2019. április 30. kedd

ápr. 30
11:21
Egyre több külföldi munkavállaló érkezik hozzánk (ATV)
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2018 szeptemberi felmérése alapján a tavalyi év harmadik negyedév végéig 50 százalékkal több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalás céljából, mint az azt megelőző évben – derül ki a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő közleményéből.
ápr. 30
11:27
Ujhelyi visszakozott a patkánykormányozástól (ATV)
Bangóné patkányozós mondatai után a szocialisták először napokon át hallgattak, majd hétfőn beleálltak, hétfő este és kedd délelőtt viszont mintha kihátrálnának az ügyből.
ápr. 30
11:27
Újabb kamu nyereményjátékot hirdettek, könnyű bedőlni a csalóknak (Ripost)
Két cég nevében próbálkoznak, s bár csábító az ajánlat, csúnyán ráfizethet, aki jelentkezik a fiktív nyereményjátékra. Máris jönnek a részletek!
ápr. 30
11:33
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között (hirado.hu)
Beindult balatoni hajózási szezon tavaszi menetrendje.
ápr. 30
11:33
Patkány-gate: olajat önt a tűzre az MSZP a szakértő szerint (Igényesférfi.hu)
A Fidesz etikussága azonban nem megkérdőjelezhető az ügyben.
ápr. 30
11:33
Ördög Nóra egyedül folytatja útját az Ázsia Expresszel, kiderült, miért jött haza a családja (SzMo)
A műsor egy kicsit tovább tart a tervezettnél.
ápr. 30
11:35
Külügy: Az ENSZ biztosa Hamed úrként emlegeti a terrorista Ahmed H.-t (hirado.hu)
A magyar törvények világosak és a magyar emberek biztonságát szolgálják – hangsúlyozta a minisztérium.
ápr. 30
11:39
Patkányozás: olajat önt a tűzre az MSZP a szakértő szerint (Igényesférfi.hu)
A Fidesz etikussága azonban nem megkérdőjelezhető az ügyben.
ápr. 30
11:51
Új megoldással pótolják a hiányzó mentősöket (Infostart)
Az önkéntesek lehetnek például gépjárművezetők, akiket ugyanolyan esetekhez riasztanak, mint a hivatásos mentőket.
ápr. 30
11:51
Több mint 100 új tűzoltóautó állt szolgálatba (hirado.hu)
Az új járművekből valamennyi megyei igazgatóság kapott.
ápr. 30
11:51
Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné stílusát a közvélemény-kutatás szerint (Igényesférfi.hu)
A magyarok túlnyomó többsége szerint nem helyes a Bangóné által használt „patkány” kifejezés az említett formában – derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
ápr. 30
11:51
Céget alapítani ott, ahonnan mások csak menekülnek (SzMo)
Az Igazgyöngy Alapítvány társadalmi vállalkozásában a legnagyobb szegénységben élő emberek dolgoznak, mégsem akarják, hogy sajnálatból vegyék meg a termékeiket.
ápr. 30
11:53
Nézőpont: Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné stílusát (hirado.hu)
Többen vannak azok, akik szerint le kellene mondania parlamenti mandátumáról.
ápr. 30
11:57
Nézőpont: az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné stílusát (ATV)
A Nézőpont Intézet online villámkutatást végzett, melyből kiderült, hogy a magyarok többsége (54 százalék) felháborítónak tartja Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP parlamenti képviselőjének kijelentéseit, mely szerint azért nő a Fidesz-KDNP népszerűsége, mert sok a patkány Magyarországon. A magyarok túlnyomó többsége (78 százalék) szerint nem helyes,
ápr. 30
12:15
Bámulatos képek érkeztek a ma hajnali ködről (ATV)
Az MTI csodás képeket közölt, melyek a Kékestetőnél készültek Salgótarján felett.
ápr. 30
12:21
Jobbik: A magyarok életét áldozza fel a kormány (Igényesférfi.hu)
Jakab Péter szerint a változáshoz „egy óriási kijózanító pofont” kell kapnia a Fidesznek.
ápr. 30
12:27
Jobbik: Halálos a kormányzat gazdaságpolitikája (hirado.hu)
Május 26-ának óriási a tétje Jakab Péter szerint.
