2019. július 25. csütörtök

júl. 25
11:39
Ezzel a rakománnyal indult az Országos Mentőszolgálat Tusványosra (Ripost)
Kedves meglepetéssel járul hozzá az első medvementes éjszaka után a nagyszabású rendezvényhez az OMSZ.
júl. 25
11:41
Szülői ágyakat kap harminckét kórház (hirado.hu)
379 ágyat osztanak szét.
júl. 25
11:41
Félmilliót kaphat évente, akinek a gyerekét nem vették fel a bölcsibe (Ripost)
Újabb segítséget kapnak a kisgyermeket nevelő családok. A szülők havi 40 ezer forint pénzbeli hozzájárulásra pályázhatnak július 31-től, hogy vissza tudjanak menni dolgozni. Ez a lehetőség megoldja azt az átmeneti gondot, hogy kevés a hely az állami bölcsődékben.
júl. 25
11:43
A kormány határozott nemet mond az Európai Bizottságnak (Ripost)
A magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós finanszírozást - mondta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban az igazságügyi miniszter.
júl. 25
11:45
Szülői ágyakat kap harminckét kórház (ATV)
A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 25
11:54
Új részletek a szinyeis érettségi botrányban (Infostart)
Az intézmény vezetőinek felelősségét vizsgálja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szabálytalan érettségi vizsga miatt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumban
júl. 25
12:03
Megint előállítottak egy hajléktalant, mert az utcán élt (ATV)
A Gyorskocsi utcai fogdába szállították a IX. kerületben előállított hajléktalant.
júl. 25
12:03
Tenerifére költözött az MSZP volt elnöke, innen ingázik képviselőként (SzMo)
Tóbiás József elmondta, hogy nem véglegesen mentek el tavaly ősszel, csak gyermeke betegsége miatt vált szükségessé a távozás.
júl. 25
12:27
Varga Mihály: új magyar brandeket kell felépíteni (ATV)
Új magyar brandek felépítését szorgalmazta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn egy, a versenyképesség témájában rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
júl. 25
12:33
Kábelátvágás okozott hálózati problémákat a Vodafone szolgáltatásában (hirado.hu)
Egy munkagép átvágta a hálózatot kiszolgáló egyik kábelt.
júl. 25
12:33
Egyes ügyekben évek óta nem döntött az Alkotmánybíróság (ATV)
Több, a kormány számára kényes ügyben évek óta nem döntött az Alkotmánybíróság – írja a 168 óra.
júl. 25
12:33
Csomagtartón utaztak a lajosmizsei vonat utasai (Igényesférfi.hu)
A Budapest-Lajosmizse vonalon rendszeresen elégtelennek bizonyul az ott közlekedő motorvonatok befogadóképessége.
júl. 25
12:33
A kor­mány ha­tá­ro­zott nemet mond az Eu­ró­pai Bi­zott­ság­nak (BorsOnline)
A ma­gyar kor­mány vissza­uta­sítja a jog­ál­lami kri­té­ri­u­mok­hoz kö­tődő uniós fi­nan­szí­ro­zást - mondta a Re­u­ters hír­ügy­nök­ség­nek adott in­ter­jú­ban az igaz­ság­ügyi mi­nisz­ter.
júl. 25
12:42
Több mint kétharmadon a Fidesz támogatottsága Budapesten (Ripost)
Budapest 23 kerületéből jelenleg 17-nek kormánypárti, konzervatív vezetője van. Az önkormányzati választásokon felerősödnek a helyi sajátosságok, sok esetben elég a törzsszavazókat megszólítani.
júl. 25
12:48
"Meghekkelte" egy munkagép az egyik mobilszolgáltató kábelét (Infostart)
A kábel sérülése okoz hálózati problémákat.
júl. 25
12:51
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a tranzitzónás éheztetések miatt (444.hu)
Pont ma is közbe kellett avatkozni a strasbourgi bíróságnak, hogy a magyar hatóságok adjanak enni egy ghánai férfinak.
júl. 25
12:57
Kihirdették a felvételi ponthatárokat, megindult a roham az albérletekért (ATV)
A felvételi ponthatárok kihirdetése után indul az egyetemisták és főiskolások rohama az albérletekért. A megnövekedett kereslet miatt az albérleti díjak is megnőnek, igaz csak néhány ezer forinttal. Az ingatlanpiaci elemző szerint ugyanis nagyobb mértékű áremelkedést nem tudnának kifizetni az albérletkeresők. Míg Budapesten átlagosan 160 ezer forin
júl. 25
13:00
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a menedékkérők éheztetése miatt (Alternatív Energia)
Brüsszel a menedékkérők éheztetése miatt eljárást indít, a Stop Soros miatt az EU bíróságára citálja Magyarországot
júl. 25
13:09
Kontrát: Nem dőlt el a migrációval kapcsolatos politikai küzdelem, de van remény (hirado.hu)
„Németország és Franciaország belpolitikai okokból erőlteti a migránsok elosztását.”
