2019. augusztus 2. péntek

aug. 2
5:15
Megszólalt a 79 éves, beteg férfi, akit kilakoltattak az önkormányzati lakásából (ATV)
Egy 40 ezer forintos tartozás, és a lakás rendetlensége miatt lakoltattak ki egy 79 éves, beteg embert, önkormányzati lakásából. A kerületi családsegítő munkatársai inkább egy hajléktalanszállóra vitték a férfit. A Város Mindenkié Csoport szerint az önkormányzat és a családsegítő szándékosan tette hajléktalanná az idős embert.
aug. 2
5:24
Veszélyben a Balaton: egyre rosszabb a helyzet a forróság miatt (Infostart)
Egyre melegebb a Balaton vize, és ennek káros következményei lehetnek. A nyaralók és a horgászok is tehetnek azért, hogy ne romoljon a vízminőség.
aug. 2
5:30
Elkezdődött a sziámi ikrek műtétje, magyarok tízezrei imádkoznak értük (Ripost)
Magyar idő szerint szerda éjjel 11 órakor megkezdődött Rabia és Rukia, a fejénél összenőtt két sziámi iker 3 napos szétválasztó műtétje Bangladesben. Ezt maga dr. Csókay András, az operációt vezető magyar agysebész jelentette be.
aug. 2
6:06
Megjött az eddiginél sokkal harapósabb szuperkullancs (Infostart)
Egy eddig hazánkban ismeretlen, afrikai eredetű kullancsfaj egyetlen példányát találták meg a Margitszigeten, a parazita akár a veszélyes, vérzéses krími-kongói lázat is terjesztheti - tudta meg az InfoRádió Földvári Gábortól, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának főmunkatársától.
aug. 2
6:15
Állami kézbe kerülve kiadhatóvá váltak a már betiltott tankönyvek? (ATV)
Nem számít a minőség a tankönyvpiacon, mivel a magántankönyvek egy része állami kézbe kerülve kiadható, miközben a tartalma ugyanaz – így összegezhető az, amit a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke mondott az ATV Start című műsorban. Romankovics András szerint mégis vannak olyan tanárok, akik ragaszkodnak a már bevált tankönyvekhez.
aug. 2
6:21
Amerikai nyomás Magyarországon az "orosz bank" miatt (Alternatív Energia)
Washington továbbra sem helyesli a Nemzetközi Beruházási Banknak adott széleskörű magyar kedvezményeket – értesült több forrásból a Népszava.
aug. 2
6:33
Sokkoló, mi történt a játszótéren, a nagymama sikítására figyeltek fel (Ripost)
Gyanús alakok vettek körbe egy kisgyermeket a napokban, de a nagymama kiabálása elűzte őket.
aug. 2
6:36
Von der Leyen értékelte az Orbánnal való talákozót (Igényesférfi.hu)
„Egyetértettünk abban, hogy a migráció kérdését újra kell gondolni...” – fogalmazott a Bizottság leendő elnöke.
aug. 2
6:54
Újabb fejlemény az eltűnt őssejtbankos cég ügyében (Infostart)
Hetek óta elérhetetlen a CryoSave őssejtbank, és már a cégtáblákat is leszerelték.
aug. 2
6:54
Bizonytalan tudósjövő: van olyan intézet, ahol az utóbbi egy évben mintegy duplájára nőtt a felmondások száma (Alternatív Energia)
Az előzetes híreknek megfelelően Maróth Miklóst, a Magyar Tudományos Akadémia
aug. 2
6:57
Hazajött Kenderesi és csak annyit mondott, hogy Wladárral szeretne találkozni (ATV)
Csütörtökön éjféltájban hazaérkezett Dél-Koreából Kenderesi Tamás, a magyar úszóválogatott tagja, aki ellen eljárást indítottak, majd a helyi bíróság pénzbüntetés kifizetésére kötelezte.
aug. 2
7:09
Megduplázódott a luxuslakások ára (ATV)
Tavaly nyáron még éppen átlépte a luxusingatlanok piacán kínált lakások négyzetméterára az egymillió forintot, most viszont már nem egy esetben a kétmillió forintot is meghaladja - ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.
aug. 2
7:36
Dunai hajóbaleset, ütközés után így látta a másodkapitány Jurij C.-t (Ripost)
A kapitány ügyvédje és a Hableány jogi képviselője teljesen mást állít a tragikus éjszakáról.
