2019. augusztus 5. hétfő

aug. 5
9:12
Figyelem! Az orvos szerint ezeket jó tudni a nyári megfázásról (Blikk)
A nátha nem válogatja meg az évszakokat: bárkit utolérhet a legnagyobb kánikulában is, amikor gyanútlanul készülődik a vakációra. A megfázásnak több oka is lehet. Dr. Somogyi Katalin, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa az alábbiakban összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat, illetve arra vonatkozóan is tanácsot ad, hogyan kúráljuk magunkat m
aug. 5
9:18
Ennek sokan nem örülnek majd: tovább emelhetik a csipszadót (Blikk)
21 milliárd forint bevételtöbbletre számít a kormány.
aug. 5
9:36
Nem mind esély, ami HEP - Szinte minden önkormányzatnak van esélyegyenlőségi programja, csak soknak kevés az értelme (Alternatív Energia)
Az esélyegyenlőségi programot majdnem mindegyik település elkészíti, máskülönben nem kaphat pályázati támogatást. A többi azonban már az önkormányzatok tisztességén múlik.
aug. 5
9:36
Alföldi Róbert: „A szerelem, az szerelem” (444.hu)
A Fidesznek sikerült elérnie, hogy az egyik legértékesebb celeb ingyen reklámozza a kólát.
aug. 5
9:45
Kilenc hónapos töltött káposztát szolgáltak fel egy román étteremben (ATV)
Egy lugosi étteremben szolgálták fel a közel kilenc hónapos töltött káposztát. A romániai Főtér azt írja, a karácsonyra készített, de megmaradt adagokat lefagyasztották, abban reménykedve, hogy a vendégeknek nem tűnik fel a majd egy éves étel.
aug. 5
9:51
Új teória született a Fenyő-gyilkosságról (SzMo)
Egy levél szerint Fenyő János azért halt meg, mert 'kihagyta az ukránokat egy üzletből'.
aug. 5
10:03
Népszerűek a családvédelmi akcióterv új elemei (Ripost)
Az első napokban szinte megrohanták az emberek a kormányablakokat, hiszen olyan támogatási formák indultak, amelyek korábban nem voltak.
aug. 5
10:06
Kiadták a veszélyjelzést: ismét durva zivatar csap le az országra (Pénzcentrum)
Hétfőn egy-egy helyen, főként kora délután az északkeleti, illetve este a nyugati határvidéken kialakulhat zivatar, melyhez megerősödő, esetleg viharossá (~ 60 km/h) fokozódó szél társulhat. Hétfőre több megyére is veszélyjelzést...
aug. 5
10:09
"Csak lila köd jut az újpestieknek" - Déri Tibor, az ellenzék IV. kerületi polgármesterjelöltjée (Alternatív Energia)
Ugyanaz az urambátyám rendszer jellemzi Újpestet is, mint az egész országot – mondta Déri Tibor, a hat ellenzéki párt által támogatott polgármester-jelölt.
aug. 5
10:15
40 százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz-KDNP (BorsOnline)
Az EP-választás óta negyven százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártok előtt, a kormánypártok népszerűsége továbbra is 50 százalék felett van. Az ellenzéki pártok szimpatizánsi köre ezúttal is alacsonyabb, a második helyért folytatott virtuális versenyben a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom fej-fej mellett állnak - d
aug. 5
10:18
Fuldokló gólyát mentett meg egy kondorosi horgász (Blikk)
A kondorosi varrodai tavon került életveszélyes állapotba augusztus elsején délután egy gólya.
aug. 5
10:24
Van remény: papír szívószálakat vezet be a Tetra Pak Európában (Blikk)
Ezzel az első olyan italoskarton-gyártó cég a régióban, amely könnyen lebomló szívószálakat biztosít termékei mellé.
aug. 5
10:42
"Csak lila köd jut az újpestieknek" - Déri Tibor, az ellenzék IV. kerületi polgármesterjelöltje (Alternatív Energia)
Ugyanaz az urambátyám rendszer jellemzi Újpestet is, mint az egész országot – mondta Déri Tibor, a hat ellenzéki párt által támogatott polgármester-jelölt.
aug. 5
10:48
Végre a Coca-Cola is megszólalt plakátügyben (444.hu)
„Valóban szeretnénk üzenetet közvetíteni: a hitünket abban, hogy mindenkinek joga van a szeretetre.”
aug. 5
10:51
Buying a ticket on the train kalauznál! - Így informálták az utasokat Zala megyében (ATV)
A Zala megyei Vonyarcvashegy vonatállomáson az érdeklődő utasokat az alábbi felirat fogadta a jegyvásárlással kapcsolatosan: Jegy vásárlása a vonaton, a kalauznál! Németül, angolul, csehül és oroszul is informálták az utasokat, azonban a kalauz szót nem sikerült egyik nyelvre sem lefordítani.