ápr. 30
12:27
Az ok, amiért a bérek emelkednek, az a munkaerőhiány (ATV)
Elsősorban a munkaerőhiány hajtja felfelé a béreket és az erőteljes növekedés addig kitarthat, amíg a gazdasági növekedés kedvező üteme fennmarad - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott legfrissebb jelentését.
ápr. 30
12:30
OKJ-s tanfolyamot végzett, így lett a világ legjobbja a magyar férfi (Ripost)
Bár mindössze egy tízhónapos OKJ-s tanfolyamot végzett, mégis ő a világ egyik legjobbja a szakmájában, legalábbis ezt mutatják a világversenyeken elért eredményei. Legutóbb Ukrajnában állhatott kétszer is a dobogó legfelső fokára.
ápr. 30
12:45
MSZP–Párbeszéd: Az emberekről szóló, erős EU-ra van szükség (hirado.hu)
Tortával ünnepelte az ország uniós tagságát az MSZP és a Párbeszéd.
ápr. 30
12:45
Hidvéghi: Timmermans folyamatosan fenyegeti Magyarországot (ATV)
Frans Timmermans, "a bevándorláspártiak csúcsjelöltje" folyamatosan fenyegeti Magyarországot, és "lépten-nyomon nekünk üzenget, mert nem vagyunk hajlandók migránsokat betelepíteni" - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva: Európa védelméhez meg kell állítani a migrációt, amihez beván
ápr. 30
12:47
Megkezdődtek a Magyar Zene Háza magasépítési munkálatai (hirado.hu)
Interaktív „varázstérnek” és a hangdómnak is otthont ad majd az épület.
ápr. 30
12:51
EP-választás: jogvesztő hatályú a május 2-ai határidő (Infostart)
Csütörtökig kérhetik a regisztrációjukat azok a magyar állampolgárok, akiknek sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nincs lakcímük, de szavazni szeretnének a május 26-i európai parlamenti választáson. Ők levélben voksolhatnak.
ápr. 30
12:51
Lélegzetelállító drónfelvételek és elektronikus zene: különleges projekttel rukkolt elő a magyar csapat (SzMo)
A RAR Music Formation eddig a kecskeméti Cifrapalotát, a balatonboglári Gömbkilátót és a szigligeti várat vette be. Mutatjuk a videókat!
ápr. 30
13:03
Magyarország 11 százalékát vezeti nő (Infostart)
A polgármesterek és a jegyzők körében nézte meg a G7.hu a férfi-női arányt országos, megyei és járási bontásokban.
ápr. 30
13:03
Hidvéghi: A bevándorláspártiak csúcsjelöltje folyamatosan fenyegeti Magyarországot (hirado.hu)
Timmermans célja, hogy átvegye a brüsszeli bizottság vezetését, és végrehajtsa a Soros-tervet – emelte ki a politikus.
ápr. 30
13:03
Jobbik: halálos a kormányzat gazdaságpolitikája (ATV)
Halálosnak nevezte a kormányzat gazdaságpolitikáját keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióvezető-helyettese, mondván, kórházakat zárnak benne, az épületekben pedig szállókat alakítanak ki a külföldről érkező vendégmunkásoknak.
ápr. 30
13:09
Itt áll feketén-fehéren: még több pénzt keresnek a magyarok, mint eddig (Pénzcentrum)
2019. februárban a bruttó átlagkereset 345 900 forint volt, 12,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2019. január-februárban a bruttó átlagkereset 344 700 forint, a nettó átlagkereset 229 200 forint volt, mindkettő 11,4 százalékkal...
ápr. 30
13:09
Gyurcsány: Gazember lehet a Fidesz vezetője, patkány nem (Igényesférfi.hu)
A DK elnöke szerint az MSZP állítása összeegyeztethetetlen pártja céljaival.
ápr. 30
13:15
Megvan, ki lesz a diákok külföldi nyelvi kurzusáért felelős miniszteri biztos (ATV)
Bartos Mónika fideszes országgyűlési képviselő lesz a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
ápr. 30
13:15
Kívül-belül megújult a budapesti szlovák kollégium épülete (Igényesférfi.hu)
Soltész Miklós szerint a két nemzet egymásra van utalva.
