2019. október 3. csütörtök

okt. 3
18:36
Megkezdték a Füredi úti Shell-kúton pórul járt autósok kártalanítását (SzMo)
Több száz károsultnak kell fizetnie a cégnek, miután a külső fuvarozócég a gázolaj helyett benzint, a benzin helyett pedig gázolajat töltött a benzinkút föld alatti tartályába,
okt. 3
18:45
A szekszárdi önkormányzatnál kerültek elő az ellenzék eltűnt plakátjai (ATV)
Illés Tamás az ellenzék közös jelöltje még szeptemberben tett feljelentést, miután ellopták a tábláit.
okt. 3
18:54
Újra változtatási tilalom a Főtáv óbudai telephelyén (Infostart)
Bús Balázs kerületi polgármester kezdeményezésére ismételten változtatási tilalom lép életbe a Főtáv Észak-Budai telephelyére annak érdekében, hogy a társaság által ide tervezett biomassza-erőmű ne épülhessen meg - közölte Óbuda-Békásmegyer önkormányzata.
okt. 3
18:57
Elkezdődött a felcserélt üzemanyagok miatti kártérítések kifizetése (ATV)
A felcserélt üzemanyagok miatt a Shellhez beérkezett több mint ötszáz bejelentés után már háromszáznál több autótulajdonossal felvették a kapcsolatot a biztosítási szakértők, és megkezdődtek a kifizetések is - közölte a cég honlapján.
okt. 3
19:15
Forradalmian új megoldást mutattak be a tüzek oltására (ATV)
Egy speciális vegyülettel töltött kapszula lehet a megoldás a kisebb tüzek oltására - az eszközt ma mutatták be Debrecenben. A tartály egy pillanat alatt képes a konyhában, lakásban, vagy járművekben keletkező tüzeket hatékonyan eloltani. További részletek a videóban.
okt. 3
19:21
Estére belehúzott a forint (ATV)
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
okt. 3
19:24
Bikinis fotója miatt alázott meg egy fiatal munkavállalót a multicég (Ripost)
A 24 éves lány fürdőruhás fotóját egy megalázó szöveg kíséretében osztotta meg a vállalat.
okt. 3
19:36
Az önkormányzat épületében találta meg a rendőrség a szekszárdi ellenzéktől ellopott plakátokat (Alternatív Energia)
A letépett plakátok miatt büntetőügy folyik, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.
okt. 3
19:36
Rettenetes időnk lesz a hétvégén: megállíthatatlanul támad az ősz (Pénzcentrum)
Borús idő várható az első októberi hétvégén. Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak - derül...
okt. 3
19:38
Az önkormányzatban találta meg a rendőrség a szekszárdi ellenzéktől ellopott plakátokat (Alternatív Energia)
A letépett plakátok miatt büntetőügy folyik, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.
okt. 3
19:42
Döntöttek a HÉV lesüllyesztéséről (Infostart)
Támogatja Óbuda képviselőtestülete, hogy föld alá vigyék a szentendrei HÉV-et, és részben módosítsák nyomvonalát.
okt. 3
19:45
Mostantól Újpesten is együtt játszhatnak a fogyatékkal élő és az ép gyermekek (ATV)
Újabb befogadó játszóteret adtak át, ezúttal Újpesten. A játékokat és az egész parkot úgy alakították ki, hogy fogyatékkal élő és ép gyerekek is tudják használni. Ez már a hetedik ilyen létesítmény az országban. További részletek a videóban.
okt. 3
19:57
A Fidesz pécsi polgármesterjelöltje nem mondott igazat, amikor tanúskodott két biztonsági őr mellett, akik megvertek egy egyetemistát (444.hu)
Vári Attila a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetőjeként állt ki a fiatalt súlyosan bántalmazó biztonsági őrök mellett.
okt. 3
20:03
Közel kétmilliárd forintot sikkasztott a pécsi ügyvéd, most elítélték (ATV)
Csaknem kétszáz ügyfelet károsított meg az a pécsi ügyvéd akit csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hat és fél év börtönre ítélt a Pécsi Ítélőtábla. Mivel nem jogerős az ítélet, így nem kell börtönbe vonulnia a jogásznak.
okt. 3
20:12
Parkoló kocsiknak hajtott egy autó (Infostart)
Két parkoló járműbe hajtott bele, majd felborult egy harmadik gépkocsi Nagylócon, a Rákóczi úton.
okt. 3
20:27
Óbuda önkormányzata rábólintott a földalatti HÉV-re (ATV)
A kerület képviselőtestülete is megszavazta, hogy a föld alá vigyék a HÉV-et valamint, módosítsák a nyomvonalát.
okt. 3
20:27
Ingyen adja az erdő a legjobb C-vitamint. Most kezdhetjük szedni (Ripost)
Hússzor több C-vitamin van benne, mint a narancsban, hasznos antioxidáns, az egyik legjobb zsírégető, és hatalmas segítség, ha megfáztunk. Csipkebogyó készítményekkel tele vannak az üzletek polcai, de magunk is szedhetünk, hiszen az erdőben bőségesen találhatunk bokrokat.
okt. 3
20:29
Sokkot kapott a vásárló, kétméteres kígyó tekergett a Tescónál (Ripost)
Az egyik bevásárlókocsiba tette be valaki a hatalmas állatot, a vevő pedig ijedtében azonnal rendőrt hívott.
okt. 3
20:42
Ez lehet a megoldás a munkaerőhiányra: magyarok ezrei lennének bevethetők (Pénzcentrum)
Sok vállalatnál tartanak attól, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Sokszor elsősorban azért, mert tanácstalanok, hogy milyen munkakörökben vagy milyen módon tudnák őket integrálni a szervezetbe. Pedig számos olyan...
okt. 3
20:57
Puzsér nem lát érdemleges különbséget Tarlós és Karácsony között (ATV)
A független főpolgármester-jelölt szerint Tarlós Istvántól a városkoncepciója, Karácsony Gergelytől pedig a szavahihetősége különbözteti meg. Arról is beszélt, hogy 2024-ben újra elindul a főpolgármesteri székért.
okt. 3
20:59
Hazai pályán szenvedett vereséget a Fradi az Európa-ligában (ATV)
A Ferencváros 3-0-s vereséget szenvedett csütörtökön a vendég bolgár PFC Ludogorec csapatától a labdarúgó Európa-liga második fordulójában.
okt. 3
21:12
Meghalt Markovitsné Balogh Márta világbajnok kézilabdázó (SzMo)
Az 1965-ben világbajnoki címet nyert válogatott tagja 76 éves korában hunyt el.
okt. 3
21:18
Fradi–Ludogorec 0–3 (Igényesférfi.hu)
A vendégek 37 másodperc elteltével már vezettek.
okt. 3
21:24
Lezárták a nyomozást Pikó András csapata ellen (Infostart)
A rendőrség megszüntette a nyomozást a Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármester-jelöltjének kampánycsapata üyében - írta a Magyar Nemzet.
okt. 3
21:24
Felpofozta a főnöke a fiatal nőt, amikor az közölte, hogy fel akar mondani (SzMo)
Hangfelvétel is készült a történtekről. A cég vezetője azt állítja, az alkalmazott támadott rá, ezért ütötte meg. A nő feljelentést tett.
okt. 3
21:48
Teljes egyetértésben megszavazta az "5-ös metró" tervét Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának képviselőtestülete (Alternatív Energia)
Pedig alig lenne több előnye a szentendrei HÉV vonalán épülő lakóparkok árainak növelésénél.
okt. 3
21:54
Tarlós István: Karácsony Gergely "összehord hetet-havat" (Infostart)
Tarlós István főpolgármester nevetségesnek minősítette Karácsony Gergely zuglói polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtöki nyílt levelét.
okt. 3
22:06
Puzsér Róbert: Elismerésem az Index szerkesztőinek a tárgyilagos címadáshoz (Igényesférfi.hu)
Kíváncsian várom Karácsony Gergely Index-interjújának címét!
okt. 3
22:21
Várhelyi Olivér más tárcát kaphat (Alternatív Energia)
Elképzelhető, hogy nem a bővítési és szomszédságpolitikai, hanem a közlekedési portfólió lenne az övé.
okt. 3
22:33
Mindenki kapaszkodjon meg! Kiderült miben hasonlít Meghan Markle és Camilla Parker-Bowles (Ripost)
Mindketten kilógnak a királyi családban a sorból, de eddig soha, senki nem feltételezte, hogy lenne bármi hasonlóság közöttük. Pedig a fotók arról árulkodnak, hogy a divatban azért akad, amit mindketten egyformán szeretnek...
okt. 3
22:35
Eltolta ismerőse robogóit, hogy bosszantsa, a rendőrök csaptak le rá (Ripost)
Bosszantani akarta ismerősét egy csikóstöttősi férfi, ezért eltolta a robogóit. A trollkodásnak most nagy ára lesz.
okt. 3
23:36
Mit keres a hagyma a tejben? (Ripost)
Az egyszerű betegségek kezeléséhez nincs mindig szükség erős gyógyszerekre. Természetes, házi gyógymódokkal is kiváló eredményt érhetünk el.