aug. 5
11:03
Nézőpont: A DK és a Momentum az ellenzék élén (Igényesférfi.hu)
Erősebb lett az MKKP az LMP-nél, a Fidesz toronymagasan vezeti a pártok népszerűségi listáját – derült ki egy júliusi közvélemény-kutatásból.
aug. 5
11:06
Negyven százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz az ellenzék előtt (Ripost)
Az EP-választás óta negyven százalékpontos előnnyel vezet a Fidesz-KDNP az ellenzéki pártok előtt, a kormánypártok népszerűsége továbbra is 50 százalék felett van.
aug. 5
11:15
Három fideszes birkózik Szarvason a polgármesteri posztért (Alternatív Energia)
A régóta kormánypárti városban komoly belharc kezdődött az önkormányzati választás előtt.
aug. 5
11:17
Túlhajszolt óvónők pesztrálják majd a kicsiket szeptembertől (Alternatív Energia)
Ráadásul az óvodapedagógusi fizetés is szerény.
aug. 5
11:39
Hunvald György újra polgármester lenne (Igényesférfi.hu)
Bővült az ellenzéki kínálat Erzsébetvárosban.
aug. 5
11:51
Mostanra érnek újra annyit a magyar fizetések, mint a válság előtt (SzMo)
2008 és 2019 között harmadával nőttek a keresetek.
aug. 5
12:06
Kegyetlenül bánt kutyáival egy berettyóújfalui nő, enni sem adott nekik (Blikk)
Berettyóújfalu – Láncra verve, árnyék és víz nélkül tartotta kutyáit egy 42 éves nő.
aug. 5
12:18
Boka a nap hőse: a gyanúsított házáig vezette az eb a rendőröket (Blikk)
Igazán jó szimata van Bokának, a kétéves szolnoki rendőrkutyának, amely egészen a tolvajig vezette a rendőröket.
aug. 5
12:21
Reagált a Coca-Cola a fideszes Boldog István kirohanására (Alternatív Energia)
„Hiszünk abban, hogy mind a hetero-, mind a homoszexuálisoknak joga van azt a személyt és úgy szeretni, ahogy nekik a legjobb”
aug. 5
12:36
Kiderült: sokan örülnének környezetbarát eszközöknek a strandokon (Blikk)
Tízből kilenc magyar internetező szívesen venné, ha a strandokon elérhetőek lennének környezetbarát eszközök (pl. kulacsok, poharak, táskák), 45%-uk pedig akár fizetne is ezekért – derül ki a Jófogás környezettudatos strandolási szokásokat vizsgáló online felméréséből.
aug. 5
12:39
Farkas Bertalan sosem felejti el, hogy megkérdőjelezték a repülését (ATV)
A nyolcvanas években ünnepelt sztár volt, a rendszerváltással azonban fordult a világ, és még azt is megkérdőjelezte egy képviselő, hogy egyáltalán megjárta a világűrt – egyebek mellett erről mesélt az első magyar űrhajós a Heti Napló stábjának, akiknek 70. születésnapja alkalmából elevenítette fel régi emlékeit.
aug. 5
12:45
136 ezer forintot keres 4 év után egy óvodapedagógus (SzMo)
Jelenleg 700 óvodapedagógus hiányzik az országban, egyikük szerint pedig mindez az alacsony fizetésnek köszönhető főképp.
aug. 5
12:57
Visszacsábítaná Szélt az LMP-be az új társelnök (ATV)
Belső béke megteremtése, a párton belüli és körüli emberek visszatalálása az LMP-hez – ilyen és ehhez hasonló célokkal kezdte meg társelnöki mandátumát Kendernay János a zöldpárt élén. Mint mondta, „szíve szerint” Szél Bernadettet is visszavinné, aki az atv.hu-nak elmondta, hogy ez „kizárt dolog”.
aug. 5
13:06
Budapest–Balaton-bicikliút: már kész kellene lennie, de még neki sem álltak (Blikk)
Egyelőre nem tudni, mikor adják át az egyes szakaszokat.
aug. 5
13:12
Gyász: meghalt Gergely László újságíró (Blikk)
Életének 69. évében elhunyt Gergely László újságíró.
aug. 5
13:12
Bűncselekménnyel gyanúsított üzletembernek akarnak menedékjogot adni (Ripost)
Minden ellenkező állítással szemben az Európai Unió Bírósága (EUB) nem adott és nem is adhatott magyar menekültstátust a Helsinki Bizottság ügyfelének, a magát politikai üldözöttnek valló Alekszij Torubarovnak.
aug. 5
13:24
Gyerekek égtek meg egy pomázi családi háznál (Blikk)
Két gyerek égett meg egy pomázi családi ház udvarán hétfőn. Szerencsére nem történt nagy baj az első információk szerint, de égési sérülésekkel vitték őket kórházba.
aug. 5
13:30
Hunvald György nem adja fel, nagy bejelentést tett (Infostart)
Hunvald György bejelentette: független polgármesterjelöltként akar indulni Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választáson.