júl. 25
13:09
Júliusban fejenként 1,3 millió forinttal motiválta a kormány Kovács Zoltánt, Dömötör Csabát és Nagy Jánost (444.hu)
Ők hárman amúgy fejenként havi 1,3 millió forintot és 200 ezer forint cafeteriát keresnek, és még szolgálati autó is jár nekik.
júl. 25
13:11
Világháborús bombát hatástalanítanak pénteken a Városligetben (hirado.hu)
A VII. és XIV. kerületekben 500 méter sugarú körben lezárást és kiürítést rendeltek el.
júl. 25
13:15
Keresetet nyújt be az Európai Bizottság az Európai Unió Bíróságához a Stop, Soros! miatt (ATV)
A Bizottság nyilvánosságra hozta az erről szóló jelentést. Ezzel pedig bírósági szakaszba lép a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárás. A testület szerint ugyanis uniós jogba ütköznek azok a magyar rendelkezések, amelyek büntethetővé teszik a menedékjog és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységet. Szerintük
júl. 25
13:21
Bombát hatástalanítanak pénteken a Városligetben (ATV)
Világháborús bombát találtak a Városligetben, a robbanószerkezetet pénteken hatástalanítják a helyszínen. Emiatt a VII. és XIV. kerületekben 500 méter sugarú körben lezárást és kiürítést rendeltek el - közölte a fővárosi kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
júl. 25
13:33
Sosem találnád ki, melyik szakra volt a legmagasabb a ponthatár idén (Pénzcentrum)
Négyszázkilencven volt - az elérhető 500-ból - a legmagasabb ponthatár idén, a bejutáshoz ezt a Pécsi Tudományegyetem germanisztika alapképzésére jelentkezőknek kellett elérniük - közölte az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese...
júl. 25
13:42
Bomba a Városligetben - nagy lezárást rendeltek el (Infostart)
Világháborús bombát találtak a Városligetben, a robbanószerkezetet pénteken hatástalanítják a helyszínen. Emiatt a VII. és XIV. kerületekben 500 méter sugarú körben lezárást és kiürítést rendeltek el - közölte a fővárosi kormányhivatal.
júl. 25
13:51
Hollik István: A kormány készen áll a perre (ATV)
A kormány továbbra is kiáll a "Stop Soros" törvénycsomag és a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás mellett, mert azok Magyarország és a magyar emberek védelmét szolgálják - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.
júl. 25
14:03
Az összes földút eltűnhet 2023-ra Budapesten (hirado.hu)
Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat.
júl. 25
14:03
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarországgal szemben (Igényesférfi.hu)
A Bizottság a tranzitzónákban tartózkodó migránsok ellátását és a Stop Sorost is kifogásolta.
júl. 25
14:06
Munkagép vágott át egy kábelt, elhasalt a Vodefone hálózata (Alternatív Energia)
Csütörtökön délelőtt már akadoztak, kimaradtak a hívások. A szolgáltató szerint átvágták az egyik üvegszálas kábelüket.
júl. 25
14:15
Sírva fakadt a győzelem után Kapás Boglárka - kép (ATV)
Kapás Boglárkában felszakadtak az érzelmek miután a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében megszerezte az aranyat.
júl. 25
14:15
Mesterlövészt kellett hívni egy szabolcsi gázpalackhoz (Igényesférfi.hu)
A nyíregyházi hivatalos tűzoltókat egy garázstűzhöz riasztották.
júl. 25
14:21
Minden az alapanyagokon múlik – itt a nagy szegedi pizzakörkép (SzMo)
Ezernyi variáció létezik a pizzára. Lehet kerek vagy négyzetes, vastag vagy vékony tésztájú, készülhet kevés vagy sok feltéttel. A SunsEaty bloggere letesztelte a pizza-helyzetet Szegeden.
júl. 25
14:39
Visszakapja Gyárfás a 200 millió forintos óvadékot (ATV)
Az ügyészség indítványára a bíróság visszaadja a 200 millió forintos óvadékot a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak.
júl. 25
14:39
A HVG szerint őket kérné fel a kormány a Tudományos Akadémiától elrabolt kutatóhálózat irányítására (444.hu)
Maróth Miklós, az MTA volt elnökhelyettese lehetne a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetője. Rajta kívül 12 nevet szellőztetett meg most a HVG.