ápr. 30
13:21
A Morcheeba és Róisín Murphy is fellép a kétnapossá bővülő Balaton Pikniken (hirado.hu)
Idén új időpontban várja a közönséget a Balaton Piknik.
ápr. 30
13:21
Majális a Kalandhegyen: libegőzz Eplényben! (Síelők)
2019. május 1-én nyitva lesz az Eplényi Libegő, a Játéksziget és a Kalandhegy minden attrakciója. Az állandó attrakciók mellett mobilszínpaddal és vidám gyerekprogramokkal várják az ide látogatókat.
ápr. 30
13:23
Pénteken utazik Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválra (hirado.hu)
A Duna Televízió élőben közvetíti a fesztivált.
ápr. 30
13:25
Másolja a magyar mintát New York és Párizs (hirado.hu)
Világszerte street fooddal népszerűsítik a lóversenyeket.
ápr. 30
13:27
Három év alatt 108 új tűzoltóautó (Infostart)
Lezárult a katasztrófavédelemnél a 2014 óta tartó járműfejlesztési program, a hazai gyártású gépjárműfecskendők beszerzéséhez 14,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európa Unió.
ápr. 30
13:27
Feljelentést tesz a Fidesz a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai szerződései miatt (HírTV)
Feljelentést tesz a Fidesz a hódmezővásárhelyi önkormányzat gyanús informatikai szerződései miatt - jelentette be a Fidesz-KDNP helyi közgyűlési frakciójának vezetője.
ápr. 30
13:39
Feljelentést tesz a Fidesz a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai szerződései miatt (hirado.hu)
Márki-Zay Péter újabb korrupciós ügye kerülhetett napvilágra Hegedűs Zoltán szerint.
ápr. 30
13:41
Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét (hirado.hu)
Több száz település és közel hárommillió ember csatlakozik évről-évre a versenyhez.
ápr. 30
13:45
Tizenöt embert kellett kimenekíteni gázszivárgás miatt (Infostart)
Munkagép vágott át egy gázvezetéket Battonyán, a Fő utcában.
ápr. 30
13:45
Palkovics: Kilencvenmilliárd forintot fordítunk kutatás-fejelsztésre (Igényesférfi.hu)
Kilencvenmilliárd forintos kutatásfejlesztési és innovációs forrás érhető el az első fél évben – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
ápr. 30
13:51
Palkovics 90 milliárdot ad kutatás-fejlesztésre (ATV)
A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
ápr. 30
13:51
A főpolgármester-helyettes szerint nincs patkányinvázió, csak alaptalan ellenzéki riogatás (444.hu)
A fideszesek szerint Karácsonyék már ezzel kampányolnak.
ápr. 30
13:51
Szeneczey: Nincs patkányinvázió, csak alaptalan ellenzéki riogatás (HírTV)
A főpolgármester-helyettes szerint a riogatással az ellenzék számára megkezdődött az önkormányzati kampányidőszak.
ápr. 30
13:57
Az első fél évben 90 milliárd forint jut kutatásfejlesztési és innovációs fejlesztésekre (hirado.hu)
Még jelentősebb állami forrás szerepel majd a kutatás-fejlesztésre, innovációra – hangsúlyozta a miniszter.
ápr. 30
14:03
Szeneczey: Nincs patkányinvázió, csak alaptalan ellenzéki riogatás (Igényesférfi.hu)
A „patkányozás" semmi másról nem szól, minthogy Karácsony Gergely megpróbálja elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról – fogalmazott Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.
ápr. 30
14:09
Hatalmas kutatásfejlesztési forrást jelentett be Palkovics László (Infostart)
A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
ápr. 30
14:09
Újból beindult a távfűtés Miskolcon (ATV)
Ismét beindult a távfűtés Miskolcon, miután lehűlt a levegő - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel kedden.
ápr. 30
14:09
Fidesz: A bevándorláspártiak le akarják cserélni Európa népességét (Igényesférfi.hu)
A bevándorláspártiak le akarják cserélni Európa népességét, keresztény kultúráját, fel akarják számolni az európai nemzetek identitását és szuverenitását.
ápr. 30
14:15
Testvértörténetekkel nevezhetnek általános iskolások az M2 pályázatára (hirado.hu)
A pályázat egész évben várja az írásokat.

Keresés