2014-ben Szalay-Berzeviczy Attila több éves munkába és világ körüli utazásokba kezdett. A közgazdász-bankár és fotóművész az elmúlt években felkereste az I. világháború számos ismert és ismeretlen helyszínét, amiből egy különleges, nagyszabású könyv születik mind a magyar, mind a nemzetközi olvasók számára. Interjúnk!
Egykori? – reagált Nancy Googman Brinker cikkére Kovács, hangsúlyozva: hogy Magyarország továbbra is szilárd tagja a NATO-nak, és belefogott a kommunista rezsim bukása óta eltelt 29 év legnagyobb katonai fejlesztési programjába.
Kis túlzással némi szerencsére is szüksége van annak, aki szeretne bejutni a keszthelyi kórházba - sérülések nélkül. A bejárathoz vezető lépcsők egy részét évek óta kerítés zárja el, a másik, még használható szakaszon viszont hiányosak a lépcsőfokok - vagyis aki nem figyel, eleshet. További részletek a videóban.
Három, nagy robbanóerejű bombát semmisítettek meg a tűzszerészek azok közül, amelyek az elmúlt hónapokban kerültek elő a földből Budapesten. A szakemberek így mutatták be, hogy mekkora pusztításra képesek a világháborús eszközök még 75 év után is, és miért van szükség rendkívüli óvatosságra akkor, amikor kiemelik őket a földből. További részletek a