2019. október 1. kedd

okt. 1
18:48
Nincs, aki megállítsa a Kisalföldön randalírozó szürkemarhákat (Infostart)
A tulajdonos eltűnt, az állatok kiszabadultak a területükről, és értékes földekben tesznek nehezen helyre hozható károkat. Pedig a törvény egyértelmű.
okt. 1
18:54
Gyulai kolbászt, kávét, krumplit és virágmézet is kapnak az újpesti nyugdíjasok az önkormányzattól (SzMo)
A szokásosnál több mindent tartalmazó ajándékcsomag mellett ingyenes programokat is biztosít az önkormányzat az időseknek.
okt. 1
18:57
A mellrák elleni küzdelemről szól az október (ATV)
30-45%-kal csökken a halálozási arány azok körében, akik időben elmentek mammográfiai vizsgálatra. Ma van a mellrák elleni küzdelem világnapja. Az Európai Emlődiagnosztikai Társaság volt elnöke szerint sokkal rosszabb a betegséggel való szörnyű szembenézés, mint az, hogy egy néhány másodpercig kellemetlen szűrővizsgálaton megnézik, hogy van-e elvál
okt. 1
19:00
Itt az igazi gyilkos kór - ezért halnak a magyarok (Infostart)
Minden nyolcadik halálesetet valamilyen keringési rendellenesség okoz az európaiak között, ráadásul Magyarország ebben a tekintetben élen jár.
okt. 1
19:15
„A torkát el fogom vágni”: életveszélyesen megfenyegették a keszthelyi ellenzék jelöltjét (Alternatív Energia)
Weller-Jakus Tamás bűne az volt, hogy felvetette: egy stadion árából sok, Zentéhez hasonló kisgyereket lehetne megmenteni. Azóta folyamatosan kapja a gyűlölködő üzeneteket.
okt. 1
19:48
Sok az éhes száj, lassan hátrébb szorítják Mészáros Lőrincet (Alternatív Energia)
A nemzet gázszerelője kevesebb feladatot vállal, kulcsvállalata most az Appenninnben csökkentené befolyását.
okt. 1
20:09
A polgármester-választások eredményei lesznek meg a leghamarabb (ATV)
A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok október 13-án - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjait tájékoztatva az önkormányzati és nemzetiségi választások előkészületeiről.
okt. 1
20:09
Berki potencianövelőt küldött Budaörs polgármesterének (Ripost)
A szexbotrányba keveredett balliberális budaörsi polgármesternek egy igazán személyes ajándékot küldött Berki Krisztián. Mint azt videójában mondja: ő csupán segíteni szeretne...
okt. 1
20:12
Durva változás a budapesti légtérben, keményen megsarcolják az éjszakai repülést (Infostart)
Keddtől akár 1000 eurót is fizetniük kell a légitársaságoknak a Budapest feletti éjszakai repülésért. A szaktárca reményei szerint ez várhatóan arra ösztönzi a légi cégeket, hogy éjfél és hajnali 5 óra között ne közlekedtessék gépeiket.
okt. 1
20:21
Ügyészségi nyomozás korrupció miatt a fideszes Boldog István körzetében (Alternatív Energia)
Korrupciós bűncselekmények gyanújával vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség
okt. 1
20:39
Kövér László: Csak azoknak tudunk a partnerei lenni, akik bennünk nem ellenséget, hanem a jó szándékú segítőt, barátot látnak (444.hu)
A házelnök szerint azért nem kell ellenzéki polgármestert megválasztani, mert nekik nincs meg a "telefonszámunk."
okt. 1
21:03
Négymilliárd forintból újult meg a Liget projekt első épülete (ATV)
Összesen négymilliárd forintból újult meg a Liget Budapest projekt első, városligeti épülete és az előtte található rózsakert - a Millennium Háza október 26-án egy interaktív kiállítással nyitja meg kapuit. A liget projekt ellenzői szerint a felújításokkal nincs probléma, ám az új beruházások miatt a liget pedig épp a park jellegét veszíti majd el.
okt. 1
21:15
Kövér: csak azoknak tudunk a partnerei lenni, akik bennünk barátot látnak (ATV)
Az ellenzék pártjai úgy próbálják beállítani az önkormányzati választásokat, mintha az az országos politika hatalmi pozícióikért folyó, egyfajta polgárháború egy állomása lenne - erről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélt kedden a Fidesz-KDNP országjárásának vésztői állomásán.
okt. 1
21:24
Magyar Nemzet: Kézi vezérlés alatt a szombathelyi közmédia (Igényesférfi.hu)
A Szombathelyi Médiaközpont ügyvezetője megtiltotta munkatársainak, hogy Balázsy Pétert, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét kérdezzék.
okt. 1
21:33
Tarlós István felháborodott, mert annyit beszélt Karácsonyról, hogy nem maradt ideje a sikereit felsorolni (444.hu)
"Hát, hogy az ördögbe van ez?"
okt. 1
21:36
Magyar alelnököt választott az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (Infostart)
Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a testület negyedik alelnöke, 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság. A 41 éves kárpátaljai magyar képviselőnő a Fidesz határon túli jelöltje volt 2014 óta.
