Nem Budapesten, de még csak nem is a közelében bukott le a legtöbb részeg sofőr a lakosság számához viszonyítva: ugyanis Somogybabodon nagyjából 10 lakosra jutott egy ittas vezetési ügy. A fővárosban Budán a legrosszabb a helyzet a listavezető...
A gyakran – főleg az ellenzékiekkel – szigorú házelnök ezúttal túlságosan is megengedőnek látszik. A jó magyar fogalmát igyekezett meghatározni, de elég szűken mérte az ismérveket. Szerinte azok tartoznak ebbe a csoportba, akiknek 3-4 gyerekük van, hozzá 9-16 unokájuk, valamennyien magyarul beszélnek és elkötelezettek a nemzet ügye iránt. Ez persze
Magyarországon kívül nincs ország Európában, ahol egy ilyen érettségi-botrányt túlélne az oktatási miniszter. Kásler Miklóst azonban nem a képességeiért választották, nem felelős semmiért, nem dönt semmiről. A mi kormányzati struktúránkban amúgy is csak egyetlen hiba van: Orbán Viktor haragjának kivívása. A miniszterelnök pedig láthatóan nem harags
Január elseje és július vége között majdnem 20 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak az arra jogosultak, így immár 190 ezer gyermek pénze kamatozik babakötvényben - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek.
Ne hergeld őket – mondta a nagyapja az apjának 1944-ben, a Nagyatádi Szabó és a Dob utca sarkán. Az apja talán túl lassan fűzte a cipőjét, talán túl kereszténynek nézett ki ahhoz képest, hogy a zsebe fölött ott volt a csillag. Mozogjál már, zsidó! – A két nyilas szemmel láthatóan mind türelmetlenebbül viselte a helyzetet. Hogy megúszták, csak annak
Nagy István agrárminiszter és Hubert Schulte-Kemper, a német tulajdonú FAKT AG vezérigazgatója ez év március 19-én jelentették be, hogy a német vállalkozás Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti és élelmiszer-feldolgozó központját hozza létre Bezenye és Hegyeshalom határában fekvő 300 hektáros területen. A beruházás keretében 30 hektáron üvegházakat
Azt hittem, a budapesti parkolási társaságokról mindenütt, minden rosszat elmondtak már, de tévedtem. A józsefvárosi gárda borítani volt képes az aljassági papírformát. A NER-nek azt a csodálatos kapuját nyitották nagyra, ami a jogszerű és a tisztességes között tátong. Vagyis valószínűleg jogszerűen jártak el, de biztosan tisztességtelenül. Sőt, ne
Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság megközelíti a 115 millió forintot.
Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság pedig megközelíti a 115 millió forintot.
A fiatal lányt azzal hitegették, hogy a kuncsaftokkal végzett szolgálatokért cserébe rengeteg pénz üti majd a markát, ám az az ígért összegnek nyomát se látta.
A nemzetiségi választás le fogja lassítani a szavazást, ezért nem lesznek meg gyorsan az eredmények október 13-án, de a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna cím műsorában megígérte, hogy nagyon igyekeznek majd. Az átjelentkezőkre egyébként idén új szabályok vonatkoznak, a szervezet elnöke ezeket is elmondta.
Egyszer és mindenkorra ki kellene tiltani a forgalomból azt, aki vezetés közben okostelefont használ - vélekedetett Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Újabb tanúk jelentkeztek, akik állítják, a lelkész feleségének háta mögött szült gyereket az evangélikus otthon jogásznője. Régóta takargatott, elhallgatott sérelmek kerülnek napvilágra, kiszolgáltatott emberek jelentkeznek sorra, hogy elmondják, mit tett velük a Donáth család. "Kurvácskáim!" - így szó
A minőség nem árkérdés, minden árszínvonalon lehet jót kínálni – mondta a Népszavának Laposa Bence borász, a Balatoni kör elnöke, akit a szálloda- és lakópark-építésekről, a balatoni halról és borról is kérdeztünk.
Magyarországon a klímaváltozás szempontjából nincs krízishelyzet, de arra fel kell készülni, hogy a kedvezőtlen hatásokat nem lehet kerítéssel megállítani - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem víztudományi professzora az M1 aktuális csatornán kedden.
Berki Krisztián programot hirdetett. Mint mondta, „vezetőként, menedzser szemléletű emberként" is az a célja, hogy amit közösen eldönt az emberekkel, azt véghezviszi és megvalósítja.
Harmadik alkalommal indította el Szívószálmentes Augusztus kampányát a Felelős Gasztrohős Alapítvány. A hónap során arra kérik a lakosságot, fokozottan figyeljenek arra, hogy ne kerüljön szívószál a poharukba. Megkönnyíti a vendégek dolgát, hogy több étterem és – idén újdonságként – néhány strand és mozibüfé is csatlakozott a kihíváshoz.
A felhőtlen nyaralásnak nem csak a váratlan rossz idő állhat az útjába. Az elmúlt években külföldre turistaként utazó magyarok csaknem fele (47%) számolt be arról, hogy érte valamilyen káreset vagy kellemetlenség.
A szabad felhasználású személyi hitelek legjellemzőbb felhasználási célja a lakásfelújítás, míg a lakáshiteleknek elenyésző részét fordítják felújításra. Azaz a magyarok lakásvásárlásra inkább vesznek fel drágább személyi...
Egy budapesti 53 éves férfi lakásában a hatósági ellenőrzés során a kéményseprő szakember több szabálytalanságot is észlelt, ezért javításra szólították fel.
Közzétették Varga Judit igazságügyi miniszter friss vagyonnyilatkozatát, ennek tanúsága szerint már nem részesül havi 300 ezer forint juttatásban hivatali lakáshasználat címén, vette észre az Mfor.
Az idei továbbtanulásról már biztosan lecsúszott az a húsz szinyeis diák, akiknek érettségi eredményét megsemmisítette a vizsgabizottság. Az érintett szülő elmondta, hogy „gyakorlatilag folyamatosan bombázták a hivatalt”, a miniszterhez is kérelmet nyújtottak be, ezeket azonban „egyszerűen meg sem hallják”. Vrana Ildikó azzal sem ért egyet, hogy eb
Júliusban 5 százalékkal csökkent a hétüléses használt autók átlagára, ami arra utal, hogy megkezdődött a csere, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását igénybe vevők piacra dobták régi autójukat - hívta fel a figyelmet a JóAutók.hu az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Kiemelkedő vagyongyarapodást értek el a második negyedévben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak. Az összvagyonuk 5,8 százalékkal 1398 milliárd forintra nőtt. A munkáltatók...