Húsz éve nem fordult elő, hogy jobboldali kormánynak baloldali fővárossal kelljen együttműködnie - mondta Lánczi Tamás az InfoRádiónak. A politikai elemző kettősnek nevezte az önkormányzati választás eredményét. Az összefogás és a Borkai-botrány segítette az ellenzéki győzelmeket az önkormányzati választáson - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Csop
Írásba adták, hogy a gyermek- és fiatalkorúak szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja, ha két, együtt kólát ivó férfit látnak egy fotón.
Akár már ma kizárhatja soraiból a Fidesz, Borkai Zsoltot, feltéve, ha magától nem lép ki - mondta az atv.hu-nak több magasrangú fideszes politikus. Az alkotmányos szabályok szerint fél évig nem lehet kiírni új polgármester-választást, viszont a szexorgiás videók után “emberileg is tarthatatlanná” válhat Borkai polgármesteri mivolta.
Először szenvedett komoly veszteségeket a Fidesz, és egyúttal Orbán Viktor a 2010-es hatalomra kerülése óta – így összegezhető a külföldi lapok beszámolója a vasárnapi önkormányzati választásról. Kiemelik az ellenzék új stratégiáját, ami 2022-ben is fejtörést okozhat a kormánypártoknak, de Borkai Zsolt szexvideóját is, ami egyfajta katalizátorként
A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek, és mind a 19 megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP került többségbe.
Megállapította hétfői ülésén a Fővárosi Választási Bizottság a főpolgármester-választás eredményét. Karácsony Gergely ellenzéki jelöltet a választók 353 593 szavazattal választották főpolgármesterré.
Nemzetközi gyakorlatnak ad otthont 2019. október 14-18. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorlótere. Emiatt katonai járművek fokozott mozgására kell számítani az ország több régiójában.
A választók fejében olyan folyamatok zajlanak, amelyeket még nem ismerünk, számtalan korábbi törvény, minden prekoncepció megdőlt a vasárnapi önkormányzati választáson – jelentette ki a Népszavának Böcskei Balázs.
Megállapította hétfői ülésén a Fővárosi Választási Bizottság a főpolgármester-választás eredményét. Karácsony Gergely ellenzéki jelöltet a választók 353 593 szavazattal választották főpolgármesterré.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény - közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény - közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.
A volt kancelláriaminiszter Facebook-oldalán értékelte a választás eredményeit, amelynek eredményeképpen választókerületének településeinek összességét tekintve, mint fogalmazott, „akár elégedettek is lehetnének”, azt ugyanakkor elismerte, Hódmezővásárhelyen lezárult egy korszak azzal, hogy Márki-Zay Péter támogatói a polgármesteri cím mellett megs
A DK elnöke szerint a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza összetört, az országnak nem az ellenzék, hanem a kormánypárt a fő problémája, és az ellenzéki oldalon nincs alternatívája a legszélesebb körű együttműködésnek.
Újabb jegytípus jelent meg a Mobiljegy applikációban: már Tatabányán is lehet buszjegyet venni mobiltelefonnal. A tatabányai mobiljegy időalapú, megvásárlás után 60 percen belül tetszőleges számú átszállásra biztosít lehetőséget a T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. valamennyi járatán.
„Jelenleg a technikai egyeztetések zajlanak, szeretnék majd leülni a jelenlegi városvezetéssel, hogy ennek a lépéseiről is tárgyaljunk” – mondta Veres Pál.
Az ellenzéki jelölt, Glázer Tímea felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte csak 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt.
Nem találták még fel az instant önkormányzati győzelmet - fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a választás eredményét értékelve a XXI. Század Intézet hétfői panelbeszélgetésén. A résztvevő elemzők abban egyetértettek, hogy a több helyen megvalósult ellenzéki összefogással a centrális erőtérnek vége.
Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.
Nincs bizonyíték, ami alátámasztaná a kormányoldal által sugallt narratívát. Inkább úgy tűnik, hogy részben visszatértünk a 15 évvel ezelőtti választási térképhez.
Ön egyetért Kósa Lajossal, aki azt álltja, hogy a Budapesten élő 90 ezer külföldi döntötte el a főpolgármester versenyt? A szavazás végeredményét Krug Emília ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
Az önkormányzati választások lezárultát követő első nyilatkozatok alapján előfordulhat, hogy sokak véleményével ellentétben az új főpolgármester nem arra fogja használni Budapestet, hogy onnan revolverezze a kormányt, az együttműködés első pillanata lehet, amikor a két vezető először találkozik a választások után.
Nem meglepő, hogy friss kutatások összefüggést fedeztek fel a szorongás és a hiteltartozás között, hiszen józan ésszel is belátható, hogy akinek nincs tartozása, annak kevesebb oka van aggódni, mint akinek van. Annál megdöbbentőbb...