okt. 1
22:00
Kövér László felrótta az ellenzéknek, hogy politikát visznek az önkormányzati választásba (Alternatív Energia)
Polgárháborút akarnak, miközben a kormányzat csak barátkozni szeretne – mondta a házelnök, aki szerint felelőtlenség csatát hirdetni a településeken.
okt. 1
22:30
Palkovics: Ha a magyarok a jövő nyertesei lesznek, azzal Európa is gazdagodik (Igényesférfi.hu)
Az innovációs és technológiai miniszter szerint a magyarok kreativítása vitathatatlan.
okt. 1
23:18
Századvég: A kormánypártok őrzik előnyüket (Ripost)
A Századvég Alapítvány szeptemberi pártpreferencia-vizsgálata szerint az október 13-i önkormányzati választásokhoz közeledve a kormánypártok stabilan őrzik előnyüket, míg az ellenzéki oldalon Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) stabilizálta vezető pozícióját.
okt. 1
23:18
Szereti a Szomszédokat? Akkor a mentők és a rendőrök videóit imádni fogja! (Igényesférfi.hu)
A szolgálatok biztos kézzel nyúltak a kultikus sorozathoz.

2019. október 2. szerda

okt. 2
0:06
Örülhetnek az újpesti nyugdíjasok, ajándékokkal halmozzák el őket (Blikk)
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere és az általa vezetett önkormányzat a választások előtt nagyon beindult: a kerület nyugdíjasai nagy meglepetésben részesülnek.
okt. 2
0:10
Hangversenyt adnak a Virtuózok felfedezettjei! (Blikk)
A december 30-i, évfordulós rendezvényük a klasszikus zene folyamatos újjászületését közvetíti az elmúlt öt év legtehetségesebb indulóinak bemutatásával.
okt. 2
0:14
Jó hír! 30 ezer forint plusz érkezhet a nyugdíj mellé (Blikk)
Összesen mintegy 30 ezer forintot kapnak novemberben a nyugdíjasok a havi nyugdíjon felül. Ebből 20 ezer 160 forint a nyugdíjprémium átlagos összege, a nyugdíjkiegészítés pedig 11 ezer forint lesz idén. A rendkívüli juttatásról szóló hírt Orbán Viktor (56) miniszterelnök jelentette be az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.
okt. 2
0:18
Valószínűleg ez a legirigyeltebb állás: Mikulások sorsáról dönt a csokiőrmester (Blikk)
Megtaláltuk Magyarország legirigyeltebb állását. Koós Katalinnak (43) az a munkája, hogy csokoládékat kóstol munkaidőben. De itt nincs helye játéknak, a csoki n­agyon komoly dolog, Katalin épp ezért őrmesteri szigorral szaglássza, kóstolgatja az édességet.
okt. 2
0:22
Csodálatos: a rendőrök teljesítették egy kisfiú álmát (Blikk)
A születésnapján köszöntöttek egy 4 éves kisfiút Fejér megyei rendőrök.
okt. 2
0:26
Ilyen, amikor több száz magyar művész mondja el Az ember tragédiáját (Blikk)
A Színházak Éjszakája kezdeményezésére eddig több mint 700 hazai művész – köztük olyan nagy nevek, mint Alföldi Róbert, Kautzky Armand, Földes László Hobo, Mácsai Pál vagy Bodrogi Gyula – vállalta, hogy okostelefonja kamerájába elmond néhány sort Madách Imre örökérvényű drámájából.
okt. 2
0:30
Hatalmas károkat okozott a tegnap esti vihar az északi megyékben (Blikk)
Brutális vihar tombolt az ország északi felében: több mint 250 helyre riasztották a tűzoltókat, például leszakadt közlekedési lámpákhoz, megrongált autókhoz.
okt. 2
3:00
Karácsony helyettese 1 milliót mutogat a Facebookon (BorsOnline)
Óriási botrány A közösségi oldalak legsötétebb szokásainak megfelelve, provokál�
okt. 2
3:12
„Szeretném futni látni” – Kisfia születése óta küzd Hajnalka, hogy a Rikárdó lábra állhasson (Blikk)
Egy több mint 150 millió forintos kezelés segíthet Burai Rikárdónak (11), annak a kisfiúnak, aki egy kerekesszékben éli mindennapjait. A gyermek nyitott gerinccel, dongalábbal, kétoldali csípőficammal, széklet-vizelet inkontinenciával született, édesanyja, Bakonyi Hajnalka (33) szerint az orvosok már csecsemőkorában lemondtak róla.
okt. 2
5:15
Itt az „aranykor” vége? Megtorpant a budapesti lakáspiac (ATV)
Jócskán visszaeshet a budapesti használtlakás-piac drágulása, a vidéki városok azonban töretlenül szárnyalhatnak – összefoglalva erről beszélt az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az ATV Start című műsorban. Balogh László hiába nő a kínálat a fővárosban, a kereslet nem bír lépést tartani a drágulással, így a vevők lassan kiszorulnak a piacról.
okt. 2
5:36
A kertben mutogatta a gigantikus melleit a magyar modell (Ripost)
Ki is rakott egy képet erről az Instagramjára.