aug. 2
7:38
Döbbenetes részletek a kőbányai gyilkosságról, megszólalt az apa (Ripost)
A 23 éves áldozat szülei és a gyanúsított barátai sem képesek felfogni, hogy történhetett ilyen szörnyűség.
aug. 2
7:39
Orbán – von der Leyen találkozó: Új dimenzió? (ATV)
“Új dimenzióról” beszéltek kormányközeli szereplők a tegnapi Orbán-von der Leyen találkozó után az atv.hu-nak. Egy új, mindenkire érvényes jogállamisági mechanizmusban nem fenyegetést, hanem biztató jeleket látnak, Trócsányi László jelöléséből pedig a demokrácia-értelmezés logikája miatt sem lehet kihátrálni.
aug. 2
8:18
Több mint 120 millió ember vágott bele a kihívásba (Infostart)
Véget ért a Műanyagmentes július kihívás.
aug. 2
8:21
Nagyon másképp költünk nyáron, mint az év többi részében (ATV)
Megváltoznak a vásárlási szokások a nyáron: míg a kiemelt üdülőövezetekben a szabadsága ideje alatt az átlagosnál többet költ élelmiszerekre, szezonális termékekre, kényelmi szolgáltatásokra a lakosság, illetve a belföldi utazók, addig például egyes lakóhelyek környékén érezhetően visszaesik a napi értékesítés, a bolti forgalom pedig megugrik a főv
aug. 2
8:27
Gyurcsány nagyon kiakadt: "pökhendi kisembernek" nevezte Orbánt (ATV)
"Így buknak el egy megveszekedett kormány és kormányfő tervei" - nagyjából így reagált Gyurcsány Ferenc arra, hogy az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában az összes magyar csapat kiesett.
aug. 2
8:33
Lefulladt Orbánék e-autó-terve (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány újra önkritikamentességről tanúskodó, teljesíthetetlen célok kitűzésével lendítene a hazai e-autózás ügyén. Az iparág a tervezettnél jóval visszafogottabban ugyan, de megindulni látszik a szerves fejlődés útján.
aug. 2
8:36
Tarlós szeptemberre ígéri a 2017-re tervezett e-jegyrendszer bevezetését (444.hu)
A főpolgármester szerint sokkal gyorsabban megy minden a maga útján, mint ahogyan azt egyesek remélték.
aug. 2
8:36
Ezek a legkedveltebb belföldi úti célok: meglepetések a listán (Pénzcentrum)
Magyarországon messze a Balaton a legkedveltebb úti cél, ami a belföldi vendégéjszakákat illeti. A tíz legnépszerűbb település között is sok balatoni települést találunk, és az idegenforgalmi adóból is nagyot szakítanak - írja...
aug. 2
8:36
Ursula von der Leyen: Pragmatikus megoldásokra van szükség a migráció kérdésében (BorsOnline)
Egyetértés volt Orbán Viktor kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizotts�
aug. 2
8:39
Szenzációs magyar eredmény, sikeres volt a sziámi ikrek szétválasztása (Ripost)
A magyar orvoscsapat Dakkában hajtotta végre az utolsó műtétet, a beavatkozás több mint 30 órán át tartott.
aug. 2
8:48
Heteket vártak a vizsgálatokra a daganatos betegek, mert elromlott a CT a Bajcsy-kórházban (SzMo)
Van olyan beteg, aki már öt időpontot kapott, de még mindig nem jutott el a vizsgálatig. A kórház csak hetekkel később jelentette a készülék meghibásodását a népegészségügyi központnak.
aug. 2
9:00
„Nekünk már ez a végzetünk” – Megszólaltak a világhírű magyar orvos, Semmelweis Ignác leszármazottai – Így élik a mindennapjaikat (Blikk)
Semmelweis Ignácot az édesanyák megmentőjeként is számon tartják. Az orvostudomány egyik legnagyobb úttörője mind a mai napig, mert bár akkor még nem igazán ismerték a baktériumokat, magától rájött, hogy amennyiben az orvos lemosakszik a beavatkozások előtt, sokkal kevesebb lesz a gyermekágyi lázban elhunytak száma.
