye a 41. játékhéten 2 milliárd 340 millió forint volt. Jöjjenek a nyerőszámok!
A járvány felfutása jellemezte az elmúlt két hetet, és várhatóan ez jellemzi majd a következő heteket is - mondta a miniszterelnök videóüzenetben, a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító akciócsoportok üléseit követően.
Ezután ugyanis első körben házaspárok fogadhatnak örökbe, az élettársi kapcsolatban élők és egyedülállók csak akkor, ha egy gyermeknek az egész országban nem találnak örökbefogadó házaspárt.
A kormányfő a Facebookra feltöltött felvételen kifejtette, a járvány felfutása jellemezte az elmúlt két hetet, és várhatóan ez jellemzi majd a következő heteket is.