aug. 5
13:30
Közterület-felügyelők vigyáznak a pesti kerékpárosok biztonságára (Blikk)
A budapesti biciklisek már több, mint száz alkalommal kértek telefonon segítséget a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) felügyelőitől, a kerékpárutakon szabálytalanul parkoló autósok miatt.
aug. 5
13:33
Most jöttek fel a bérek a 2008-as válság előtti szintre (ATV)
Ha a teljes vállalati szférát nézzük, és azzal is számolunk, mekkora infláció volt időközben, látszik: csak arra volt jó az elmúlt évek béremelkedése, hogy visszajussunk a válság előtti szintre.
aug. 5
14:12
Éveken át Mesterházy Attila belépőjével mehetett a parlamentbe Rogánék üzlettársa (444.hu)
Se az MSZP, se a szocialista képviselő nem tudja, mire használta a belépőt a Fidesz kedvenc biztonsági cégének tulajdonosa.
aug. 5
14:12
Itt a bizonyíték: ez a magyar népbetegség egyik leghatásosabb ellenszere (Pénzcentrum)
Vonzó sportág-e a futás? Sportolnak-e rendszeresen a kisgyerekesek? Nők vagy férfiak futnak többet? Egyáltalán miért vágunk bele a futásba? 1000 ember részvételével készítettek friss felmérést futási szokásainkról. Újra és újra...
aug. 5
14:15
Gyurcsányék miért alkalmaznak egy korrupt bürokratát Brüsszelben? (Ripost)
Gyurcsányék a lebukás után magyarázkodni kezdtek, azonban a szocialista tanácsadó szerződését a mai napig nem mondták fel, mondván, hogy az hamarosan lejár.
aug. 5
14:21
Az idei július volt a legmelegebb világszerte (ATV)
A valaha mért legmelegebb július hónap volt a világon 2019 júliusa, amely páratlan hőhullámmal párosult Európában - jelentette be hétfőn a Copernicus európai kutatóintézet.
aug. 5
14:30
Fideszes indulna fideszes ellen a polgármesterségért, de még a helyi Fidesz is bedobhat valakit Szarvason (444.hu)
A Fidesz még nem döntött.
aug. 5
14:51
Most már biztos: az idei volt a Föld legmelegebb júliusa (Igényesférfi.hu)
Magasabb volt a hőmérséklet, mint 2016 júliusában.
aug. 5
14:57
DK: Hunvald bejelentése egyéni akció (ATV)
Nincs fontosabb az októberi önkormányzati választáson, mint hogy az ellenzék a lehető legtöbb helyen leváltsa a Fideszt, és országszerte demokraták vezessék a városokat, kerületeket, falvakat – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
aug. 5
15:09
Novák szerint az ellenzék alkalmatlan és szerencsétlen (ATV)
A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a babaváró támogatást több mint 4600 házaspár igényelte, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 8000 kérelem érkezett, és a jelzáloghitel-elengedés is "jól teljesít" - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságü
aug. 5
15:15
Többet ér a bére, mint 2008-ban? Szavazzon! (ATV)
A magyar bérek reálértéke mostanra kúszott fel a 2008-as szintre. Az Ön bére hogy alakult 11 év alatt?
aug. 5
15:18
Próbálják megállítani a sertéspestis terjedését Magyarországon (Infostart)
Július végén megjelent az országos főállatorvos határozata az afrikai sertéspestis (asp) magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről, amely részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit.
aug. 5
15:39
Összefogással mentették meg egy nő életét Kőszegen (Alternatív Energia)
A mentésirányító utasításai alapján az újraélesztést is megkezdte az a bejelentő, aki egy utcán összeesett, 65 év körüli nőhöz mentőt hívott.
aug. 5
15:39
Óriási bajban a Barcelona, hatalmas botrány Griezmann körül (ATV)
Az FC Barcelonára nézve aggasztó híreket közölt a spanyol El Mundo nevű napilap az internetes felületén. Az Atlético Madridhoz és a laphoz is eljutott az az e-mail, amelyben az olvasható, ahogyan a katalánok Antoine Griezmann-nal egyeztettek – még márciusban.
aug. 5
15:45
Ölelhető „barátokat” készít beteg gyerekeknek egy csoport önkéntes (SzMo)
Rab Tímea és Man Viktória önkéntes 'csapata' kis figurákat horgol elsősorban daganatos beteg gyerekeknek. A kezdeményezéshez akár te is csatlakozhatsz!
aug. 5
15:54
Orosz metrógyártóval vágott közös üzletbe a londoni magyar nagykövet (444.hu)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábban a Századvég kuratóriumi elnökhelyettese volt.
aug. 5
16:12
Saját ingatlan? Család? A talajvesztett generációnak egyik sem számít (Pénzcentrum)
Egyre fontosabb az Y és Z generáció számára, hogy egy vállalkozás vagy egy munkahely milyen hatással van a társadalomra. Egy kutatás rámutatott, a mai 20-36 év közötti fiatalok szívesebben utaznának, minthogy lakást vegyenek. Talajvesztett...

Keresés