aug. 2
9:06
Újabb részletek: bepánikolhatott a Viking Sigyn kapitánya, miután a hajója maga alá gyűrte a Hableányt (Blikk)
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég jogi képviselője szerint megkérdőjelezhető a Viking Sigyn kapitányának alkalmassága. Beszámolók szerint Jurij C. bepánikolva szaladgált fel-alá a fedélzeten, ahelyett, hogy levezette volna a mentést.
aug. 2
9:06
Hűbérúri rendszer épült ki az I. kerületben - Interjú V. Naszályi Mártával, az ellenzék polgármester-jelöltjével (Alternatív Energia)
A polgármester kénye-kedvén múlik, hogy egy üzlethelyiség kap-e teraszengedélyt, vagy egy civilszervezetnek jár-e támogatás - mondta fideszes ellenfeléről V. Naszályi Márta, az ellenzék I. kerületi polgármester-jelöltje.
aug. 2
9:08
Sikeres volt a műtét, amely során a magyar orvoscsapat szétválasztotta a fejüknél összenőtt sziámi ikreket (Alternatív Energia)
A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt.
aug. 2
9:21
Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly (ATV)
Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
aug. 2
9:30
Tarlós István: Karácsony Gergely politikai szerencselovag (Infostart)
Tarlós István szerint a budapestieket blöfföléssel, hergeléssel, lózungokkal nem lehet félrevezetni, a fővárosi önkormányzati rendszer és annak irányítása nem valóságshow. A főpolgármester a Magyar Hírlapnak adott interjúban hangsúlyozta: nem kis mértékben Budapest érdekében vállalta az újabb főpolgármesteri jelölést.
aug. 2
9:39
Akiknek elengedték a kezét (Alternatív Energia)
Szinte semmi párbeszéd nincs a hatalom, a döntéshozók, a szervilis kórházigazgató és a daganatos betegségtől félők, a kezelés alatt állók, valamint a tünetmenetes gondozottak vagy a visszaeső betegek között.
aug. 2
9:39
Tarlós azt mondta, Bokros Lajos volt az utolsó ellenfele (ATV)
Tarlós István szerint a budapestieket blöfföléssel, hergeléssel, lózungokkal nem lehet félrevezetni, a fővárosi önkormányzati rendszer és annak irányítása nem valóságshow. A főpolgármester a Magyar Hírlapnak adott interjúban hangsúlyozta: nem kis mértékben Budapest érdekében vállalta az újabb főpolgármesteri jelölést.
aug. 2
9:41
Baráti tűz (Alternatív Energia)
Amikor tavaly Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Unnal találkozott, lelki szemei előtt már alighanem megjelent, amint átadják neki a Nobel-békedíjat. Valóban történelmi megbeszélések voltak ezek, bár gyakorlati hasznukkal kapcsolatban már akkor is komoly kételyeink támadhattak. Trumpnak ugyanis pontosan tudnia kellett, hogy az észak-koreai re
aug. 2
9:42
Változás jön, a reptér környékén élők maguk is tehetnek a zaj ellen (Ripost)
Újabb részletek derültek ki: zajmérő eszközöket osztanak, adott esetben pedig bírságot fizettetnek a légitársaságokkal.
aug. 2
9:43
1800 liter alkoholt foglaltak le a pénzügyőrök Bács-Kiskun megyében (Alternatív Energia)
A pénzügyőrök az ingatlan melléképületében egy desztillálóberendezést és egy 1 288 literes főzőüstöt találtak.
aug. 2
9:45
1800 liter alkoholt foglaltak le pénzügyőrök Bács-Kiskun megyében (Alternatív Energia)
A pénzügyőrök az ingatlan melléképületekben egy desztillálóberendezést és egy 1 288 literes főzőüstöt találtak.
aug. 2
9:48
Rögtön egyfősre olvadt Boris Johnsonék parlamenti többsége (Menedzsment Fórum)
A brit konzervatívok elbuktak egy dél-walesi időközi választást.
aug. 2
10:06
Szél Bernadett feljelentést tett a tranzitzónában rendszeres éheztetések miatt, a rendőrség válaszában gyakorlatilag tőle kérte, hogy nyomozza ki az ügyet… (444.hu)
Nyolc napos határidőt is szabtak a független országgyűlési képviselőnek a Nemzeti Nyomozó Irodánál.
