2019. június 6. csütörtök

jún. 6
12:48
Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje (Igényesférfi.hu)
Dobrev Klára csütörtök kora délután jelentette be a döntést.
jún. 6
12:57
Tízmilliárdért vesznek új mentőautókat (Infostart)
Jövő év végéig 254 új rohamkocsi állhat forgalomba.
jún. 6
12:57
2030-ra megvalósulhat az adatalapú közigazgatás (hirado.hu)
Az intézkedéseket sokszor túlhaladják a változó körülmények.
jún. 6
13:00
Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje az előválasztáson (Alternatív Energia)
Dobrev Klára azt mondta: Kálmán Olga egész pályafutásával azt demonstrálta, hogy lehet nyíltan és következetesen szemben állni az Orbán-rendszerrel. (Belföld)
jún. 6
13:00
Megkérdeztük Kálmán Olga indulásáról Tarlóst: A helyzetről nincs véleményem (ATV)
Nem kívánt nyilatkozni Tarlós István arról, hogy a DK Kálmán Olgát indítja a főpolgármester-választáson, a főpolgármester annyit mondott munkatársunknak: “a helyzetről nincs véleményem”. Sajtófőnöke szerint “egy bohózat, egy vicc”, ami az ellenzéki oldalon folyik.
jún. 6
13:03
A holttestet átölelve pihent meg egy fáradt búvár a Duna fenekén (Infostart)
A szakember szerint mintha "mosógépben" kellene dolgozni a Hableány körül tevékenykedő búvároknak.
jún. 6
13:06
Újabb betegség, ami ellen kötelező lesz a védőoltás ősztől (Pénzcentrum)
Nincs változás az ősztől kötelezővé váló bárányhimlő elleni védőoltás beadásának tervezett időpontjában, így azt szeptembertől 13 és 16 hónapos korban adják be a gyermekeknek - nyilatkozta az országos tisztifőorvos. Müller...
jún. 6
13:15
Bejelentette a DK, kit támogat a főpolgármester-választáson (hirado.hu)
Független jelöltként indul.
jún. 6
13:24
Mentőbúvár: "Aki nem fél, az őrült, vagy hazudik" (ATV)
Megérkezett Budapestre a Clark Ádám hajódaru, aminek kulcsfontosságú szerepe lesz a dél-koreai turistákkal elsüllyedt Hableány sétahajó kiemelésében. A Hableány roncsánál magyar részről eddig főleg a mentési munkálatok zajlottak, de lassan átveszik a terepet azok az ipari búvárok, akik felkészítik a hajótestet a kiemelésre - írja az euronews.hu.
jún. 6
13:36
A Momentum reagált Kálmán Olga jelöltségére (ATV)
Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje üdvözölte Kálmán Olga jelölését.
jún. 6
13:36
Kerékpárokat adott kárpátaljai családoknak a Karitász (Igényesférfi.hu)
A Katolikus Karitász által gyűjtött bicikliket olyan diákok kapták, akik olyan településen élnek, ahol nincs magyar iskola, óvoda.
jún. 6
13:38
Kálmán Olga pár hete még nem akart főpolgármester lenni (Igényesférfi.hu)
„Meg is lepődöm, amikor olyanokat olvasok a sajtóban, hogy Kálmán Olga a főpolgármesterségre tör” – nyilatkozta pár hete a csütörtökön a DK főpolgármester-jelöltjeként bemutatkozó Kálmán Olga. A tévés akkor még arról beszélt: „Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?”
jún. 6
13:45
Együttműködésre hívta az MSZP és a Momentum az ellenzéki EP-képviselőket (Infostart)
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Momentum Mozgalom javasolja, hogy a nyolc magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselő alakítson kerekasztalt, amelyben folyamatos együttműködésben tudják a szakmai munkát és a hazai és európai politikai érdekeket képviselni - közölte Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő Brüsszelben, Cseh K
jún. 6
13:48
Együttműködésre hívta az MSZP és a Momentum a magyar ellenzéki EP-képviselőket (Igényesférfi.hu)
Cseh Katalin elmondta, hogy reményt kívánnak adni mindazoknak, akik feladták, hogy változás következhet be Magyarországon.
jún. 6
13:51
Agyhalottnak nevezte korábban Magyarországot a Momentum főpolgármester-jelöltje (hirado.hu)
Kerpel-Fronius Gábor egyébként jobb jelöltnek tartja magát Karácsony Gergelynél.
jún. 6
13:51
Ez nem vicc? Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje (Ripost)
A PestiSrácok.hu értesülése szerint a levitézlett televíziós műsorvezető lesz a Demokratikus Koalíció jelöltje a főpolgármesteri székre.
jún. 6
13:53
Együttműködésre hívta az MSZP és a Momentum a magyar ellenzéki EP-képviselőket (hirado.hu)
Az európai Magyarországért szeretnének küzdeni.