2019. október 4. péntek

okt. 4
0:06
A Bethesda Gyermekkórház is beszállt a Tetris Challenge-be (Blikk)
A Tetris Challenge nevű játékban a különböző szakmák űzői rendezett alakban, kiterítve mutatják meg a közönségnek a foglalkozásuk során használt eszközeiket.
okt. 4
0:10
Ez mi? Tiniportálon tátikázott az Mszp-s jelölt (Blikk)
Szokatlan módját választotta a fiatal szavazók megszólításának Tüttő Kata (39).
okt. 4
0:14
Soha nem látott helyzetben fotózták le Gulyás Gergelyt (Blikk)
Nem gyakran látunk magyar politikusokat békésen hintázgatva egy park közepén!
okt. 4
0:18
Ennyi plusz pénzt kaptak az államtitkárok – Hat fejesnek jutott elismerés az agrártárcánál (Blikk)
Összesen közel kétmillió forintnyi jutalomban részesült az agrárminisztérium hat államtitkára augusztus végén – szúrta ki a Blikk a kormány.hu-n.
okt. 4
0:22
Hipermodern uszoda nyílt Budán (Blikk)
Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát. A több mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény kedden nyitotta meg a kapuit. Az új létesítmény három medencével, több mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.
okt. 4
0:26
Elhunyt Vadász Péter (Blikk)
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Vadász Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) társelnöke – tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.
okt. 4
0:30
Repes az örömtől: a fürdőszobáját újítja fel László a Blikk nyereményéből (Blikk)
Verseg – A fürdőszobáját újítja fel a nyereményéből a Pest megyei településen élő Hercsegi László, aki a Blikk SzerencseNapnak köszönhetően nem kevesebb mint 300 ezer forinttal gazdagodott.
okt. 4
0:34
Figyelmeztet a Nébih! Ezekből a kolbásztermékekből ne fogyasszon! (Blikk)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra figyelmeztet a honlapján, hogy a Németországba – például a müncheni sörfesztiválra – és a hét másik érintett országba utazók ne fogyasszanak a Wilke Wurstwaren vállalat által előállított kolbásztermékekből.
okt. 4
0:38
Felháborító: hat éve omlott rá a fal a gyermekükre, azóta sem kaptak segítséget (Blikk)
Nagy felháborodást okozott 2013-ban, amikor egy miskolci bölcsőde teraszán ráomlott a fal az ott alvó kicsikre.
okt. 4
0:42
Botrány: 60 millió ügyfél adatait lophatták el a Sberbanktól (Blikk)
A XXI. század egyik legégetőbb kérdése az információ biztonsága; mindannyiunknak fontos, hogy adatainkat biztonságosan, tisztességesen és megbízhatóan kezeljék.
okt. 4
3:24
Még mindig gyászolnak az iszapkatasztrófa túlélői – Kilenc éve pusztított három faluban a gyilkos ár (Blikk)
A természet már kiheverte a 2010-es vörösiszap-katasztrófa következményeit, de az áldozatok hozzátartozóinak szívében nem enyhül a gyász.
okt. 4
5:15
12 milliót ér a lakása, a feléért vásárolná meg a kőbányai önkormányzat (ATV)
Az első négy után újabb 28, magántulajdonú lakást sajátítana ki a kőbányai önkormányzat a Hős utca 15. szám alatti, bontásra ítélt társasházakban. Lakásonként átlagosan 4-6 millió forintot fizetne az önkormányzat, ám a tulajdonosok ezt nem fogadják el, szerintük a lakásaik legalább a dupláját érik, ennyi pénzért ráadásul a fővárosban nem kapnak sem
okt. 4
5:18
Ilyen is van: megható jelenet az Üllői úton (Infostart)
Emberségből jelesre vizsgázott két gyalogos és a sofőrök is.
okt. 4
5:45
Hihetetlen összegek folytak ki a fővárosi közbeszerzéseken (Menedzsment Fórum)
Elképesztő mennyiségű pénz áramlott ki különféle közbeszerzési eljárások révén a fővárosi önkormányzattól és cégeitől Tarlós István megválasztása óta. Budapest megtartása legalább annyira politikai, mint gazdasági érdeke az Orbán-kormánynak.
okt. 4
5:45
Nádas György mindent elvesztett, fél évig padlón volt (ATV)
Ma már nem menne vissza színházba, mert nem bírná elviselni azt, hogy főnöke legyen – egyebek mellett erről beszélt Nádas György a Húzós című műsorban. A humorista azt is elárulta, hogy neki is voltak mélypontjai, de erőt merített. Van teendője bőven, és bár a színházba nem menne már vissza, a televíziós szappanoperákra bármikor nyitott lenne.
okt. 4
5:54
7 elképesztő vallomás, ezek a legszörnyűbb női orálkatasztrófák (Ripost)
Minden hölgy imádja ha orálisan elégítik ki, azonban a kényeztető nyelvjáték könnyen katasztrofális lehet, ha nem figyel oda a részletekre a férfi.
okt. 4
5:56
Szörnyű tragédia történt Borsodban: halálos kamionbaleset a főúton (Ripost)
Az utat a helyszínelés idejére teljesen lezárták Csobádnál.
okt. 4
5:58
Összeomlott a magyar díjugrató, mikor meglátta kocsiján a holttestet (Ripost)
P. Szabolcs Ásványrárón gázolt el egy helyi férfit, de a balesetről nem ő tehet, hiszen az áldozat sötétben feküdt az úton.

Keresés