Több mint megkétszereződött az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma a tavalyi év első félévéhez képest, derül ki a Duna House elemzéséből. Az év második feléhez viszonyítva is erőteljes, 35 százalékos a növekedés. A nagyértékű ingatlanok a fővárosi belső kerületekben jelennek meg legnagyobb számban, de egyes Balaton-parti
Az atomerőmű-bővítés már a 2000-es években is túl nagy üzlet volt ahhoz, hogy a szakértőkre bízzák. Akkoriban a politikusok a saját álláspontjuk megerősítésére úgynevezett megalapozó kutatásokat rendeltek: olyan túlárazott tanulmányokat, amelyek egyrészt fölvetették a klientúrafinanszírozás alapos gyanúját, másrészt azt a képzetet keltették, hogy a
Arról most nem szavaznék, hogy eleve jó ötlet volt-e a Coca-Cola részéről az esélyegyenlőségre helyezni a hangsúlyt egy olyan országban, amely folyamatos morális züllésben van. Egy olyan országban, ahol a hatalom kizárólag a hatalomtechnikai szempontok alapján gondolkodik, cselekszik; ahol alpesi magasságokat ér el a korrupció, ahol éheztetik az or
Apró szobákban élnek, lepusztult közös mosdókat használnak a lakók – a közlekedési szakszervezet szerint börtönre emlékeztető körülmények várják a BKV sofőrjeit.
Az óra ketyeg. Ezt nappal nem hallani. De a pislákoló petróleumlámpánál pisszenés nélkül virraszt Balogh Imre és Baloghné. A kemencéből égett tej kozmás szaga árad. Undorító. Szellőztetni nem lehet. A kemence szája előtt dikó. A házaspár felhúzott lábbal azon gubbaszt. Egymás kezét fogva. Utoljára az esküvőjükön tették. Húsz éve. A ketyegésbe egys
Modern házakból is lehet zegzugos kis utcát építeni, lehet olyan teret formálni, ami kívülről, a külső utakról nem látható és nem is sejthető. Ha az egész háztömb csupa egy időben és hasonló stílusban épült házból áll, feltételezhető, hogy gondos és hozzáértő tervezőmunka eredménye. Valaki elképzelte, felvázolta ezt az épületegyüttest, mások pedig
A valóságshow-k világából ismerjük azt a játékos folyamatot, amikor a jelentkezők szimpátia alapján, a nézők szavazatitól függően jutnak be, illetve esnek ki a tévéműsorból. Ezek a műsorok lassan húsz éve tartják izgalomban a magyar tévénézőket.
Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Ezernyi program várja még azokat a fesztiválozókat, akik előző nap nem csapták szét magukat, vagy szeretnek korán kelni. Színház, cirkusz, strand, jóga, sakk és kézműves foglalkozások a teljesség igénye nélkül.
A Viking társaság folyami hajóinak felülvizsgálatát és az új típusú hajók betiltását indítványozzák a dunai hajókatasztrófa kapcsán — közölték a Magyar Nemzettel sértetti jogi képviselők.
Két könnyed és szórakoztató űropera, négy galaktikus, 30 ezer bolygó között dúló űrháborúban játszódó kalandregény, egy ifjúsági fantasy, valamint egy sci-fi és fantasy novelláskötet után ősszel ismét egy, a fiatalabb korosztálynak szánt önálló regénnyel, majd kalandregény-sorozatának ötödik kötetével jelentkezik a titokzatos On Sai névre hallgató
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint a francia államfő és a magyar kormányfő „szövetségén” bukott meg az ő bizottsági elnöksége – írja az Azonnali.hu. A CSU politikusa úgy véli: Orbán és Macron ezzel nagy károkat okozott az európai demokrácia ügyének.
40 fokban izzadnak az utasok az egyik pótlóbuszon, ami a 4-6-os villamos vonalán jár. A Közlekedő Tömeg mérése szerint a többi buszon se jobb a helyzet: mindegyiken 30 fok felett volt a hőmérséklet péntek délután. És a nagy hőség csak...
A rendszeresen zajló zaklatási ügyekről, sőt egy fojtogatásról is beszámol az egyik áldozat férje. Egyre kínosabb helyzetben a Momentum EU képviselőjének édesapja.
Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel konstrukciók rekordalacsony kamatozásának köszönhetően: júliusban másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz képest. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvételi aránya közel 20 százalékos növekedést mutat - közöl
A Sziget szervezői felkészültek a következő három napban várható nagy hőségre, számos intézkedéssel segítik a fesztiválozókat a 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet elviselésében - közölte Vető Viktória sajtófőnök. Az...
Nem egységes a magyarországi elektromosautó-töltők piaca, ahány hálózat, annyi szokás, és bár sok helyen ingyenes a szolgáltatás, egyre több üzemeltető cég vezet be tarifát, elsősorban a nagyobb teljesítményű állomásain - írta szombati lapszámában a Népszava.
Friss hírek érkeztek az összesített szakértői véleményből, leállíttatnák a Viking hajóit. Az is kiderült: a túlélők úgy emlékeznek, a Sigyn után érkező Idun egyszerűen átgázolt a vízben lévőkön.