jún. 6
14:00
Fel­gyor­sul­tak az ese­mé­nyek az el­süllyedt Hab­le­ány ron­csai körül (ATV)
A Kitűző nevű hajót és a kiemeléseknél is használatos uszályt a Ripost tudósítója szerint épp összekötik, és odaviszik a Hableány roncsaihoz. Valószínűleg erre a mentés miatt lesz szükség. Információi szerint a partról elküldik az embereket, a hatóságok lezárják a környéket.
jún. 6
14:06
Tovább emelkedik a Duna vízszintje (Alternatív Energia)
Az országban 523 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget. (Belföld)
jún. 6
14:06
Csak a felső tízezer kiváltsága: ezért nincs esélye kitörni rengeteg magyarnak (Pénzcentrum)
Manapság egyre inkább terjed el a tendencia, hogy a magyarok az állásuk mellett, kvázi másodállásként - vállalkozásba kezdenek. Az első és legfontosabb kérdés ilyenkor az: miből finanszírozzák a vállalatuk indulását? Aki arra gondol...
jún. 6
14:15
A többség részletre vásárolja vissza lakását az eszközkezelőtől (Infostart)
Több mint 27 ezer bajba jutott devizahiteles család kívánja visszavásárolni az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) felajánlásának köszönhetően - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára az InfoRádióban.
jún. 6
14:18
Szalma Botond: biztosítékként letétet kellett volna kérni a Vikingtől (ATV)
A Mahart volt vezérigazgatója szerint a nyugati országokban 20-30 millió dolláros letétet kértek volna biztosítékként a Vikingtől, mielőtt elengedik a szállodahajót, ez viszont Magyarországon nem történt meg.
jún. 6
14:18
Tévedésből egy szélsőjobboldali, uszító pamfletet adtak ajándékba a gyerekeknek egy vöröskeresztes elsősegélynyújtó versenyen Budapesten (444.hu)
A szülők egy része felháborodott, van, aki megrontást emleget, a szervező Vöröskereszt szerint nem figyeltek oda, hibát követtek el és elnézést kérnek.
jún. 6
14:33
Szoros együttműködés a Richter és a Semmelweis Egyetem között (Infostart)
A magas szintű kutatás-fejlesztési, innovációs és képzési együttműködés biztosítása érdekében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Richter Gedeon Nyrt.-vel a Semmelweis Egyetem. A megállapodást Dr. Merkely Béla rektor és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke írta alá.
jún. 6
14:39
Hableány-tragédia: azonosították a tizenhatodik áldozatot (Alternatív Energia)
A szerda éjjel a Szabadság híd közelében megtalált férfi is a hajó utasa volt. (Belföld)
jún. 6
14:42
Megkezdték a hajóroncs kiemelésének az előkészületeit (ATV)
A búvárok megkezdték azt a munkát, ami már kifejezetten a hajóroncs kiemelésének az előkészületeit szolgálja- közölte ma délutáni sajtótájékoztatóján Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának a vezetője. Bemutatták, hogy átrendeződtek a vízen az eddigi eszközök, megjelent egy kotrógép, mely két cölöpöt tud leengedni az aljzatra és
jún. 6
14:45
Hajóbaleset: sajtótájékoztatót tartott a TEK (hirado.hu)
A TEK társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője sajtótájékoztatót tartott a Hableány kiemelésével kapcsolatos aktuális helyzetről.
jún. 6
14:47
Hajóbaleset: újabb holttest került elő a fővárosban (hirado.hu)
Szerda éjszaka a Szabadság híd környékén találták.
jún. 6
14:48
Szellemi terrortámadást hárított el Kövér László házelnök Csornán (444.hu)
A véleményterror után újabb szörnyűséggel próbálkoznak azok az emberek, akik nem pontosan ugyanazt gondolják a világról, mint Kövér László.
jún. 6
14:48
Közel egymilliárd forintért épít Szerbiában birkózóakadémiát a kormány (SzMo)
Németh Szilárdot a napokban választották meg újra a Magyar Birkózó Szövetség elnökévé.
jún. 6
14:54
Borzasztó látvány, újabb holttest került elő a Szabadság hídnál (Ripost)
A hírek szerint az áldozat azonosítása megtörtént. A Duna teljes déli szakaszán még 12 embert keresnek.
jún. 6
14:54
Szijjártó: Magyarország jövő évi gázellátása biztosított (Igényesférfi.hu)
A magyar külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügy- és Gyenyisz Manturov ipari miniszterrel találkozott.
jún. 6
14:56
Bejelentették, ezeken a helyeken kell ma nagyon figyelni a sofőröknek (Ripost)
Országos ellenőrzést tartanak csütörtökön a vasúti átjárókban, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre.
jún. 6
14:56
Újabb holttest került elő a fővárosban (Igényesférfi.hu)
Az eddig eltűntként keresett férfi a hajóbaleset tizenhatodik dél-koreai áldozata.