aug. 2
10:12
Hazudok (Alternatív Energia)
Lehetne ezt tisztességesen is csinálni. Teszem azt kijelenteni: nagyon sajnáljuk, hogy súlyos betegeket évek óta megalázó procedúrákra kényszerítettünk, hogy a sorszámért is sorba kellett állniuk hajnalonta, hogy könyökkel kellett utat törniük a többi szenvedő között, hogy ráment a napjuk és a fél éjszakájuk is a kezelés megszerzésére. Megvan ennek
aug. 2
10:14
Bajtársi Superman (Alternatív Energia)
Ej, nehéz az országgyűlési képviselő dolga, nem pihenhet ő, nem nyugodhat, pláne ha egy kicsinyke alföldi faluban él, ott játszik el királyt, kiskirályt, élet-halálurat, mindent elintéző, mindent kijáró, csak a nép boldogságát, örömét kereső mindenható mindenhatót, járásra, megyére, régióra kiterjedő Supermant.
aug. 2
10:16
Kell-e nekünk bankunió? (Alternatív Energia)
Amikor két esztendeje Helmut Kohl  gyászszertartása zajlott, sokak figyelmét talán elkerülte, hogy a korábbi nyugat-német, majd német kancellár koporsóját nem hazája, hanem az Európai Unió kék, csillagos lobogója borította. A veterán politikus volt ugyanis az első, akit az európai közösség tekintett saját halottjának. Az viszont már nálunk is kellő
aug. 2
10:18
Klímaváltozás a műtőben (Alternatív Energia)
Jó reggelt kedves Kórházszövetség!
aug. 2
10:30
Jelzésértékű, hogy Ursula von der Leyen az elsők között tárgyalt Orbán Viktorral (BorsOnline)
Európa markáns vezetőit fogadja, keresi fel első körben az Európai Bizottság (EB) nemrég megválasztott elnöke. Az, hogy Ursula von der Leyen Orbán Viktorral az elsők között tárgyalt, a magyar kormány szerepét még inkább kiemeli, állapította meg az M1-nek nyilatkozó szakértő.
aug. 2
10:33
Leomlott a ceglédi kórház kerítése (ATV)
"Nagy robaj riasztotta július utolsó keddjén este a békésen tévézgető, olvasgató, beszélgető embereket a Lövész és a Vadász utcák találkozásánál, az óvoda környékén. A zaj oka, hogy ledőlt a kórház kerítésének egy szakasza" - olvasható a "Helló Cegléd" nevű Facebook-oldalon, amit a hvg.hu vett észre.
aug. 2
10:36
Rubik Ernő nem kockáztat: nem költ feleslegesen, szerencsejátékra (Pénzcentrum)
Rubik Ernő 29 éves volt, amikor ötletes kockajátéka elkezdte meghódítani a világot, és rövidesen milliók kedvencévé vált. A hirtelen jött siker miatt azonban később sem változtatott életén.  A feltaláló nemrég ünnepelte 75. születésnapját...
aug. 2
10:45
Tarlós: Karácsony is politikai szerencselovag (Ripost)
Tarlós István szerint a budapestieket blöfföléssel, hergeléssel, lózungokkal nem lehet félrevezetni, a fővárosi önkormányzati rendszer és annak irányítása nem valóságshow.
aug. 2
10:48
Együtt lopott apa és fia: mások méheivel próbálták pótolni saját elhullott állományukat (Blikk)
Miután saját méheik elpusztultak, loptak maguknak újakat a csabacsűdi méhészek. 43 kaptárral károsították meg a tulajdonosokat.
aug. 2
10:50
Vigyázat, csalók áldozata lehet minden Spar-vásárló! – Az áruház feljelentést tett, nyomoz a rendőrség (Blikk)
Riasztást adott ki a SPAR: ismeretlen csalók próbálják átverni az áruházlánc vásárlóit. A tettesek az interneten terjesztenek a SPAR nevében 25 ezer forint értékű kuponokat, amelyek hamisak, ugyanis semmit sem érnek.
aug. 2
10:54
„Az ellenzék csak veszekedni akar, nem építeni” (Igényesférfi.hu)
Kósa Lajos volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége.
aug. 2
11:00
Bevásároltak a magyarok - megugrott a kiskereskedelmi forgalom (Menedzsment Fórum)
Júniusban a nyers adat szerint 4,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Keresés