Nem lesz véres bosszú Terézvárosban, de a politikai kinevezettektől megválunk – mondta a momentumos Soproni Tamás, a VI. kerület új, közös ellenzéki, momentumos polgármestere.
Karácsony Gergely főpolgármesterként egyedül az állatkert fejlesztését, a Liget Budapest projekt részeként megvalósuló, Közép-Európában egyedülálló biodóm építkezését tudná leállítani, illetve hátráltatni, mert az fővárosi intézmény - tudta meg a Magyar Nemzet.
Úgy tűnik, idén nem áll ki a nagyközönség elé Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, legalábbis a 444.hu szerint a szerdán meghirdetett ünnepi programban nincs nyoma miniszterelnöki beszédnek.
– A számokból jól látszik, a torta nem lett nagyobb, csak van, aki most nagyobb szeletet kapott belőle, s van, aki kisebbet – mondta a Political Capital elemzője.
Gyorsan dönteni szeretne a fehér poros-félrebeszélős botrányba keveredett kispesti szocialista képviselő, Lackner Csaba ügyében a kerület szintén MSZP-s polgármestere, a Lacknerrel egyetemben újraválasztott Gajda Péter.
A gyógyhatásúnak mondott ásványvízben egy PVC gyártásához is használt vinil-klorid vegyületet mutattak ki, amely a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag. Azonnali hatállyal bezáratták a Borsodi...
Fogadjunk, nekem lesz igazam! - vágott vissza Áder János a vízválságról szóló budapesti világtalálkozó sajtótájékoztatóján a Népszava azon kérdésére, hogy miért várja 2030-ig a Mátrai Erőműben zajló széntüzelés megszűntét, miközben az Orbán-kormány ezt, ha zavartan is, de cáfolja. A kesztyűt már csak azért sem vettem fel, mert egyelőre kevéssé láto
Narancssárgába borult az ország, büszkélkednek a kormánypárti politikusok s velük a propagandasajtó, utalva a megyei önkormányzatok egységes Fidesz-KDNP-s többségére. A választás éjszakáján a királyi tévében – miközben oldalt kis képeken látszott, Budapest éppen gigantikus fügét mutat a hatalomnak – hosszasan ecsetelték a megyék közgyűléseiben a na
A Bukarestet és Budapestet eleve tévesztő nagyvilágnak ezentúl még inkább meggyűlik a baja a két renitens fővárossal. Ugyanis ha első nekifutásra nem is, másodikra vélhetően megalakul a bukaresti Orban-kormány. Ehhez kétszer tíz nap áll rendelkezésére a román Nemzeti Liberális Párt elnökének, Ludovic Orbannak.
Az önkormányzati választásokon leadott szavazatok aránya érdemben nem változott az elmúlt évtizedben. A voksolók durván fele a Fideszt, a másik fele a különböző ellenzéki pártokat támogatja. Az ellenzék mostani sikereit alapvetően annak köszönheti, hogy Budapesten és számos vidéki városban sikerült megvalósítania az „egy az az egy ellen” felállást.
Azonnali hatállyal bezáratták a Borsodi Víz üzemét, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik rákkeltő anyaggal szennyezett - írja a Blikk információi alapján a hvg.hu.
Napok óta a győri fideszeseken röhögök. Borkai Zsolt hátat fordított nekik, meztelen seggel a képükbe fingott, ezek meg rohantak, hogy őrá szavazzanak. Tizenhét ezer ember. Mátyás király fele ennyi katona élén vonult be Bécsbe, ennek folyományaként Ausztria uralkodójának tekintette magát, és fölvette az osztrák hercegi címet. Mit csinált volna, ha
Van valami elképesztő abban, ahogy furtonfurt használják, használjuk a nemzet fogalmát. Mert mi is a nemzet? Modern politikai közösség. Egyik típusa, a kulturális nemzet, a Rajnától Keletre: az anyanyelv, kultúra és történelem közösségén alapul. Ez a mi nemzetfogalmunk: németeké, cseheké, lengyeleké, magyaroké. A másik típus az államnemzet. Eszerin
A most épülő, Sopront elkerülő autóútnak nincs, és vélhetően még egy ideig nem lesz határig érő része, mert a beruházó nem tisztázta az osztrákokkal, hogy hol és mikor találkozna ez az A3-as autópályával. De nemcsak ez a gond a készülő úttal.
A most épülő, Sopront elkerülő autóútnak nincs, és vélhetően még egy ideig nem lesz határig érő része, mert a beruházó nem tisztázta az osztrákokkal, hogy hol és mikor találkozna ez az A3-as autópályával. De nemcsak ez a gond a készülő úttal.
Hogy áll a Millenáris és a másik új park építése? Remekül! Gerillák kályhában égetik a Századvég taktikai tanácsait, közben folyik a kiképzés egy műválasztó segítségével. Frontriport a Margit körútról.
Valamivel tíz óra előtt kerékpáron érkezett Karácsony Gergely frissen megválasztott ellenzéki főpolgármester a hivatalába. A bejáratnál volt egy kis bizonytalanság, miután Karácsony elsőre rossz irányba indult el a főpolgármesteri iroda felé. Az irodában Tarlós István leköszönő főpolgármester és Sárádi Kálmánné főjegyző fogadta, hogy átadja neki
Több mint 2,2 tonna számos szempontból problémás növényvédőszert vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szalka-Agro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. üzletében, a bírság akár több millió forint is lehet .
A miniszterelnök nem tervez megnevezni újabb női uniós biztos-jelöltet. Orbán Viktor Balatonalmádiban a Fidesz-frakció zárt ülésén azt mondta: egyetlen jelöltje van, Várhelyi Olivér. A Borkai-botrányról nem kapott kérdést, az alig 20 perces beszédében ő maga nem keresett bűnbakot a vasárnapi kudarcok miatt. “Semmi pánik”, nem kell kapkodni, nyugalo
Miután a miniszterelnök befejezte tárgyalását Emmanuel Macron francia elnökkel, közölte, hogy szó sem lehet Borkai lemondásról, Győrt meg kell tartani.
Hosszabb közösségi bejegyzésben erősítette meg a párt országgyűlési képviselője, hogy a párt elnöke szeretne lenni, és azt is, hogy kikkel szeretné ezt megtenni.
Rövid sajtótájékoztatót tartott a Tarlós Istvánnal folytatott, közel egyórás eszmecseréjének tartalmáról Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester.
A vártnál jóval hosszabban, egy órán át tárgyalt négyszemközt Tarlós István leköszönő és Karácsony Gergely frissen megválasztott főpolgármester a polgármesteri hivatalban.
Alig egy hónapig működött a Tanácsköztársaság Kárpátalján, de abban sem volt sok köszönet: zavaros cselekmények és abszurd indokú kivégzések kísérték a helyi vörösuralom heteit. A Clio Intézet rendezvényén jártunk.
A miniszterelnök a Fidesz-frakció Balatonalmádiban zajló kihelyezett ülésén szólt a választásokról és arról is, hogy nem akar női jelöltet állítani EU-biztosnak.
Tegnap már beszélt a miniszterelnökkel, Orbán Viktor főtanácsadója lesz a jövőben De aktuális politikai ügyekkel, és budapesti kérdésekkel egyáltalán nem kíván foglalkozni - nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István, aki ma adta át a Városházán a hivatalát az új főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek.