Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a dán Vestfrost Zrt. új, 4,7 milliárd forintból elkészült csongrádi gyártócsarnokának avatóünnepségén csütörtökön.
Nincs életveszélyben az a két rendőr, akit csütörtökön késeltek meg Erdőkertesen. A 24.hu értesülései szerint a két rendőrt a Honvédkórházba vitték mentőhelikopterrel, ahol már el is látták a sérüléseiket.
Az agresszív szülő gyermekfelügyeleti joga akkor sem vész el, ha a kicsik előtt próbálja agyonverni élettársát. Ezen a helyzeten változtatna a független képviselő.
A magyarok egészségét befolyásoló kockázati tényezők között a túlsúly és a mozgáshiányos életmód a legfontosabbak az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kutatásának eredményei alapján. A III. Innovatív Gyógyszeripari...
Az ATV Híradója úgy tudja, V. Lászlót 2013-ban polgárőri munkájáért kitüntették. A férfi gyakran rendőrökkel közös szolgálatban, havonta 20-30 órát töltött közterületen.
A civil szervezet vezetője lapunknak nyilatkozott, miszerint a kormányzat döntései nem csökkentették a ferihegyi zajterhelést, mire a kormánysajtó a lakása építési engedélye körül kezdett kutakodni.
Jelenleg kicsi a valószínűsége annak, hogy a tüdőgyulladást okozó új koronavírus valamely EU-tagállamban is felbukkanjon, bár a január végi kínai újévi ünnepségek miatt jelentősen nő majd a Kínába tartó és a Kínán belüli utasforgalom, és ezzel növekszik a kockázat - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön az MTI-vel.
A Fiat Chrysler Jeep Grand Cherokee és a Suzuki Vitara dízelmotoros modelljei megsértik az uniós emissziós normákat - jelentette be a holland RDW gépjármű-felügyelet. Az RDW a Jeep Grand Cherokee és a Suzuki Vitara dízel modelljei...
A Közbeszerzési Döntőbizottság törvénysértést kiált, a főpolgármester szerint Tarlósék kivették volna a reklámhelyekről való döntést a városvezetés és a közgyűlés kezéből.
A Mandinerben interjút olvashatnak Varga Mihály pénzügyminiszterrel, a Figyelő a kínai-amerikai kereskedelmi egyezményről, a HVG pedig két pápa vitájáról közöl összeállítást.
Tovább romlott Magyarország korrupciós megítélése a Transparency International világfelmérése szerint. Hazánk, Romániával holtversenyben a 70. helyre került, az Európai Unióban pedig a második legkorruptabb ország. Az MSZP szerint sokba került ez az ezüstérem. A Miniszterelnöki Kabinetiroda ugyanakkor azt közölte: a Transparency egy Soros által pén
A vasárnap Győrben tartandó időközi polgármester-választáson a győriek olyan polgármestert válasszanak, aki új alapokra akarja helyezni a városvezetés és a győri polgárok viszonyát - hangoztatta Budapest főpolgármestere csütörtökön a győr-moson-soproni megyeszékhelyen Hódmezővásárhely polgármesterével és Győr közös ellenzéki polgármesterjelöltjével
Óriási veszteséget termel a nagykanizsai önkormányzat kerékpárkölcsönzője. A budapesti mintára létrehozott rendszert 3 és fél éve adták át, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A beruházás több száz millió forintba került, az éves fenntartási költsége 10 milliós összeg. Ezzel szemben az éves bevétel eddig a 140 ezer forintot sem haladta me
Hiába figyeli az ember az árcímke mellett a termékek kilóra vagy literre vetített árát, a mosószerek terén más szabályok érvényesek. S a többség azt sem nézi, finommosószert vesz vagy sem. Aki nem akar ráfizetni, kénytelen matekozni, hogy megtudja, mennyibe kerül egy mosás az adott termékkel.
Fiatalkorú lányokat kényszerített prostitúcióra két húszéves férfi, akiket most vettek őrizetbe a baranyai rendőrök. A két férfi egy 15 és egy 16 éves lányt bírt rá arra, hogy pénzért szexuális kapcsolatot létesítsenek férfiakkal. A két elkövető elvette a lányok így megkeresett pénzét. További részletek a videóban.
Tíz éven belül már utazhatunk az 5-ös metróval – erről beszélt egy interjúban Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ nemrég kinevezett vezetője megígérte, hogy az első száz nap végére ki is írják a tervezésről szóló tendert. A Közlekedő Tömeg egyesület szerint a beruházás komoly előrelépést jelentene, a VEKE elnöke azonban egyelőre csak kommu
Arany- és ezüstérmet nyert a 2020-as csehországi World Beer Idol (WBI) nemzetközi sörversenyen a Szent András Sörfőzde. A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri 17 ország közel 50 sörfőzdéjének 200 söre közül választotta ki...
Közelmúltban az a vád fogalmazódott meg a miskolci kórház orvosigazgatójával szemben, hogy rasszista megnyilvánulással állt az egyik betegéhez, és elköttette a nő két petevezetékét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház nyílt levelet intézett az ügyben Kásler Miklós EMMI-miniszterhez. A levelet 83 dolgozó írta alá.
Öngyilkosságot követett el egy középkorú férfi csütörtökön a szerb parlament lépcsőjén - közölte a belgrádi belügyminisztérium. Korábban Vlajko Stojiljkovic volt belügyminiszter követett el itt öngyilkosságot.
A várakozásokon felül jól teljesítettek az ellenzéki polgármesterek az október 13-i megválasztásuk óta eltelt száz napban – fogalmazott Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol arról is szó esett, hogy a Demokratikus Koalíció mit gondol az Orbán-kormányról.