júl. 25
14:39
Tovább gyűrűzik az őssejtkrízis: életmentő szolgáltatás vagy átverés? (Pénzcentrum)
Magyarországon jelenleg 17 éve van lehetősége a szülőknek eltároltatni gyermekük őssejtmintáit magán sejtbankokban, ez idő alatt pedig számos fordulat történt: számos orvos vonta kétségbe a saját őssejt tárolásának hasznát, fejlődött...
júl. 25
14:39
Dr. Mihálffy Balázs: Dr. Beer Miklós nyugdíjba ment (Igényesférfi.hu)
Még rengeteg van benne! Isten őrizze Őt körünkben sokáig.
júl. 25
14:42
Visszakapja az óvadékot Gyárfás Tamás (Infostart)
Az ügyészség indítványára a bíróság visszaadja a 200 millió forintos óvadékot a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak.
júl. 25
14:45
Jogosan fordult az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz a Stop Soros miatt? Szavazzon! (ATV)
Az Európai Bírósághoz fordult az Európai Bizottság a Stop Soros törvénycsomag miatt. Ön szerint jogosan?
júl. 25
14:48
Fergeteges bulit csapott Nagy Feró Tusványoson (Ripost)
Hatalmas koncertet adott a 30. Bálványosi Szabadegyetemen Nagy Feró és a Beatrice.
júl. 25
14:51
Tovább terjeszkedik az OTP (Igényesférfi.hu)
Montenegró legnagyobb pénzügyi intézményét hozzák létre.
júl. 25
15:03
Suhajda Szilárd első magyarként felért a K2 csúcsára (ATV)
Suhajda Szilárd csütörtökön elérte a 8611 méteres K2-t; ezzel ő lett az első magyar hegymászó, akinek sikerült feljutnia a Föld második legmagasabb hegycsúcsára.
júl. 25
15:12
Szülői ágyakat kapnak a kórházak (Infostart)
A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója.
júl. 25
15:27
Párbeszéd: Vegytiszta gonoszság (Igényesférfi.hu)
Az Orbán-kormány embertelen és vállalhatatlan politikája méltatlan a hazánkhoz.
júl. 25
15:33
Suhajda Szilárd felért a K2 csúcsára (hirado.hu)
Suhajda Szilárd az első magyar hegymászó, aki feljutott a Föld második legmagasabb hegycsúcsára.
júl. 25
15:33
Rogán Antal hivatalosan többet keres Orbán Viktornál (SzMo)
Nyilvánosságra hozták az állami vezetők juttatásait.
júl. 25
15:45
Vizsgálatot indít az ombudsman, az onkológiai intézet főigazgatója visszautasítja a félrevezető politikai megnyilvánulásokat (Alternatív Energia)
Hivatalból indít vizsgálatot az ombudsman, az Országos Onkológiai Intézetben tapasztalható betegellátás körülményei miatt – értesült lapunk az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától.
júl. 25
15:45
Jogerősen elítélte a bíróság, a Fidesz most polgármesterként indítja (ATV)
Újrázhat Mokán István jelenlegi polgármester Sarkadon, miután továbbra is élvezi a kormánypárt támogatását. Az ügy érdekessége, hogy Mokán Istvánt költségvetési csalás ügyében jogerősen elítélte a bíróság. A Fidesz-frakció sajtóosztálya azt írta az atv.hu-nak, hogy „az ügy 2014 előtti, tehát a választók egyszer már döntöttek”.
júl. 25
15:51
A kormány jövőre 327 milliárd forintot szán a sportra (hirado.hu)
Budapest mára a világ egyik legjelentősebb sportfővárosa – jelentette ki Thomas Bach, a NOB elnöke.
júl. 25
15:51
„Sosem lehet tudni, hogy az a kicsi jó mikor fog kihajtani” (ATV)
Elekné Román Katalin számos programot, vetítést, koncertet szervezett már szegénysorban élő, roma családoknak. 2018-ban ő kapta a Jószolgálat-díjat.
júl. 25
15:51
Akadoznak a mobilhívások: egy munkagép átvágta a Vodafone egyik kábelét (Pénzcentrum)
Hálózati problémákat okozott a Vodafone szolgáltatásában csütörtökön délelőtt, hogy egy munkagép átvágott egy, a hálózatot kiszolgáló kábelt,  Emiatt akadozhatnak a hívások a Telenor felé - közölte a Vodafone csütörtökön. A...

Keresés