175 centiméteres magassággal született a nyíregyházi állatpark legújabb zsiráfja. A kis állat még csak pár napos, de már olyan erős, hogy csatlakozhatott a többiekhez. Vele együtt már hét Rothschild-zsiráf él Nyíregyházán. Ezek a nagyra nőtt állatok leginkább Ugandában élnek.
„Bizonyos értelemben búcsút veszek a groteszktől, a politikától, a szabadságtól is. Engem mindig a másképpírás izgatott” – mondja Vörös István József Attila-díjas költő, író, műfordító, akit A szabadság első éjszakája című legújabb novelláskötete apropóján a mágikus realizmusról, a sci-firől és a Hraballal való kapcsolatáról is kérdeztünk.
Hiába telt el harminc év a tömegesebb megjelenésük óta, most se tudunk sokkal többet róluk, mint akkoriban: a Magyarországon élő kínaiak rejtélyes társadalmának nyomába eredtünk. Csak a biznisz érdekli őket, vagy a kultúrájukat is terjesztenék? Őrzik a hagyományaikat vagy magyarrá válnának? Mit gondolunk mi róluk – és ők rólunk? Knyihár Eszter Kína
Hiába telt el harminc év a tömegesebb megjelenésük óta, most se tudunk sokkal többet róluk, mint akkoriban: a Magyarországon élő kínaiak rejtélyes társadalmának nyomába eredtünk. Csak a biznisz érdekli őket, vagy a kultúrájukat is terjesztenék? Őrzik a hagyományaikat vagy magyarrá válnának? Mit gondolunk mi róluk – és ők rólunk? Knyihár Eszter Kína
Biztosan önök is láttak már elektromos rollerrel száguldozó embereket az utakon vagy a járdán, a gyalogosok között. Mivel Magyarországon gyakorlatilag egyetlen egy rollerre vonatkozó szabály sincs érvényben, ezért bármilyen sebességgel, bárhol, bárhogyan és bármikor közlekedhetnek ezzel a járművel. A Heti Napló riportja.
Kövér László szerint Magyarország ma ugyanazt kívánja magának, mint a szomszédainak: valamennyien legyenek erős és cselekvőképes, regionális együttműködésre kész és képes nemzeti államok, amelyek minden többségben és kisebbségben élő nemzeti közösség számára biztosítani tudják a szülőföldön a biztonságot, a nemzeti méltóságot és a gazdasági növeked
Rengeteg műanyagot állítottak elő tavaly Maygarországon, ám jó hír, hogy az újrahasznosítás is pörög. 355 cég adataiból készült jelentés, amelyben az áll: rendkívüli tempóban bővül a PET-palackok feldolgozása is. Nagyjából...
Ingyen ad ásványvizet utasainak a MÁV-Start a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon a hőségriasztás ideje alatt - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szombaton az MTI-vel.
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a két holland fiatalnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint marihuánát és MDMA tartalmú tablettákat értékesítettek a budapesti Sziget fesztiválon - közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.
Elkészült az online táborminősítő rendszer, amely háromszáz kérdéses kérdőív kitöltése után, a válaszok alapján egytől öt sátorig minősíti a táborokat – közölte a Táborfigyelő portál ügyvezetője.
A helyi lakosság a fonott kerítéseken át szemléli az eseményeket. Andrea, a csenevész kis másodasszisztens, rövidgatyában és dugig tömött övtáskával a derekán, óriási bakancsban trappol föl-alá a díszletben, melléhez szorított dossziéval, kezében almával, amin reggel óta egyetlen harapásnyom barnul, és közben vékony hangján kiabál. – Felvesszük mé
Több helyen közterületi vízcsapokat is megnyitottak a szombattól hétfő éjfélig elrendelt hőségriasztás miatt az országban. Van, ahol klimatizált helyiségeket nyitottak meg a betérők előtt.
A Dikh Tv, az első magyarországi roma televízió ismertsége néhány héttel ezelőttig annak ellenére szórványos volt, hogy Facebook-közvetítéseiket ezrek követték, és a YouTube-csatornájukra feltöltött Minden álmod című sorozat egyes epizódjai milliós nézettséget értek el. Óriásplakátokról tudni, a tematikus program szeptembertől szintet lép, bekerül
Rengeteg autós használja a hazai utakat, amelyek közül jó néhány fizetős is. A fizetési folyamat mögötti rendszerre is néha ráfér egy kis gatyába rázás, ami pont ezen a hétvégén lesz. Itt vannak a fontos tudnivalók!
„Ahová én célzok, az a Szenes Iván és a Radnóti Miklós közötti spektrum” – nyilatkozta egy a kötete kapcsán vele készített interjúban Pajor Tamás, elég tágra, ugyanakkor mégis nagyon konkrétra szabva annak a tölcsérnek a száját, melyen keresztül az olvasó belehömpölyög a dalversek könyvformájú butéliájába. A palackhasonlat szándékos, sőt az irány
A nyílt pályán kellett megállítani két, egymással szembe közlekedő intercity vonatot péntek délután egy rossz irányba álló váltó miatt. A Heves megyei Hort-Csány és Vámosgyörk állomások között végül azért nem történt tragédia, mert az egyik mozdonyvezető időben észrevette a hibát. A két szerelvényen összesen 274 ember utazott. További részletek a v