A téli etetéssel rengeteg kismadár életét menthetjük meg. Ráadásul hatalmas élmény figyelni őket az ablakból. A látványon túl komoly haszonnal is járhat, ha a kertedbe szoktatod őket. Mutatjuk a trükköket!
Egészségügyi szakemberként az egészségügyre fókuszálna első körben Újbuda megválasztott polgármestere – erről az ATV Start című műsorban beszélt László Imre. A politikus optimista, bízik a csapatában és Karácsony Gergelyre vonatkoztatva azt is szerencsésnek tartja, hogy van kivel tárgyalni, ha szükséges lenne.
A budapesti Városháza dolgozóinak parkolóul szolgáló területből közparkot alakíttat ki a megválasztott főpolgármester. Két levelet küld el pénteken, az egyiket Orbán Viktornak, a másikat a CEU rektorának - mondta nemzetközi sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
A helyi MSZP szervezi a demonstrációt, azt szeretnék elérni, hogy a kampány alatt szexvideójáról híressé vált, volt fideszes polgármester távozzon a közéletből.
Egy hétéves fiúcska zötykölődik a Zsiguli hátsó ülésén, a Balaton felé. A szülők idegesek. Airen szavak nélkül is érzi, nem szokványos nyaralásra készül a család. A történetet harminc év elteltével, Mexikóban írta meg az időközben férfivá cseperedett német blogger: torokszorító beszámoló az NDK-s menekültek útjáról, amely Magyarországon át vezetett
Fontos megállapodásokat fogunk aláírni a gazdaság, a szociális biztonság és a sport területén folytatandó együttműködésről Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-i budapesti látogatásakor - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán Moszkvában.
Betarthatja-e Karácsony Gergely azt a választási ígéretét, hogy leállítja a Liget-programot? Legutóbb úgy fogalmazott: megakadályozná, hogy a Városligetben megépüljenek azok az épületek, melyeknek még nincs építési engedélye.
Hiába lépett vissza, Fodor Roland és társai mégis beülhetnek a közgyűlésbe, ráadásul ironikus módon éppen az ellenzéki összefogás kompenzációs listájáról.
Az 1997-es indulása óta turistalátványosság lett a kolumbiai Villavicencióban rendezett rodeóbajnokság, amit világbajnokságnak hívni nagyképűség, de kétségtelenül látványos és átitatja az ország marhatenyésztőinek évszázados hagyománya.
Az évszázad üzletének tűnt: évek óta közel 100 tő vadkendert nevelgetett a kőbányai lakásban. Ráadásul költség nélkül, mert az áramot lopta hozzá. Egy banánhéjon csúszott el: csőtörés miatt a szomszédoknak fel kellett törniük a lakást, így bukott le.
Az antibiotikum fontos gyógyszer, de ha túl sokat használjuk, vagy indokolatlanul alkalmazzuk, azzal az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok kialakulását segítjük. Ez pedig már mos is komoly problémákat okoz. De vajon mi lehet a megoldás? Hitted volna, hogy az egyik állatfaj teje?
A vasárnap megválasztott főpolgármester első hivatalos sajtótájékoztatóján arról beszélt, már az első munkanapján levelet írna Orbán Viktornak és a CEU rektorának. Azt is bejelentette, hogy októbert 23-án ideiglenesen, majd tartósan is megnyitja a városházát a budapestiek előtt.
Október 19-étől három vasútvonalon több eljutási lehetőséggel bővíti kínálatát a MÁV-START. A fővárosból új járatok indulnak munkanapokon esténként, hétvégén pedig az éjszakai órákban is lehet utazni a szobi és a ceglédi...
Egy, a témában rendezett kerekasztal-beszélgetés kérdése volt, hogy mit jelent a keresztény szabadság az európai keresztény hagyományban és mit a mai politikában. Bogárdi-Szabó István református püspök szerint például nem lehet a kettőt szétválasztani.
A publicista a "normális, nemzetüket szerető és féltő" embereket hívja az olasz nagykövetség elé, hogy kiálljanak a jelenlegi, "Brüsszelben fogant olasz kormány ellen."
A férfi csak élni akart állampolgári jogaival az utcai ellenőrzés során, de pillanatokon belül egy robogó rendőrautóban találta magát – a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult jogsegélyért.
Az őszi parlamenti ülésszak kezdetétől módosulnak az országgyűlési tudósítás rendjének szabályai – tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán.
Rengeteg kutyát és több vadállatot is kimentettek az állatvédők egy gödi telepről, ahol illegálisan, brutális körülmények között tartották és szaporították őket.
Zseniális ez a praktika! Ráadásul teljesen természetes megoldásról van szó, melynek egyszerűsége előtt még a legszuperebb háziasszonyok is fejet hajtottak.
A vízfelesleg egy részét vissza kell tartani ahhoz, hogy a vízgazdálkodás a magyar gazdaság hajtóereje legyen és fenntartsa a biodiverzitást; Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, több helyi vízprobléma összekapcsolódásával globális szintű vízv
A Fidesz ugyan visszafogadta a korábban függetlenként induló Erdősit, de hiába: olyan kevés szavazatot kapott, hogy még a testületbe sem került be egyetlen jelöltjük sem.
Kiszemelt áldozataik jóhiszeműségére alapoznak azok a csalók, akik gyerekeket is bevetve próbálnak külföldi pénzt forintra váltani az autóút mentén, hogy benzint vehessenek az autójukba és hazavihessék a családjukat. A pénz valódi ugyan, csak – és itt a trükk – lejárt, már a bankban sem váltják be.
Az önkormányzati választást megnyerte a Fidesz, de érzékeny veszteségeket szenvedett el, főként a nagyvárosokban és Budapesten- jelentette ki a miniszterelnök a Hír Televízió számára adott exkluzív interjúban.