okt. 2
5:38
Bizarr örökbefogadás: Horrorfilmbe illő, ami kiderült az ukrán kislányról (Ripost)
Még egy profi forgatókönyvíró is elismerően csettintene a történet hallatán. Amit viszont a szülők kiálltak, az brutális volt; és a történetnek még mindig nincs vége. A kislány ugyanis egyáltalán nem az, akinek gondolták...
okt. 2
5:40
A mosókonyhában villantotta meg mindenét a fiatal háziasszony (Ripost)
Valószínűleg a szorgos munka helyett csak fotózkodni ment oda a modell.
okt. 2
6:06
Tarlós-Karácsony verseny: különös, amit a közvélemény-kutatók mérnek (Infostart)
Október 13-án nemcsak az önkormányzati választások jelöltjei és a közvélemény-kutatók is megméretik magukat, ugyanis óriási különbségek vannak a mérések között: néhány szerint Tarlós István simán nyerhet Budapesten, mások szerint szorosan áll Karácsony Gergellyel. Az InfoRádió öt friss mérés eredményeit vetette össze.
okt. 2
6:15
Hóeséshez hasonlóan hullott a fekete korom Ajkán - most változás jöhet (ATV)
Megszűnhet a korom Ajkán, az erőmű ugyanis felújítja az elavult berendezéseket. Beszámolók szerint ugyanis a hőerőmű kéményeiből sokszor hóeséshez hasonlóan érkeznek a fekete koromdarabok. A városban élők már régóta szeretnék elérni, hogy ez a fajta szennyezés megszűnjön, most az ígéretek szerint jövő év végére már minden berendezést kicserélnek.
okt. 2
6:24
Vége lehet a dugóknak az egyik legrosszabb útvonalon - itt vannak az elképzelések (Infostart)
Fontos témákat érintettek a Budakörnyéki Önkormányzati társulás legutóbbi ülésén.
okt. 2
6:24
Orvoshoz ment, de soha nem tért haza: hétfő óta senki sem tudja, hová lett a 17 éves Anna (Blikk)
Szeptember vége óta nem tudni semmit a 17 éves Tissevits Annáról.
okt. 2
6:48
Farkas Flórián nagy feltámadása: újra bevetik listavezetőként (Alternatív Energia)
Az országos roma nemzetiségi választáson Farkas Flórián vezeti a Lungo Drom listáját. Ez azt jelenti, hogy a kormánypárti politikust újra az Országos Roma Önkormányzat
okt. 2
7:12
Eltört a bíró lába, amikor meccs közben leszakadt a kaposvári uszoda emelvénye (SzMo)
A létesítményt tavasszal adták át, az első mérkőzésen történt a baleset. Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint több szempontból sem biztonságos az épület.
okt. 2
7:18
Tizenkilenc éves lett az InfoRádió (Infostart)
Tizenkilenc éve, 2000. október 2-án indult Magyarország első és egyetlen hírrádiója, az InfoRádió.
okt. 2
7:21
Kiadták a figyelmeztetést – Zivatarokat és viharos szelet hoz a hidegfront (Alternatív Energia)
Felhőszakadás és jégeső is jöhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között várható.
okt. 2
7:21
Önkormányzati választás: Már csak egy hét van az átjelentkezési kérelmek benyújtására (ATV)
Már csak egy hétig, október 9-én 16 óráig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásra. Eddig több mint 17 ezren jelezték, hogy a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni.
okt. 2
7:24
Egy hétig lehet még kérni az átjelentkezést (Igényesférfi.hu)
Több száz telefont kapnak a választással kapcsolatban az NVI munkatársai.
okt. 2
7:42
Betört az országba a hideg levegő, országos riasztást adtak ki (Ripost)
Viharos szélre és erőteljes lehűlésre kell számítani, ráadásul még esni is fog.
okt. 2
7:44
Kettős tragédiáról jött hír: teljes útzár a traktorbaleset miatt Tolna megyében (Ripost)
Egy autó és egy traktor ütközött össze, jelenleg is tart a helyszínelés.
okt. 2
7:48
Értesülés: felnőttképző intézetek százai szűnnek meg (Infostart)
Egy napilap birtokába jutott egy, az OKJ-s képzéseket átszabó kormányzati előterjesztés.
okt. 2
7:48
Nagy esők jönnek - az egész országra figyelmeztetést adtak ki (BorsOnline)
Az ország egész területére figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Szolgálat: legt
okt. 2
7:54
Újabb milliókat pereltek ki az államtól az olaszliszkai lincselők (Blikk)
Újabb olaszliszkai lincselők kaptak kártérítést, de ezúttal is résen volt a család ügyvédje.
okt. 2
7:54
Kioktatja az ÁSZ a kórházigazgatókat (Alternatív Energia)
Pénzügyi továbbképzés helyett inkább normális finanszírozást szeretnének.
okt. 2
7:56
Ha át akar jelentkezni a szavazáshoz, akkor már csak egy hete van rá, hogy elintézze (Alternatív Energia)
Október 9-én 16 óráig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásra.

Keresés