Pénteken kezdődik Zuglóban az a patkányirtás, amit a képviselő-testület döntése alapján rendelt meg a Bábolna Bio Kft-től az önkormányzat. A munkára azért került sor, mert a testület nem találta kielégítőnek a fővárosi patkányirtásért felelős konzorcium munkáját.
A dunai hajóbaleset áldozatainak felkutatását "fizikailag és lelkileg is rendkívül veszélyes és megerőltető munkának" nevezte az InfoRádió Aréna című műsorában Vámosi Antal, az Ipari Búvárok Országos Szövetségének elnöke.
Csak tíz-tizenöt percet tudnak a búvárok víz alatt tölteni a jelenlegi körülmények között a Dunában – közölte Márton Róbert katonai búvár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Tíz-tizenöt percet tudnak a búvárok víz alatt tölteni a jelenlegi körülmények között a Dunában - közölte Márton Róbert katonai búvár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A 2020-as költségvetés beterjesztésével egy időben a kormány benyújtotta a jövő évi adócsomagot is. Ez pedig igazán történelmi, soha nem volt még olyan, mint jövőre lesz: egyetlen adó sem emelkedik, csak adócsökkentések lesznek. Többek között csökken a kisvállalati adó, a szálláshely áfája, nem kell reklámadót fizetni, a feltöltési kötelezettség és
A búvár 1 óra 40 percet volt a víz alatt. A Búvár Szakszövetség elnöke szerint mind a koreai, mind a magyar búvárok hősök, hiszen minden nap az életüket kockáztatják azért, hogy megtalálják a holttesteket.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2015-ben arra kötelezte Miskolcot, hogy gondoskodjon a telepfelszámolás miatt hajléktalanná vált emberek lakhatásáról. Nem minden esetben tették meg.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Semmelweis Egyetem és a dél-koreai hatóság szakembereinek sajtótájékoztatója az áldozatazonosítás protokollal kapcsolatosan. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetíti az eseményt.
Az Oktatási Hivatal (OH) két nappal – július 12-ig – meghosszabbítja a felsőoktatási felvételi dokumentumfeltöltési és egyszeri sorrendmódosítási határidejét – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A közös reggelizés jó alkalom a minőségi, együtt töltött időre – 10 felnőttből 9 egyetért ezzel a kijelentéssel, vagyis e témában éppen úgy széleskörű konszenzus mutatkozik a magyar fogyasztók körében, mint a reggeli kiemelt fontosságát illetően. Egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív országos kutatásból, amely a Kellogg’s megbízásából kész
A 2020-as év költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz, a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására jövőre rendelkezésre álló összeg - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson.
A dunai hajóbaleset eddig megtalált áldozatait mind ujjlenyomat alapján azonosítani tudták egy különlegesen gyors koreai eljárás segítségével, ez csak a Hableány egyetlen gyermek utasa esetében nem lehetséges, de a kegyeleti szempontokat ott is figyelembe veszik.
A világ egyik legnagyobb antilopfaja, a jávorantilop ritka előkelőség a magyar állatkertekben. Csak a Győri Állatkertben és Debrecenben tartják, viszont egyedül ez utóbbiban találkozhatunk évről-évre jávorbébikkel.
A mai Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Napon (ILCAD), országszerte közös ellenőrzéseket végez a MÁV és a rendőrség hatvanegy vasúti átjárónál. Az utazási szezon, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével különösen fontos...
„Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje”- közölte Facebook-oldalán Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, egy időben azzal, hogy sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára és Kálmán Olga.
Cikkünk frissül! Kálmán Olga elindul a főpolgármester-jelölti előválasztáson a Demokratikus Koalíció (DK) támogatásával – jelentette be csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján Dobrev Klára. (Belföld)
Somos András soha nem gondolta, hogy valaha is lesz tetoválása, ám miután a megalakulás éve után 22 évvel focicsapatával idén megnyerték a második bajnoki címet, rátetováltatta a lábára az Istenhegy FC logóját.