jún. 6
14:58
224 milliárddal több jut a magyar családokra (Ripost)
A jövő évi költségvetésről szóló javaslat szerint 224 milliárd forinttal emelkedik majd a családtámogatásra fordítható összeg - mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
jún. 6
15:00
Ön hová megy nyaralni? Szavazzon! (ATV)
Varga Mihály a magas euró árfolyamról azt nyilatkozta: egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat. Ön hová megy nyaralni?
jún. 6
15:00
Egyetlen adó sem emelkedik, csak csökkentések lesznek! (Ripost)
A jövő évi költségvetés a családok támogatásának költségvetése lesz, és a 2020-as adócsomag is ezt támogatja.
jún. 6
15:03
Elmondta a TEK, hogyan emelik ki a Hableányt és mi állítja le a munkálatokat (Infostart)
Sajtótájékoztatót tartott a Duna partján a Terrorelhárítási Központ. Jasenszky Nándor, a Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője azt is elmondta, hogyan rögzítették a roncsot egy másik hajóhoz, hogyan hegesztenek rá rögzítőpontokat és milyen feladataik lesznek még.
jún. 6
15:06
Fontos változás a HÉV-en: erről mindenképp tudnod kell, ha utazol vele (Pénzcentrum)
Új termékkel bővült 2019. június 6-ától a MÁV-START Vonatinfó alkalmazása: először tesztjelleggel, online vásárolt HÉV kiegészítő jeggyel is lehet utazni a szentendrei (H5-ös) vonalon. Az új lehetőség először csak a vonal Budapest...
jún. 6
15:18
Az csatornának adott igazat a Kúria Thürmer Munkáspártjával szemben (ATV)
Az ATV-nek adott igazat a Kúria határozata a Thürmer-féle Munkáspárttal szemben, miután a párt választási kifogást adott be első fokon az NVB-hez azt kifogásolta, hogy az ATV május 14-e és 17-e közötti A nap híre és Egyenes beszéd című műsorai, valamint a május 13. és 18. közötti Híradói úgymond mellőzték a Munkáspárt (és politikusai) bemutatását,
jún. 6
15:18
Dunai hajóbaleset: hamarosan megkezdik a roncs kiemelését (Pénzcentrum)
Már zajlik a Hableány kiemelésének előkészítése a Terrorelhárítási Központ (TEK) koordinálásával - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a TEK társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője. Jasenszky...
jún. 6
15:36
Juhász Péter végrehajtót küld a Fideszre (444.hu)
Nem fizették ki neki, amit a bíróság ítélt egy hazugságért.
jún. 6
15:42
Érdnél is előkerült egy holttest (Igényesférfi.hu)
Az azonosítás még tart.
jún. 6
15:45
Egymillió magyarra nem figyelnek az IT-sok (Alternatív Energia)
Még ma is minden tizedik ember akadályba ütközik a honlapok olvasása közben Magyarországon, ezért közös cselekvésre szólította fel a teljes IT szakmát az Ithon.info az első alkalommal megrendezett szakmai rendezvényén. (Belföld)
jún. 6
15:48
Ilyen még nem volt: ingyenes különvonatok indulnak a Balatonra (Pénzcentrum)
Idén először minden táborozó térítésmentesen utazhat vonattal a zánkai Erzsébet-tábori nyaralásra és onnan a haza június 16. és augusztus 30. között - közölte csütörtökön az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. ...
jún. 6
15:54
Gyurcsány Ferenc megszólalt Kálmán Olga jelöléséről (ATV)
„Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje”- jelent meg a bejelentés Gréczy Zsolt Facebook-oldalán. Ugyanebben az időben sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára és Kálmán Olga is. Gyurcsány Ferenc most szintén Facebookon tett közzé egy bejelentést, amiben kommentálta a történteket.
jún. 6
15:54
Gyurcsány Ferenc néhány napja még azt mondta, hogy Karácsony Gergely a jelöltjük, a DK most mégis Kálmán Olga mögé állt, de Gyurcsány szerint betartják, amit… (444.hu)
A Momentum tehet mindenről.
jún. 6
15:57
Beindultak a szirénák, teljes útzárat rendeltek el az M1-esen (Ripost)
A tűzoltókat és a mentőket is riasztották.
jún. 6
16:12
Naponta 100-200 ember dolgozik a hajókatasztrófa helyszínén (ATV)
A műveletet az ipari búvárok hajtják végre, a TEK a körülményeket biztosítja. A hajótestbe nem mehetnek be a búvárok, a Hableány ugyanis olyannyira roncsolódhatott ütközéskor, hogy a kijutás akár életveszélyes is lehet számukra.
jún. 6
16:15
Csúcstöltő állt szolgálatba az OMV bábolnai töltőállomásán (hirado.hu)
Az OMV bábolnai töltőállomásán átadták Európa leggyorsabb villámtöltőinek egyikét.

Keresés