Izgalmas fazonok térnek vissza a nyár utolsó napjaiban, még nem késő hordani őket! Ha pedig nyaralás előtt állsz, akkor kötelező egy ilyen darabot venned! Válassz magadnak egy igazi retró szandált, csak éppen új kivitelben!
A kétnapos vízilabda-fesztiválon péntek este ismét lejátszották a 2000-es sydney-i olimpiai döntőmérkőzést, melyen a Kemény Dénes vezette Millennium Masters vízilabdacsapat újra legyőzte az orosz masters válogatottat.
Szombaton diákok, szülők és pedagógusok tüntetnek a köznevelési törvény módosításával szemben. Az új szabályozás – többek között a kötelező óvodáztatási és iskoláztatási kor, vagy épp a magántanulói státusz megszüntetése – korlátozza a szülők Alaptörvényben rögzített, neveléshez való jogát. A Hetek cikke.
A jegybankelnök volt felesége annyit mondott, "gyertek!", és az öt verőember már ütötte is az LMP frakcióalkalmazottját. Az volt a bűne, hogy nem törölte a képet.
Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő - mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán.
Biztos jövőképe van Péccsel kapcsolatban a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Vári Attilának, a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért polgármester-jelöltjének, akit kész támogatni a kormány – mondta Gulyás Gergely a baranyai megyeszékhelyen.
Átalakítja a szakképzést a kormány – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán, vázolva a főbb, várható változásokat. Palkovics a tanárokhoz is szólt.
„Ez az egyetlen hely a földön, ahol nem kell szégyellnem, ha véletlen telefingom a szexpartnerem pofáját. Itt mindennek, ami NŐ-ből jön, felbecsülhetetlen értéke van” – olvasható a július végén megjelent, A szatír állatkertje című novellaegyüttesében, s ez nemcsak a Jóságos Szatír kastélyára értendő, de magára a könyv szövegére is, melyből érzékeny
A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek szombati közös tanévnyitóján, Pécsen.
Majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat 2019-ben és 2020-ban - mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat napján, szombaton a budapesti Városligetben.
Az eredetileg megcélzott ötezer aláírás fele már összegyűlt az aHang és a Levegő Munkacsoport online petícióján, amelyben a kezdeményező szervezetek a budapesti Duna-partok extrém módon szennyezett levegője miatt tiltakoznak.
Pálinkás József egy interjúban azt mondta, komoly változást csak olyan politikai formáció hozhat, amelyik „képes a jelenlegi esztelen megosztottságot feloldani”.
Horváth Ildikó kiemelte, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz – köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép – beszerzésére nyílik lehetőség.
"Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhákat a mentősöknek. Középkori állapotok uralkodnak Orbánék miatt" - olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek - közölte szombaton a Magyar Posta az MTI-vel. Közlésük szerint a Magyar Posta és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. összesen 13 millió tankönyvet szállított ki 4091 iskolába. Az...
Hiába fogadta el pénteken 19:3 arányban a kamara fogorvosi tagozata az államtitkár javaslatát, a tiltakozó akcióra készülők kitartanak a demonstráció mellett.
Az LMP frakció alkalmazottja, Nuszbaum Tibor balatonakarattyai nyaralásán vette észre, hogy Matolcsy György jegybankelnök volt felesége, a település polgármestere, Matolcsy Gyöngyi marcipánt osztogatva kampányol az újraválasztásáért - olvasható a 24.hu-n.
A kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pécsi tájékoztatása szerint. A politikus hozzátette: sem nem sok, sem nem elég az egyházi iskolák száma az országban, az egyházak pedig nélkülözhetetlenek.
A magyarok közel fele tart attól, hogy utazás közben ellopnak tőle valamit. Attól viszont kevesen félnek, hogy másnak kárt okoznak - derül ki egy friss felmérésből. A lopás és a csomag sérülése miatt izgulnak a leginkább...
Az időbeosztás iskolához igazítása fontos a nyár utolsó napjain, de ez annak az ideje is, hogy együtt legyen a család az év közbeni rutin beindulása előtt – mondta az InfoRádiónak Joó Kinga, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese.
Országos diáksztrájkot hirdettek a köznevelési törvény módosítása ellen tüntetők a Kossuth téren. A szervezők arra kérték a diákságot, hogy szeptember 13-án ne menjenek iskolába. A pedagógusok még nem döntöttek arról, hogy lesz-e munkabeszüntetés, mert nem akarnak jogellenes sztrájkba kezdeni. A türelem azonban véges - fogalmazott a PDSZ elnöke. To
A Kétfarkú Kutya Párt is indít önkormányzati képviselőjelölteket a választáson. Saját bevallásuk szerint a Holdon és a Szíriuszon már eddig is voltak jelöltjeik. Most Budapesten a 2-dik, a 12-dik, a 14-dik, a 15-dik kerületben és Csepelen mérettetik meg magukat. Vidéken pedig Ajkán, Fülöpjakabon, Orfűn és Perbálon szeretnének a helyi képviselőtestü
Az 5 találatos szelvény várható főnyereménye a 35. játékhéten ugyanis 993 millió forint volt, jöjjenek a nyertes számok!
A köznevelési törvény módosítása ellen tüntettek Budapesten szombaton, az eseményt középiskolások szervezték. A demonstráció végén bejelentették, hogy szeptember 13-ára országos diáksztrájkot hirdetnek: minden tanulótól azt kérik, hogy maradjon otthon, így fejezze ki a tiltakozását.